Az Ars Sacrát azaz a Szakrális Művészetek Hetét idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg. A kezdeményezés a 2007-es katolikus nemzetközi városmissziós rendezvénysorozat gyümölcse. Amint azt a szervezők megfogalmazzák:, „Az Ars Sacra célja „a remény jeleinek felmutatása a kultúrában. A művészet minden ágának bevonásával világít rá a szépre, a jóra, az igazra.”. A kezdetben öt budapesti múzeum bevonásával megvalósuló rendezvénysorozat mára nem csak országossá vált, hanem határon innen és túl, 120 településen, 11 műfajból, több mint 700 program közül válogathatnak az érdeklődők.

*

Luther Márton 1532-ben Jeremiás című könyvéhez írt előszavában olvassuk: „Jeremiás rendkívül szomorú próféta volt, siralmas és nehéz időkben élt s amellett igen nehéz volt az igehirdető szolgálata, mert több mint negyven esztendeig kellett vívódnia rosszindulatú és csökönyös emberekkel. Nem sok haszna volt belőle, hiszen azt kellett látnia, hogy azok egyre gonoszabbak lettek: többször meg akarták ölni és sok csapást mértek reá.”

„Ne féljetek!” – ezt a bibliai igét választották az Ars Sacra szervezői a 2017-es fesztivál mottójául. Ez a felszólítás azonban nem újszövetségi evangélium, hanem a küzdelmekre, vívódásra, az Istenre való ráhagyatkozás szükségességére rámutató ószövetségi textus. Itt Izrael népének arról kell döntenie, hogy visszatérnek-e megint hazájukba, vagy pedig kivándorolnak Egyiptomba. A nép a szeretett hazát el akarja hagyni, mert úgy látják, hogy nem az ígéretnek, hanem a rettenetnek a földje már. A sokat gyalázott és megkínzott öreg próféta az egyetlen szilárd pont ebben az aggódó csapatban.

A katonatisztek vezette csapat már régen döntött és az Egyiptom felé vezető úton halad. Emberi kétségbeesés és az Istentől való félelem viaskodik a népben. El szabad-e hagyniuk azt a földet, melyet az ÚR adott őseiknek?

Ebben a lelkiállapotban fordulnak tanácsért a prófétához. Jeremiás ígéretet tesz nekik, hogy választ kér Istentől. Az emberek számára a bizonytalanság napjai köszöntenek be, mert Isten válasza várat magára. Az ÚR szava napok elteltével, de világos és egyértelmű utasításként megérkezik: Isten ígéretei Palesztinára vonatkoznak, és az ígéret földjéhez kapcsolódnak. Amennyiben az országban maradnak, akkor az ígéretekben részesülnek, de ha Egyiptomba mennek, ott is utoléri őket a rossz, a baj, a nyomorúság, ami elől most menekülni akarnak. A borzalmak ugyanis azért következtek be, mert elfordultak Istentől, és ha most az ÚR iránti engedetlenség viszi őket Egyiptomba, akkor ott is nyomukba lesz az ítélet, azaz ugyanúgy az éhség, a háború és a pestis, sőt, még rosszabb is sújtja majd őket. Az ítélet ugyanis nem Palesztinához kötött, hanem az engedetlenséghez. Ezért dönteniük kell, hogy hisznek-e Isten ígéreteiben, sorsukat rábízzák-e, vagy pedig saját belátásuk szerint alakítják holnapjukat. Lényegi összefüggés van tehát az Isten iránti magatartás és az ember élete között. Ebben az összefüggésben hangzik a felszólítás: „Ne féljetek Babilónia királyától, akitől most féltek! Ne féljetek tőle – így szól az ÚR –, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből!” (Jer 42,11)

*

Amennyiben csak egy hónapra tekintünk vissza, mi is egy nagy csokor globális és hazai eseményt gyűjthetünk össze, ami egzisztenciális és fizikai bizonytalanságot, félelmet kelthet bennünk. Elég csak a pénteki kettős terrortámadásra, az amerikai hurrikánokra, a „politikai új év” választási hangulatának egymást mocskoló szólamaira, az indulatkeltésekre, az észak-koreai rakétakilövésekre, a mianmari népirtásra, az USA és a globális felmelegedés nem csak politikai kérdésére vagy a víz-, élelem-, gazdasági károk és üldöztetés miatt úton lévő testvéreinkre, a kultúrák egymás mellett élésének nehézségeire, vagy az egyre növekvő terrorizmus borzalmaira gondolnunk. Ugyanakkor és mindezek mellett eszembe jut Kalkuttai Teréz anya figyelmeztetése: „Nyugaton manapság nem a tuberkulózis vagy a lepra a legsúlyosabb betegség, hanem a szeretetlenség, a törődés hiánya és az, hogy nincs ránk szüksége senkinek.”

