– Mit jelent az Ön számára az, hogy Krisztus értünk meghalt?

Fabiny Tamás: – Hogy mit „jelent”, azt nem tudom definiálni. A legnagyobb misztériumok világában csak tapogatózni tudunk, csakis lábujjhegyen szabad járni. Észérvek helyett legfeljebb hasonlatokkal tudunk valamit érzékeltetni. Ebben az összefüggésben hadd utaljak egy tavalyi történetre. A debreceni szülészeti klinikán császármetszéssel hozták világra azt a csecsemőt, akinek édesanyja hónapok óta agyhalott állapotban volt. A 31 éves asszonyt agyvérzéssel, életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol hiába küzdöttek életéért, elveszítették őt. Tizenöt hetes magzata azonban tovább élt, és az ultrahangvizsgálatok szerint élénken mozgott. A családdal való egyetértésben az orvosok úgy döntöttek, hogy megpróbálják a lehetetlent, és küzdenek a kicsi életéért. Kilencvenkét napon át olyan állapotban tartották az édesanyát, hogy benne tovább fejlődhetett az új élet. Hiába került az agyhalál állapotába, méhe tovább táplálta magzatát. Az édesanyát már nem lehetett megmenteni, de az új élet reményét folyamatosan őrizték az orvosok. A folyamatosan növekvő magzatot persze nem a legkorszerűbb gépek és egyéb technikai eszközök tartották életben, még csak nem is az ápolók állhatatos küzdelme őrizte őt meg, hanem az élet Istene. Az édesanya elvesztése mérhetetlenül fájdalmas. Az ő testének nem kellett azonban egy másik, belőle sarjadt élet koporsójává válnia. Énekeskönyvünk egy húsvéti éneke diadallal szól erről: „Halálon győzött az élet”.

Szebik Imre: – Krisztus halála értünk történt. Istenünk jónak látta, hogy az ember, a mi megváltásunkat Jézus földre küldésével, itt végzett szolgálatával, szenvedésével és halálával vigye véghez. Ez a Jézus történés bűneink bocsánatát, Isten értünk megmutatott irgalmát jelzi. Ennek az isteni tettnek az elfogadása bennünk új életszemléletet, új életet érlel.

Lackner Pál: – A sok régi történelmi esemény személytelen a mai ember számára. Krisztus kereszthalála a keresztyén embernek döntési pont: vagy semmi közöm hozzá, nem érdekel, vagy tudom, hogy a megváltás nem egy általános, korszakalkotó pont, hanem saját emberségemben, személyesen érintő ügy, az én örök életre szóló hívásom, lehetőségem. A visszatérési pont, az újrakezdés centruma.

Szemerei János: – A legnagyobb szeretetet, ami létezik. Amikor valaki képes lemondani valamiről, ami az övé, a másik javára, az a legapróbb esetekben is megható. Akár az idejéből, a figyelméből, a javaiból ajándékoz valamit a másiknak, az felemelő és erőt adó. Mert a szeretet erőt ad. Az, hogy Krisztus az életét adta értünk, azt jelenti, hogy a kifejezhető szeretetnek ez a maximuma. Az életével mindenét odaadta. Akár folytathatjuk a reményt adó bibliai bizonyságtétellel: „hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent...” (Rm 8,32)

– Luther Márton egyik elmélkedésének a címe: Hogyan szemléljük Krisztus szent szenvedését? Ebből két pontot emelnék ki: 1, Krisztus szenvedése rémületbe ejt; 2, Krisztus szenvedése megvigasztal. Hogyan értelmezzük ezt, a látszólag két egymásnak ellentmondó kijelentést?

Szemerei János: – A szenvedés rémisztő és gyötrelmes. Nem véletlenül irtóznak tőle az emberek. Rettegnek attól is, hogy nekik jut osztályrészül, de sokan még attól is, hogy lássák. Vannak, akik képtelenek még látogatóként is betegágy mellé állni. Lutherrel együtt bele lehet borzongani abba, hogy megváltásunkért a Krisztusnak ilyen szörnyű utat kellett végigjárnia.
Ugyanakkor éppen ebben van a vigasztalás is. Nem a szenvedés vigasztal meg, hanem a szenvedés mögött jelen lévő szeretet.

