Reformációi emlékverseny volt a Sztehlo gimnáziumban

Reformációi emlékverseny volt a Sztehlo gimnáziumban

Share this content.

Budapest – A tavaly először megrendezett reformációi emlékverseny sikere nyomán idén másodszor hirdette meg a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium a magyarországi reformáció kezdetének nagy személyiségeivel, eseményeivel, kiadványaival és helyszíneivel foglalkozó történelmi versenyét az evangélikus gimnáziumok diákjai számára a Reformációi Emlékbizottság támogatásával. A reformáció Magyarországon és Erdélyben című versenyen az egy órás írásbeli feladatmegoldást prezentációval megtartott előadások követték a pestszentlőrinci evangélikus templomban. Szöveg: Kákay István

Az alaposan felkészült csapatok színvonalas versenyét komoly szaktekintélyekből álló zsűri bírálta el. Nem volt könnyű feladatuk, mivel erős volt a mezőny:

Diákjaink dicséretesen sokat tudnak a reformációról. A Deák Téri Evangélikus Gimnázium csapata visszavágott a tavalyi második helyért a Sztehlo gimnázium diákjainak, és előttük végezve elhódította a vándorkupát. A harmadik helyet az idén először induló Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói szerezték meg. 

A kupa jövőre tovább vándorol: Már lehetett hallani fogadkozásokat, hogy hová kerül…

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!