Megjelent Koczor György: Elvégeztetett – A megváltástan összefoglalása című könyve

Megjelent Koczor György: Elvégeztetett – A megváltástan összefoglalása című könyve

Share this content.

Szöveg: Koczor György
Zalaistvánd – „Szolgálatom alatt mindig nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy tanítsunk, hiszen e nélkül nehéz élő keresztyén életet élni, gyülekezeti közösséget szervezni. Ennek a könyvnek az anyagát több éve tanítom konfirmandusoknak és gyülekezeti felnőtt oktatásban. Fontosnak tartom, hogy egyrészt láttassuk a tanításunkat, másrészt összefüggéseiben tanítsuk meg, hogy mit is tett/tesz Isten értünk.” (Koczor György)

Kedvcsináló kérdések

  1. Melyik a Bibliának az a mondata, amelyikben eldől, hogy Istennek köze van az életemhez?

  2. Sorolja fel a bűn hét következményét! Segítség a bűneset történeténél.

  3. Soroljon fel három kérdéskört, ami az 5. parancsolat tartalmát megmutatja a mai világban!

  4. Sorolja fel a gyónási kérdések válaszait!

  5. Melyik az a kifejezés, amit sokat használunk, de nem tudjuk megmagyarázni, mégis ettől függ az életünk?

Azoknak ajánlom ezen kiadványt, akiket érdekelnek az alábbi és a hasonló kérdések és azok összefüggései. Hogyan jutunk el a teremtéstől az utolsó ítéletig? Hogyan vagyok én ennek részese és résztvevője? Menjünk együtt végig az úton a születéstől az örök élet kapujáig!

Megrendelhető:

Válaszok: 1. Móz 1,1; 2. szégyenérzet, félelem, lelkiismeret-furdalás, hazugság, büntetés, halál, idő; 3. abortusz, eutanázia, öngyilkosság, halálbüntetés, háború, veszekedés, szeretetlenség; 4. vallom, bánom, megbocsátottam, igyekszem, hiszem; 5. kegyelem.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!