Gerő András történész, a Közép-európai Egyetem (CEU) tanára, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója és Újváry Gábor történész, a Veritas Történetkutató Intézet főmunkatársa beszéltek a száz éve történt őszirózsás forradalom kapcsán a köztársaság mint államforma magyarországi kísérleteiről és gyakorlatáról.

Az 1918-as őszirózsás forradalom előzményeiről és az annak során hatalomra kerülő kormány lehetőségeiről meglehetős egyetértés mutatkozott az előadók között. (Egyébként Gerő András szerint azért lett „őszirózsás” a forradalom, mert jobban hangzik a „krizantémos”-nál. Ez a virág mindenhol ott volt Budapest utcáin a közelgő halottak napja miatt. [A krizantém az őszirózsák családjába tartozik – a szerk.])

A kialakuló hatalmi vákuumnak sok tényezője volt. Megszűnt az addigi állam, az Osztrák–Magyar Monarchia duális államszerkezete, és a megalakult Magyar Nemzeti Tanács nem csak az elvesztett világháború következményeivel kellett, hogy szembenézzen – bár a következmények reális felmérése is lehetetlen feladatnak bizonyult –, ahogy arra később mindkét előadó többször visszatért. Az ország a teljes szervezetlenség állapotában volt, tombolt a (becslések szerint a háborúnál is több áldozatot szedő) spanyolnátha, és a frontokról tömegesen érkeztek haza a lelkileg és fizikailag megtört, a jogszabályokat semmibe vevő, felfegyverzett katonák, tehát gyakorlatilag megszűnt a közbiztonság. Ebben a tragikus helyzetben élte meg az ország lakossága azt a kettősséget, mely a háború végével járó megkönnyebbülésből és a jövővel kapcsolatos bizonytalanságból, és egyre inkább a csalódottságból állt. Ebben a reménytelen helyzetben került hatalomra az új politikai garnitúra, amelynek mindkét előadó szerint borítékolható volt a gyors bukása. Olyan elvárásokat támasztottak ők maguk és a magyar társadalom velük szemben, amelyeket teljesen egyértelműen lehetetlen volt teljesíteniük.

Tovább a KötőSzó blogra.