A dicsőség felfénylése – ez a Hans urs von Balthasar kimagasló művére utaló cím volt az Asztali beszélgetések meghatározó gondolata. Vásáry Tamás a telt házas beszélgetésen életéről, zenéhez való viszonyáról és Istenről is beszélt.

A zongoraművész, karmester kezdetben felelevenítette gyermekkorának debreceni emlékeit, a református püspök nagyapa meghatározó szellemi tanítását, valamint kitért mesterére, Kodály Zoltánra, aki kísérte, segítette pályáját. A zenén túlra mutatva, mintegy Claude Achille Debussyvel egyetértve – „A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér” – Vásáry Tamás kiemelte, hogy a zene nyelve nem csak a szavakon, de az emberen is túlra mutat és az Istennel való közelebbi kapcsolatot is képes kifejezni. Ugyanakkor a művészettel kapcsolatban a zongoraművész arról is beszélt, hogy szükséges megtalálni az egyensúlyt a tudatos és tudattalan között, ugyanúgy, mint ahogy szükségszerű az életben észrevenni az ellentétek felismerését és azáltal, azt megélve dönteni. Ehhez kapcsolódva Vásáry elmondta: „két részből állunk, egy halandó, testi részből és a lélekből, ami isteni és halhatatlan”. Utóbbi gondolathoz kapcsolódik a művész vallomása, miszerint a halhatatlansághoz Krisztus személyén keresztül vezet az út, aki a Golgotán meghozta mindannyiunkért az áldozatot.

Az oktatással kapcsolatban Vásáry Tamás kitért arra, hogy igaz, hogy az érvényesüléshez szükséges az a számtalan adat, amit az iskolák oktatnak, ugyanakkor az emberségre-, a másik tiszteletére tanítás, valamint az önismeret és a pszichológia megkerülhetetlen része kéne, hogy legyen az oktatásnak.

Az Asztali beszélgetések Vásáry Tamással teljes terjedelmében itt nézhető meg: