Nyugatról az emberek többsége filmek és színes prospektusok segítségével szerezhetett csak információt, meg persze azok, akiknek voltak ott rokonai. Szüleim valami véletlen folytán épp születésem előtt két évvel, 1968-ban járhattak először a vasfüggönyön túl, Trabanttal. Egészen Nápolyig gurultak, mikorra teljesen elkoptak a fékjeik. Apa sokat mesélt a nyugati autókról, a többsávos autópályákról, a városi alagútrendszerekről és a fantasztikus hidakról mély völgyek felett. A különbség nyomasztott.

Ám ami ennél is fájóbb volt, az a szabadság hiánya. Ez különösen azért bántott, mert egy őszi napon azt is elmesélte, hogy mi történt vele Budapesten, mikor elsőéves műegyetemista volt. Az építőmérnöki karra járt, és hírek szivárogtak Lengyelországból, ahol a rendszert ért kritikák miatt korlátozták az egyetemisták véleménynyilvánítási szabadságát. Velük vállaltak szolidaritást a Budapesti Műszaki Egyetemen. Tüntetésüket először engedélyezték, majd később mégsem. Az egyetemisták mégis kimentek az utcára. Az elején minden rendben ment. Édesapám is felugrott egy T34-es tankra, amely a Kossuth tér felé ment a kiskörúton, de a Kálvin térre érve megszólalt a templom harangja. Dél volt.

Eszébe jutott, hogy a menzán van ebédjegye, ezért ott leugrott a tankról, és visszarohant enni. Ebéd után ismét a Kossuth tér irányába indult, de ekkor a rémült tömeg már menekült onnan, mert az emberek közé lőttek. Rengeteg halott, több száz sebesült. Elszabadult a pokol. Tankok állták el az utcákat, és a laktanyákban fegyvereket osztottak. Pont apa előtt fogyott el a gitár (így nevezték a dobtáras gépfegyvert), ezért ő nem kapott. Később tapasztalta, hogy az orvlövész ávósok válogatás nélkül szedték le azokat, akiknél fegyvert láttak. Másodszor menekült meg… Apa történetei megmaradtak emlékeimben. Sosem felejtem el.

„Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved...” (Péld 3,3) A bibliai bölcsességirodalomban is visszatérő motívum az emlékeztetés. Ám nem csak a tanítók, de az apák feladata is volt az Úr szavának ismételgetése. Apáról fiúra szállt az Isten törvényének ismerete és kötelességszerű átadása. Krisztus Urunk és Pál is arra biztat bennünket, hogy szüntelenül imádkozzunk, és ebbe bele ne fáradjunk. Csak így rögzülhet a gyermekben az, ami a szüleinek is fontos volt.

Apa a nyolcvanas évek elejétől minden október 23-án elmesélte első egyetemi évét, így én bizony tudtam, de ami ennél is fontosabb, éreztem az igazságot. Ennek köszönhetően történelemből is determináltatott a gyengébb osztályzat… Persze ez messze nem volt így minden családban. Sőt az Isten igéjének ismeretét is generációkon keresztül eltitkolták. Nem véletlen, hogy kiürültek a templomok. Ha mi magunk sem ismételgetjük szüntelen, és nincs ott a szemünk előtt az igazság, akkor észre sem vesszük, hogy elveszítjük az igazi szabadságot. Mert bár állítólag lehet szabadon választani temérdek áru, munkalehetőség vagy akár pártok között is, de ez a szabadság?

Magyarországon pár éve szerették volna bevezetni, hogy vasárnap ne legyenek nyitva a nagy bevásárlóközpontok. Az emberek fellázadtak ez ellen. Már nem mondja, nem meséli, nem ismételgeti az apa a fiának az igazságot. Csak az számít, amit rögtön elvehetsz. Ez a szabadság?

Nem felejtem el, mikor ötven évvel a forradalom után édesapámmal, feleségemmel, két orvossal és még egy mérnökkel Budapestre utaztunk, hogy szabadon ünnepeljük '56-ot. Az Astoriánál volt egy megemlékezés, melynek végén a kommunisták utódpártja a tömegbe lövetett. Életemben akkor szívtam először könnygázt. Keserű és maró. Nem felejtem el az ízét, nem felejtem el indokolatlan és igazságtalan használatát. Azóta már a fiaim is bőven iskolások lettek. Én is elmesélem nekik, hogy mi történt október 23-án. De ami ennél fontosabb, az az, hogy elmondjam nekik, hogy az Úr Jézus miként imádkozott az övéiért: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)

Templomainkban hallhattuk a hét igéjét: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat.” (Róm 12,21) Feladatunk továbbra is, hogy emlékeinket megőrizzük, hagyományainkat ápoljuk, és gyermekeinket tanítsuk az Isten szeretetében! Ebben segítségünkre siet az Úr Jézus Krisztus, aki ma is könyörög, és szüntelenül közben jár értünk, hogy ebben a kegyelemben és a szeretet szabadságában megmaradjunk! Ámen.