Luther Márton élete regényben

Luther Márton élete regényben

Share this content.

Szöveg: Galambos Ádám, képek: a szerző archívumából
Budapest – „Ki kell mondanunk, hogy a mai modern világ valamennyire a reformáció korából nőtt ki” – fogalmaz Cs. Szabó Sándor, aki interjúnkban a Luther-regény keletkezéséről, a reformátor személyéről és Luther máig tartó meghatározó szerepéről is beszél.

Honnan jött az ötlet, hogy Luther Márton életét és korát regény formájában dolgozza fel?

– Ez nem az én saját ötletem volt, hanem még 2014-ben egy kedves szerkesztő ismerősöm vetette fel, hogy a reformáció ötszázadik évfordulójára milyen jó lenne, ha létrejönne egy, a reformációval kapcsolatos életrajzi regény. Kezdetben ez tőlem teljesen független gondolata volt, csak azt tudta, hogy van egyházi kötődésem és a történelmet szeretem. Elkezdtünk közösen gondolkodni, majd eljutottunk Luther Márton személyéhez, mint a reformáció talán legfontosabb alakjához.

Mit jelent az ön számára Luther Márton kora?

– Középiskolás korom óta nagyon szeretem a reformáció korát. Egy nagyon modern időszaknak látom, hiszen a gondolkodásmód sokszínűsége, a számos irányzat párhuzamos jelenléte igazán sokszínűvé, izgalmassá teszi. Jó értelemben vett energia jellemzi azt az időt. Ugyanakkor akármilyen régen is volt mindez, ki kell mondanunk, hogy a mai modern világ valamennyire a reformáció korából nőtt ki. Hívő emberként az is foglalkoztat, hogy Isten miként nyúlt akkor bele a történelembe, másrészt az emberek sokfélesége, a kor gondolkodói is izgalmasak, hiszen sokan közülük ma is frissnek hatnak, mert olyan gondolatokat vetettek papírra, amilyen kérdésekkel mi is sokszor találkozunk. A reformáció kora nem letisztult, sokkal inkább „kavargó” időszak volt, talán ezért olyan izgalmas.

Maga a kötet nagyon olvasmányos, egyszerre találkozunk benne a kor történeti leírásával és a regény műfajának köszönhetően beleképzelhetjük magunkat a szereplők és a korszak kérdéseibe. Mekkora küzdelem volt a meglévő forrásokra támaszkodva történelmi regényt írni?

– Ez volt a legnagyobb kihívás! Bár van teológiai végzettségem, egyháztörténelmet tanultam, mégis, rengeteg forrást kellett elolvasnom ahhoz, hogy magát a kort és benne Luther Mártont bár regény formában, de hűen ábrázolhassam. Nem csak teológiai vagy történelmi műveket tanulmányoztam, hanem társadalomtörténeti köteteket, vagy akár a bányatechnológia akkori állapotáról szóló műveket is. Az ezekből nyert ismeretek sokszor csak egy vagy két mondatban jelennek meg a kötetben, de mégis szükségesek ahhoz, hogy valóban korhű regény születhessen. A tudásanyag megszerzésén túl az okozott még nagy feladatot, hogy mindezen ismereteket úgy szűrjem le és öntsem formába, hogy azoknak, akiknek nincs meg ez a fajta előtanulmánya, ők is olvasmányos kötettel találkozhassanak.

A regény egyben fikció is. Bele kellett helyezkednie a szereplők lelki világába, majd papírra vetni azokat a gondolatokat, amik ön szerint a leginkább visszaadják az adott személy karakterét, személyiségét.

