Az alkalom bevezetőjeként Fabiny Tamás püspök az ausztriai internálásban élő Görgey Artúrnak [a nevet A magyar helyesírás szabályait követve írjuk y-nal – a szerk.] abból a leveléből idézett, amelyet a Deák téren frissen konfirmált Berta leányának írt. A szövegből kiderül, hogy az egykori tábornok az események és a tények nyomása alatt hajolt meg, amikor feladta a harcot a sokszoros orosz túlerő ellen. Görgey keserűen írt levelében arról, hogy mindvégig hű maradt esküjéhez és hazájához, ennek ellenére a szabadságharc bukása után csak gyalázták, megvetették őt.

Alig egy esztendeig tartott Görgey Artúr harctéri és politikai pályafutása, mégis ő lett a magyar történelem egyik legvitatottabb személyisége – mondta előadása elején Hermann Róbert.

A történész – kivételesen sűrű, tényekkel bőven alátámasztott előadásában – előbb Görgey ifjú éveit foglalta össze. Ezekre rányomta bélyegét, hogy nemesi származású apja, György lényegében elherdálta a családi vagyont, így fiai kénytelenek voltak polgári foglalkozás után nézni. A mélyen vallásos, evangélikus, még az egyházi pályával is kacérkodó Görgey Artúr a katonai karriert választotta. Az osztrák császári hadsereg különféle fegyvernemeinél szolgált, műszaki, gyalogsági, lovassági és vezérkari tapasztalatokat egyaránt szerzett.

Katonai karrierjének nősülési szándéka vetett véget, mert – szinte vagyontalan lévén – nem tudta letenni a házasodási engedélyhez akkoriban szükséges kauciót. Görgey ekkor kilépett a seregből, és Prágában kémiai tanulmányokba kezdett. Záródolgozatában a kókusz illóolajairól írt, méghozzá olyan mélységben, hogy művét a nemzetközi tudományos élet sokáig forrásként emlegette.

1848 tavasza Bécsben érte Görgeyt – mondta a professzor. A kiugrott katonatiszt onnan Pestre ment, majd nyár elején önként jelentkezett a magyar forradalom kitörését követően formálódó honvédhadseregbe. Júliusban már kormánymegbízatást teljesített, majd szeptember közepén kinevezték a Csepel-sziget parancsnokává, ahol a Jellasics bán vezette támadó horvát sereggel került szembe.

A beosztásában helytálló Görgeyt 1848. október 7-én ezredessé, majd négy nappal később tábornokká nevezte ki Kossuth Lajos. A horvátok visszaverése után Bécs felé tartó seregben szolgáló Görgey hadvezetési vitába keveredett Móga János tábornokkal. A nézeteltérés okozta tétovázás, valamint a határ túloldalán állomásozó császári túlerő egyenes következménye volt a magyar honvédség Schwechatnál elszenvedett veresége, majd az azt követő kényszerű visszavonulása.

Görgeynek ezután az ország északi részén állomásozó, rosszul felszerelt, kiképzési problémákkal is küzdő, huszonöt-harmincezer fős honvédsereggel kivételesen hosszú, egészen a Kárpátok északi részéig terjedő területet kellett tartania – mondta az előadó.

Az 1849. január elején Pesten tartott haditanács úgy döntött, hogy az előrenyomuló osztrák sereg elől Kossuth kormánya Debrecenbe költözik, a honvédség pedig a Tisza vonala mögött foglal el új állásokat. Görgey azt a feladatot kapta, hogy az ország északkeleti részén fekvő bányavárosok felé vonulva magára vonja Alfred Windisch-Grätz tábornagy figyelmét, és ezzel megossza a császári sereg erőit. Görgey Artúr ekkor is és a szabadságharc során mindvégig vigyázott seregére, oktalan kockázatokat nem vállalt, ezzel igyekezett megőrizni csapatai hadrafoghatóságát – mondta Hermann Róbert. A csel sikerült, a császári sereg megosztotta erőit, ám Dembinszky tábornok fővezéri kinevezése újabb viszályt támasztott a hadvezetésben.

Dembinszky kudarcait követően Kossuth Lajos végül Görgeyt nevezte ki a fősereg élére, ám már ekkor érezhető volt, hogy nem bízik benne – jelentette ki a történész. Kossuth gyanúja alaptalannak bizonyult, hiszen az 1849-es tavaszi hadjárat a magyar hadtörténet egyik legfényesebb, dicsőséges időszakának bizonyult – tette hozzá a professzor. A Hatvannál, Tápióbicskénél, Isaszegnél kivívott győzelmeket a mindvégig lényeges túlerőben lévő ellenséggel szemben érte el a hadvezetés.

