szakrális

Szakrális és deszakralizált terek – Schneller István a modern kor templomairól

„A templom a gyülekezetre rezonáló membrán. Az azt létrehozó közösséggel él együtt” – olvasható Schneller István építésznek a Modern szakrális épületek című, tavaly megjelent könyvében. A teológusi végzettséget is szerzett nyugalmazott egyetemi tanár e kötetében arra keresi a kultúr- és teológiatörténeti válaszokat, hogy milyen hatások állnak a modern templomépítészet mögött. Meglátása szerint a mai szakrális épületek szigetek tudnak lenni a profán világi épületek tengerében, ugyanakkor ezek a szigetek a gyülekezetek aktivitása által oázissá is válhatnak.

Kortárs és szakrális?

Budapest – Mit jelent a kortárs szakrális művészet, és hogyan viszonyulunk hozzá? Mit kezdünk az egyház számára esetenként provokatív művek megjelenésével? Miként lehet a vallásos és a vallási művek között különbséget tenni? Többek között ilyen és hasonló kérdéseket feszegettek az Asztali beszélgetések sorozat keretében a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2019. november 29-én.

„Ne féljetek” – Szakrális művészet Gödöllőn

Gödöllő – A Szakrális Művészetek Hete keretében Ne féljetek címmel csoportos kiállítás nyílt a gödöllői Levendula Galériában. A megnyitón a bátorság, avagy a félelem nélküli élet zálogának kérdése került fókuszba. Az alábbiakban Galambos Ádám megnyitóbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Áldás-e a művészet?

Mátrafüred-Sástó – Kovács-Gombos Gábor festőművész és Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész ült egy asztalhoz a Szélrózsán, hogy a művészet és a szakralitás kapcsolatáról beszélgessenek.

Középpontban a kortárs keresztény művészet

Budapest – „A művésznek alárendelt szerepe van. Lényegében csupán csatorna" – fogalmaz a 20. század első felének kiemelkedő alkotója, Piet Mondrian. Képes beszámoló a Szent István Bazilikában bemutatott kortárs keresztény kiállításról.

Szakrális kommunikáció – Konferencia a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán

Budapest – Nyelv, kommunikáció, kisebbségek címen tartottak konferenciát 2015. március 21-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, a Sapientia-nap keretében.

Szakrális művészet, kortárs templomépítészet – Beszélgetés Schneller Istvánnal

Budapest – A korábbi budapesti főépítész, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának Településépítészeti Tanszékének egyetemi tanára Szakrális művészet, kortárs templomépítészet címmel tartott előadást a kelenföldi evangélikus gyülekezeti teremben a nyitott templomok napján. 2014. szeptember 29-én Fabiny Tamás püspök meghívására hasonló témáról a Budavári Szabadegyetemen is beszélni fog. Kortárs templomépítészetről beszélgettünk.

A hely szelleméről beszélgetett építész, művészettörténész és lelkész a Ludwig Múzeumban – Videóval!

Budapest – 2014. április 10-én Nagy Tamás Ybl-díjas építész, Sulyok Miklós művészettörténész és Hanfenscher Károly evangélikus lelkész voltak az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány vendégei a Ludwig Múzeumban. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Kiss Tamás, videó: Mucsi Márton

A kortárs művészet és az egyház kapcsolatának lehetőségei – Videóval

Budapest – 2014. március 13-án a Ludwig Múzeumban szervezett Kortárs és szakrális? sorozat alkalmán Varga Mátyás költő, bencés szerzetes és Vojnich Erzsébet Munkácsy-díjas festőművész disputáján az egyházon belül megjelenő, a kortárs művészet befogadását gátló tényezők felvázolása mellett a kortárs művészet és egyház párbeszédének lehetősége került előtérbe. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: dr. Nagy Miklós és Szőnyi András, videó: Szőnyi András

Szakrális sorozat indul a Ludwig Múzeumban

Budapest – Asztali beszélgetések a Ludwig Múzeumban címmel új sorozat indul Budapest kortárs kiállítóterében. Szöveg: Galambos Ádám; kép: Konok Tamás: Vers L’infini (180x200cm – Akril, vászon)

Oldalak

Feliratkozás RSS - szakrális csatornájára