Doss meggyőződése volt, hogy noha hazája jogos háborút vív, neki magának nem szabad ölnie. Szanitécként több alkalommal is egyedül hozta ki sebesült bajtársait az ellenséges területről. Doss volt az első olyan katona, aki lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot és megkapta a Kongresszusi Becsület Érdemrendet, Amerika legmagasabb katonai kitüntetését.

Mel Gibson tíz év szünet után rendezett újra játékfilmet. Sokan emlékeznek a rendkívüli hatású Passióra. Gibson erőteljes, karizmatikus színész és rendező. Akik szeretik, most sem csalódnak benne: professzionális rendezés és operatőri munka, többségében hiteles, emlékezetes színészi alakítások, és különleges alaptörténet, amely valóban megérdemli, hogy filmet készítsenek belőle. A néző nem csalódik, tanulságos, nézhető, hitvalló filmet gyártott a nagy cinema gépezet. Ami engem zavart, az a mérhetetlen mennyiségű vér, agyvelő, csonkolt test és kegyetlen csaták sora. A „kevesebb több” lett volna.

Doss-t évtizedeken keresztül nem tudták rávenni arra, hogy életéről filmet készítsenek. Amit a csatatéren tettem, az csak rám és Istenre tartozik – mondta. Káros hatásúnak tartotta a filmek nagy részét. 2006-ban bekövetkezett halála után megkezdődtek a filmes előkészületek.

A film súlyos, aktuális kérdéseket is generál. Lehet-e Isten nevében háborúzni? A keresztyéneknek ki lehet-e vonulniuk a haza fegyveres védelméből? Hogyan vélekedjünk a vallások, kultúrák egymásnak feszüléséről? Van-e köze a mai háborúknak Istenhez? A nézőben kavarognak a gondolatok.

Doss szanitéc viselkedése megrendítő, őszinte, hitvalló. A Ne ölj! parancsolatra és Jézusra hivatkozik, aki nem fogott fegyvert és békességet hirdetett.

Tudjuk, hogy a kommunista időben hazánkban is három-négy év börtönbüntetést kapott az, aki megtagadta a fegyveres szolgálatot, elsősorban Jehova tanúi, a nazarénusok és némely katolikus fiatal. A fellazulás időszakában vezették be a fegyverhasználat nélküli alternatív katonai szolgálatot.

Úgy gondolom, hogy a fegyverhasználatot valóban nem szabad kötelezővé tenni, de tévedésnek tartom az általános és a Bibliára hivatkozó pacifizmust. Jézus tanítása a szelídségről nem jelentheti a haza és ezen belül a védtelenek kiszolgáltatását az erőszakoskodóknak. Ő arról beszélt, hogy a hit védelmében nem követhetek el erőszakot. Ilyen esetben a galamb szelídségével és a kígyó eszességével kell eljárni, nem feltétlenül kiprovokálva a mártíromságot, de kikerülhetetlen helyzetekben vállalva azt. A próféták, Keresztelő János, Jézus, Pál nem tanítottak az állami élet erőszakmentességéről. Isten a hatalmat arra adja az állam vezetőinek, hogy fenntartsák a rendet, a gonoszokat korlátozzák és megbüntessék. Ez Isten egyik eszköze a világkormányzásban. Az ámokfutót, a terroristát meg kell fogni, el kell szeparálni a védtelenektől és azután lehet számukra hirdetni az evangéliumot. A törvényt és az evangéliumot, az ítéletet és a kegyelmet nem szabad összekeverni. Isten a bűnös, tőle elszakadt világot törvénnyel kormányozza (Római levél 13.). Meglátásom szerint hitbeli félreértés, ha a keresztyének a „hitetlen világra” bízzák a haza fegyveres védelmét, élvezve a helyzet előnyeit.

De akkor mit gondoljunk Doss testvérről és a hozzá hasonlóan gondolkodókról? Ők jelek egy kegyetlen, gyűlölködő világban.