Mindeközben – habár a különböző ösztönzők felállítása támogatandó – mégis úgy tűnik, hogy a gyermekek születésének vagy éppen nem születésének valódi társadalmi és gazdasági gyökereit nem ismerik. Ami a (mondjuk így) többségi nők igényeit és a (mondjuk így) középosztálybeli anyasággal kapcsolatban élő mítoszok kibeszélését illeti, még ha el is indult előre mutató diskurzus, a szegénységben élő nők helyzetéről és annak valódi okairól – hogy miért születik „a döngölt padlóra” annyi gyerek – nem igazán. Ezért vállalkoznék arra, hogy ezt a témát körüljárjam, nemcsak azért, mert magam újságíróként is kutattam ezt a jelenséget, hanem azért is, mert a szegénységben élő családok és nők helyzetével teológiai és egyházi szempontból is sokkal többet kellene foglalkoznunk.

Míg idén tavasszal maga a miniszterelnök hívta párbeszédre a magyar nőket: mondják el, mire van szükségük ahhoz, hogy több gyerek szülessen, pár hete Puzsér Róbert, Budapest egyik főpolgármester-jelöltje vetette fel a kérdést az ATV-n: „Helyes az, ha a magyar állam a döngölt padlóra gyereket szülőket támogatja?” (Nem Puzsér Róbert személyét szeretném támadni, de mivel legutóbb ő tematizálta ezt a kérdést, az általa felvetett mondatokra reagálnék, habár magam is tisztában vagyok vele, hogy mondatai közvélekedésből táplálkoznak.)

Hallhatjuk is a választ: nem helyes! A cigányok már így is túl sokan vannak, hangzik a rosszindulatú érv, a jóindulatú pedig legjobb esetben is a szegény sorba született gyerekek egészségét félti. Következtetés: csak a legalább tízmillió megtakarítással rendelkező, tisztes magyar polgárokat támogassa a kormány, mert ott meg éppen az a baj, hogy nem születik elég gyerek. Ez kocsmalogika – kérdéses, hogy ennek kell-e meghatároznia a politikai nyilvánosságot is. De ha már ez van, főzzünk ezzel.

A továbbiak itt olvashatóak.