– A regényt úgy akartam megírni, hogy egy kicsit belülről is lássuk a szereplőket. Luther esetében sokat segített, hogy elég sokszor írt – nemegyszer kendőzetlen gondolatokat is tartalmazó – leveleket. A prédikációinak a tanulmányozásai is sokat segítettek. Próbáltam belehelyezkedni abba az állapotba, hogy milyen lehet az az ember, aki ezeket mondja. Igyekeztem átvetíteni az így szerzett tudást azokra a helyzetekre is, amikről konkrét forrásanyag nem áll rendelkezésre, így például a gyermekkora, vagy az egyetemista kora sok szempontból ismeretlen. Ezekre az időkre csak később, az Asztali beszélgetésekben találunk néhány utalást.

A Luther – Az út I. a hívőknek, de a történelmet kedvelőknek is izgalmas olvasmány. Kiknek írta a könyvet?

– Megpróbáltam szélesebbre nyitni az elképzelt közönséget. Szeretném, ha azok is találnának benne izgalmas részeket, akik nem Luther-rajongók, hanem csak a történelem érdekli őket. Azoknak is érdekes lehet, akik hívőként olvassák, mert megtudhatják, hogy a reformátor és az őt körülvevő kör tagjainak hite miképpen módosult. Alapvetően felnőtteknek szól a kötet, nem gyermektörténet, inkább a középiskolás korosztálytól felfelé ajánlom az olvasását. Annak is örülnék, ha azok, akik a történelmet annyira nem ismerik, ők is el tudnának mélyedni az olvasásban, hiszen a konfliktusokon, az emberi érzelmeken keresztül őket is be lehet vonni ebbe a világba.

Mennyire hoz újfajta Luther-képet a kötet?

Szeretném, ha az igazi Lutherhez kerülne közelebb az olvasó. Én magam is sokáig a hittanórai történetekből ismertem Luther Mártont, így – mint általában a legtöbben, tehát én is – kevés dolgot tudtam róla, sokszor azt sem pontosan. Ha valaki jobban megismeri Luthert, mint embert, akkor jobban meg is értheti, hogy mi az, amivel küzdött, és mit akart. Luther húsvér ember volt, nem volt szuperhős, bár Isten kiemelt feladattal bízta meg – ezt szerettem volna bemutatni.

Mi az a lutheri üzenet, amit mindenképpen érdemes lenne a ma emberének megszívlelnie?

– „Az evangélium ügyéért való munkámba Isten észrevétlenül sodort bele. Ha előre láttam volna, amit már megtapasztaltam, soha nem tudott volna engem erre rávenni” – ez lett a regényem mottója is. Isten az embert sokszor nagy dolgok véghezvitelére úgy használja, hogy belehúzza valamibe, és előre nem mondja meg neki, hogyan alakul majd a sorsa; különben elképzelhető, hogy az ember visszahőkölne, vagy saját kicsinysége miatt nem végezné el a feladatát. Igazából ez nem csak Luther esetében igaz, gondoljunk csak a Biblia számos személyére, vagy az egyháztörténetre, de saját magunk körül is láthatjuk, hogy Isten munkája sokszor tényleg így megy végbe. Számomra ez nagy tanulság volt, meglátni, hogy Isten miként formál valakit.

A kötethez blog indult, Facebook oldal is létrejött, sőt Karácsonytól húsvétig Úton Lutherrel – Könyvklub is indult. A Luther – Az út I. a reformátor gyermekkorától egészen 1517. október 31-ig vezeti az olvasót. A második kötet mikorra várható?

– A második kötet írásával jól haladok, de azt is látom, hogy sokkal több akna van benne, mint az első kötetben volt. Egyháztörténeti szempontból nagyon sok máig tartó konfliktusnak is az eredője itt szerepel, azokra az évekre tehető. Mivel nem propagandakötetet, hanem egy valóságos ember regényét szeretném megírni, ezért nagyon óvatosan és alaposan, megfontoltan kell majd jó pár résznél fogalmaznom. A Harmat Kiadóval a 2018-as Ünnepi Könyvhétre tervezzük a második kötet megjelenését.

Cs. Szabó Sándor: Luther – Az út I.
Harmat Kiadó, 2017
472 oldal
ISBN:978-963-288-347-2

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!