Szebik Imre: – Krisztus szenvedése méltán ejt rémületbe. Gondoljunk Mel Gibson filmjére. A filmen bemutatott szenvedés, brutalitás, vér minden nézőt megrendít. A vétlen ember megalázása, az ártatlan szenvedése, kínhalála megdöbbent és rémületbe ejt. Ez az első, e világban – a moziban – átélt érzelmi élmény.
A másik esemény: amikor ennek értelmét, értem történt dimenzióját felfedezem. Ez az a transzcendencia, amit mi így vallunk: nagypénteken Isten halt meg a kereszten az egész emberiségért, értem is.
Ezért nem a bűneim miatt kell gyötrődnöm, hanem is Isten bocsánatának szabad örülnöm. Az egyetlen esemény, Jézus kereszthalálának mindkét aspektusa egyszerre igaz.

Fabiny Tamás: – Nagypénteken beteljesedett Ézsaiás 53 próféciája. Jézus úgy szenvedett, ahogyan azt az ÚR szolgájáról olvassuk, és az ember reakciója is ugyanolyan:
„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott,
fájdalmak férfia, betegség ismerője.
Eltakartuk arcunkat előle,
megvetett volt, nem törődtünk vele.
Pedig a mi betegségeinket viselte,
a mi fájdalmainkat hordozta” (Ézs 53,3-4)

Mennyire jellemző ez az „eltakartuk arcunkat előle” félmondat! Ennek oka, hogy a szenvedés látványa rémületbe ejt. A norvég expresszionista festő, Edvard Munch híres képe, A sikoly jut eszembe. Az 1895-ben készült képen egy halálfejhez hasonló alak rémülten kapja két kezét arca elé. Ilyenek vagyunk a rémülettől. De eljuthatunk a Luther által jelzett másik állapotig. Ehhez azonban le kell ereszteni a kezünket. Nem szabad vele szemünket eltakarni, fejünket sem kell már abba temetni. Egyszerűen le kell engednünk a kezünket. Ha úgy tetszik, a megadás jeleként. Adjuk magunkat át annak, aki győzedelmeskedik bűnön és halálon. Aki győztes, mert áldozat, victor quia victima. Ha leeresztjük a kezünket, akkor azt jelezzük Jézusnak: győztél, megadom magam. Nem írhatok mást, mint amit Pilinszky János a Te győzz le című versének utolsó soraiban:

Feledd a hűtlenségemet,
legyőzhetetlen kényszerek
vezetnek vissza hozzád;
folyam légy, s rajta én a hab,
fogadd be tékozló fiad,
komor, sötét mennyország.

Lackner Pál: – A két kijelentés dialektikus – egymást kiegészítő: az eset drámája rémít meg, vigasztal, hogy ez értem (is) történt, helyettem.

– „Elvégeztetett” – olvassuk Jézus utolsó szavát. Mit jelent ez keresztyén életünk szempontjából?

Lackner Pál: – A szenvedő múlt idő nem magyar szerkezet, idegen elem a beszédben. Azt jelzi, a megváltás műve kész, emberi beavatkozás, a mi közreműködésünk nélkül. Nekünk nem fáradni kell ezért, hanem elfogadni ezt az ajándékot, megköszönni, terjeszteni jó hírét.

Szemerei János: – Isten készített egy tervet a megmentésünkre. Ezt a tervet minden nehézsége és gyötrelme ellenére maradéktalanul elvégezte. Részéről nyitottá vált az addig számunkra bezárt ajtó. Nem vagyunk ugyan automatikusan bent, de az üzenet világos. Isten szeretettel hív, és az ajtót kitárta előttünk. Meghívottak vagyunk a Vele való közösségbe.

Szebik Imre: – Elvégeztetett. Amit Isten akart, megtörtént. Jézus engedelmes volt mindhalálig, a keresztre feszítés borzalmas kínhaláláig. Másfelől: Isten terve célba ért. Megtörtént a megváltás, amelyet Isten Jézus feltámasztásában (vissza) igazol. A Jézus eseménynek folytatódnia kell, az evangéliumot hirdetni kell a föld végső határáig. Ez is elvégeztetett.

Fabiny Tamás: – Nem a csőd bevallása, hanem a beteljesedés felismerése.
Nem a bukás, a kudarc mondata, hanem győzelmi kiáltás.
Nem „vége mindennek”, hanem „célhoz ért”!