„Ne féljetek!” – valljuk be, hogy ebben a kontextusban már-már pökhendinek is tűnhet ez a kijelentés. Azonban úgy, ahogy Jeremiás próféta életében, ugyanúgy Teréz anyánál és Luther Mártonnál is azt láthattuk, hogy valahol a mélyen ugyanaz a gondolat, a „ne félj” járta át szolgálatukat. Jeremiás nem a népnek akart megfelelni, hanem a népért akart küzdeni. Luther Márton nem új felekezetet akart, hanem az egyházat kívánta a Szentírás üzenetéhez közelebb terelni. És Teréz anya sem pompára vágyott, hanem csendben és a helyén felismerte a szenvedők Krisztus arcát. Mindegyiküknél a „ne félj” felszólítás bátorsága, az elkötelezettség és az egy irányba tekintés jelent meg. Paul Tillich rendszeres teológus ezt a fajta elkötelezettséget létbátorságnak nevezi és egyebek mellett így vall erről: „A létbátorság az az etikai aktus, mely által az ember igent mond önmaga létére, létezése mindazon elemének dacára, melyek konfliktusban állnak lényegi önigenlésével.”

Ugyanakkor az is igaz, hogy úgy, ahogy Báruk, Jeremiás hűséges barátja és íródeákja tájékoztat bennünket – bár Isten­nek az utasítása másként hangzott, a maradék nép mégis kivándorol Egyiptomba és Jeremiás utolsó órájáig hiába pré­dikálja Isten akaratát, ugyanúgy Luther kiállását is felekeze­ti megosztottság, Teréz anya odafordulását is sok szempontból közöny követte.

*

S bár a kortárs művészet számos alkotása ellentmond megállapításomnak, én mégis bízom abban, hogy igaz: a műalkotás – még ha „csak” a természet egy parányi részletét is tükrözi vissza – protestálás, kiállás, bátorság és elköteleződés, mely a jóra, a szépre és az igazra tör. Célja a nemesbítés, a továbbadás, a megsejtetés, a feszültségek mögé nézés, a béke hirdetése. Vagy ahogy Hans Urs von Balthasar fogalmazza: „A műalkotásban az ember azt fejezi ki, amit megtapasztalt: a teremtés sikerültségét.” Az esztétikai teológia meghatározó képviselője ugyanakkor azt is kiemeli, hogy a műalkotás sem tökéletes, „nem áll fölötte annak a bukásnak, amelyet egyetlen teremtmény sem kerülhet ki, de a teremtés arany tisztaságára emlékeztet”. Ez pedig Balthasar szerint aktus, melynek megvalósuló eredménye: esemény. Ehhez viszont bátorság kell…

Erről a bátorságról láthatunk ma itt különböző mélységű megközelítéseket. Az alkotások szemlélésével egyszerre találkozhatunk a természet, a bekötözött sebek, a törékeny kapcsolat, a világégés, az angyal, a Madonna, az értünk született gyermek és az áldozati bárány képével. Egyes műveken az angyalszárny óvása és a mögöttes üzenet felragyogása dereng fel, míg másutt a benső, metafizikai tartalom, vagy a bezártság és nyitottság, avagy a „tükör által homályosan” látás ellenére a remény sejlik fel. Szobrok, kerámiák és festmények által, a művészet eszközeivel juthatunk közelebb a benső tartalomhoz, fedezhetjük fel a küzdelem nemességét, a megtisztulás lehetőségét, és esendőségünk ellenére is rátalálhatunk a félelem nélküli élet zálogára.

„Ne félj!
Hallgasd inkább, ahogy az angyalok
anyagszerűtlen ruhája suhog.”
– fogalmaz Bertók László költő.

Most mi is csendben vagyunk. Csak a művek beszélnek. Történeteket, vívódásokat, döntéseket, irányokat mutatnak, egyúttal hívnak minket a halk párbeszédre: a létbátorság próbájára. Köszönet illeti a Levendula Galériát, hogy immáron hetedik alkalommal ad Gödöllőn teret az Ars Sacra lelkiségének. És köszönet illeti az alkotókat, hogy bevezettek minket a művészet általuk is felvállalt és képviselt bátorságába.

A kiállítást Ágh István Ezüst című versének részletével nyitom meg:
Zöld levelet sodor a szél,
letépett remény, de ne félj,
nem sorsod van arra írva,
sorsod a szél fönt zúgatja

Ne féljetek! – Csoportos kiállítás a Levendula Galériában

Kiállító művészek: Bányai Gizella, Bujdosó Ernő, Gál Lehel, Incze Mózes, Kun Éva, Lőrincz Ferenc, Meyer Arthur, Mészáros János, Nagy Gábor, Nádas Alexandra, Pirók Irén, Posztobányi Péter, Rehák Julianna, Schéffer Anna, Szentiványi-Székely Enikő, Szinvai Pál, Varga Melinda, Veress Enéh Erzsébet.