A valóságos Ferenc pápához képest – akinek karakteréhez tartozik a nyilvánosság, a szeretet gesztusainak nyilvános gyakorlása – ez a pápa az árnyékból beszél, nem fedi fel magát a nyilvánosság előtt, és nem pazarol energiát utazásra, és arra sem – vagy csak a legszükségesebb mértékben – hogy a hívekkel találkozzon. Nem szolgál, hanem a szó legszorosabb értelmében hatalmat gyakorol, és ezt szemmel láthatóan nagyon élvezi. Otthona a Vatikán, ahol a bíborosok és eminenciás urak társaságában, az egyházi House of Cards játszmái során végképp magára marad. Kiszámíthatatlanságával, mások előtt eddig ismeretlen nagy tervének belengetésével tudatosan építi is ezt a magányt. Spencer bíboros (James Cromwell), egykori támogatója, lelki atyja és egyben a mindenki által esélyesnek hitt pápa is magára hagyja, konspirációt sejtve tanítványa pápává választása miatt. Mégis ő az egyetlen, aki átlát rajta és a legpontosabb jellemzést adja a titokzatoskodó, hitetlenségét a gyóntatójának viccből (?) megpendítő ifjú pápának, aki már első beszédével félelmet és értetlenséget támaszt a hívek körében és az egyház halálának vízióját a Vatikánban.

A távoli, félelmetes, kiszámíthatatlan és megfejthetetlen, de legfőképpen büntető Isten, akit ez a pápa szolgál és közvetít, egyszerű pszichoanalízissel felfejthető: Lenny Belardót (Jude Law) nyolcéves korában a szülei tették le egy katolikus árvaház előtt, ahol Mary nővér (Diane Keaton) lesz anyja helyett anyjává. Az új pápa első intézkedése, hogy őt maga mellett tudja – helikopterrel küldet érte – és személyi asszisztensévé választja. Mary nővér meg is felel a hű anya szerepének: amikor már mindenki a fejét fogja az új pápa intézkedései (vagy épp az intézkedés elmaradása) miatt, ő akkor is arról beszél, hogy Lenny egy szent, ő még látja rajta Krisztus arcát. Sok jóval nem kecsegtet az sem, hogy a „kis Lenny” már pápaként egyszer csak ettől a nőtől is azt kéri: mostantól szólítsa Őszentségének.

Tovább a KötőSzó blogra.