Reformáció 500+ – egyházmegyei ifjúsági és missziói nap Sopronban

Reformáció 500+ – egyházmegyei ifjúsági és missziói nap Sopronban

Share this content.

Szöveg: Hegedűs Attila. Fotó: Kóczán Krisztán
Sopron – Valószínű, hogy az 500+ kifejezést sokszor fogjuk még hallani, olvasni. Figyelmeztet, hogy a reformáció nem egy régmúlt esemény, amit egyszer megünnepeltünk azzal a felkiáltással, hogy „találkozunk száz év múlva”, hanem állandóan jelenlévő és megújuló kihívás és tükör: merre megy ma az életünk, hitünk? – Ez a felismerés hatotta át a Soproni Evangélikus Egyházmegye november 25-i, immár hagyományos missziói és ifjúsági napját.

A találkozás mottója – Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. (1Kor 3,11) – emlékeztetett bennünket a középpontra: úgy ahogyan annakidején a reformáció is arra hívta föl a figyelmünket.

Ez volt a második alkalom, hogy a két korcsoportnak, a fiataloknak és a felnőtteknek szóló programot összekapcsoltuk: a kezdő és záró istentisztelet közös alkalom volt, közben párhuzamosan volt alkalom a két korosztálynak.

A helyszín idén is a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium volt, és az iskola diákjai vállalták a házigazdai szerepet, segítettek a háttérmunkában.

Ihász Beatrix beledi lelkésznő kezdő áhítata és Varga Tamás egyházmegyei missziói felelős köszöntése után a fiatalok először Kodácsy-Simon Eszter segítségével ismerkedhettek az új Luther-rajzfilmmel, és kipróbálhatták a hozzá készült digitális „munkafüzetet”.

Rövid szünet után az egész nap zenei szolgálatát vállaló, teológus hallgatókból álló Közel zenekarral lehetett közösen énekelni.

Eközben a missziói nap felnőtt résztvevői három előadást hallgathattak meg: Ittzés János nyugalmazott püspök a reformáció örökségéről és időszerűségéről, Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára a keresztyénség és iszlám kapcsolatáról beszélt.

Szünet után Kodácsy Tamás és felesége Eszter, mint a reformáció arcai beszélgettek Mesterházy Balázs esperes moderálásával. Ezután volt lehetőség arra is, hogy kisebb csoportokban folytassák a résztvevők a beszélgetéseket, mindhárom téma továbbgondolásra sarkallt.

Ebéd után villámgyűlést tartott az egyházmegye közgyűlése, majd közösen megnéztük a nemescsói gyülekezet fiataljainak Lutherről szóló zenés színdarabját, amelynek címe: Akinek szívében Krisztus keresztje.

A tartalmas napot úrvacsorás istentisztelettel fejeztük be, amelyen a liturgiában Ihász Beatrix, illetve a házigazda iskola lelkésze, Hegedűs Attila vett részt, Kadlecsik Zoltán pedig a napi igéről prédikált.

Az istentisztelet zenei része a Közel zenekar lemezbemutatója is volt egyben, a Tégy eggyé, Urunk című lemez igényes feldolgozásai zárták a napot.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!