A császári ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét Debrecenben kimondó áprilisi kormányhatározat csak tüzelte a magyar honvédeket, ám az előrenyomulás lendülete 1849. április 26-án Komáromnál ennek ellenére megtört. Az utánpótlási gondok jelentősen nehezítették Görgey Artúr dolgát, így Schwechatnál dönteni kellett, hogy a sereg tovább nyomul-e Bécs felé, vagy visszafordul, és inkább Buda felszabadítására összpontosít. Görgey ezúttal is józan realistának bizonyult, tisztán látta, hogy ekkora hadsereggel, ezzel a hadtáppal legfeljebb ennyit lehet elérni – mondta az előadó.

Buda 1849. május 4. és 21. között lezajlott győztes ostroma a honvédsereg fényes sikere volt, ám ízét megrontotta, hogy már híre jött a készülő orosz katonai intervenciónak – jelentette ki Hermann Róbert. Görgey Artúr ezért elsősorban Kossuth Lajost okolta, mert úgy vélte, hogy a kormány elhamarkodottan mondta ki a trónfosztást, valamint a függetlenséget. Hozzá kell tenni, hogy ez a vád igaztalan, mert az orosz katonai beavatkozásról már a függetlenség kikiáltása előtt megegyezett a cár és a Habsburg-ház – mondta a professzor.

Görgey Artúrt május 7-én kinevezték hadügyminiszterré, ami szükségképpen azzal járt, hogy hivatali munkája mellett kevesebb figyelmet tudott szentelni a harctéri eseményeknek. A honvédsereg egymás után szenvedte el a vereségeket, a mindinkább kivérző sereget pedig Szegednél összpontosították. Kossuth – a nyilvánvaló katonai kudarcok nyomán – felmentette Görgeyt, aki ekkor éppen Komáromnál harcolt; súlyos fejsebet kapott, egy repesz az agyveleje közelében állt meg.

A sebesüléséből lábadozó Görgey visszavonuló csapataival 1849. július 15-én Vácnál szembetalálta magát a Paszkevics vezette orosz haderővel, s a honvédség a jelentős túlerővel szemben is győzelmet aratott. A kormány augusztus 9-én érkezett meg Aradra, majd két nappal később Kossuth Lajos és a kabinet jelentős része lemondott. Az ezt a lépést övező súlyos viták során a magyar vezetés arra hajlott, hogy Szent István koronáját felajánlják I. Miklós cárnak, mert még mindig jobb az oroszok előtt letenni a fegyvert, mint térdet hajtani az osztrákoknak. Vagyis a szorító körülmények hatására lényegében itt és akkor született meg a döntés az 1849. augusztus 13-án bekövetkezett, az oroszok előtti fegyverletételről – mondta az előadó.

De mindennek s főleg az aradi döntésnek az ismeretében miért kiáltották ki utóbb Görgey Artúrt árulónak? – tette fel a kérdést Hermann Róbert. Ennek elsődleges oka nyilvánvalóan az, hogy az orosz cár közbenjárására – ellentétben az Aradon kivégzett honvéd tábornokok ügyében hozott ítélettel – Görgeyt nem ítélték halálra. A történész úgy érvelt: I. Miklós abban reménykedhetett, hogy a kapituláló tábornoknak nyújtott kegyelem pozitív hatással lehet a honvédsereg többi főtisztjének sorsára. Ám a Habsburg-ház számára nyilvánvalóan fontosabb volt, hogy szigorú példát statuáljanak a rebellió felett, így Aradon könyörtelenül kivégezték a tizenkét vértanút, és Pesten ugyancsak kivégzőosztag elé állították gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét.

Görgey Artúrt a szabadságharc leverése után Klagenfurtba internálták. Az emigrált ’48-asok folyamatosan szították a gyűlöletet Görgey ellen. A gyűlöletkeltés élén szinte mindvégig Kossuth Lajos állt, aki – egyebek mellett – azt is terjesztette, hogy a Komáromnál súlyos fejsebet kapott Görgey fájdalmai elől a pálinkához menekült, és nyilvánvalóan ittas állapotban döntött úgy, hogy Világosnál leteszi a fegyvert. Mi oka lehetett erre Kossuthnak? Az előadó szerint a szabadságharc bukása után a posztjáról lemondott Kossuth az emigráció éveiben mindvégig legitimációs gondokkal küzdött, hiszen okkal vethették a szemére, hogy miért kritizálja a hátramaradottak döntéseit, tetteit az, aki a legnagyobb vészben magára hagyta a hazát.

Görgey Artúr 1852-ben megírta sokakat bíráló emlékiratait, majd csak 1867-ben térhetett haza Magyarországra. Nem fogadták szívesen, az ellene méltatlanul megfogalmazott árulás vádja vette körül. Így volt ez annak ellenére, hogy 1884-ben több száz egykori honvédtiszt közös nyilatkozatban állt ki mellette.

Az igaztalanul becsmérelt egykori honvéd tábornok 1916-ban halt meg, s az utókor történészeinek jutott az a feladat, hogy igaz képet alkossanak arról az emberről, aki mindvégig hű maradt hazájához és esküjéhez – fejezte be előadását Hermann Róbert történész.

KÉPGALÉRIA: