A hibrid dokudráma II. Mehmed szultán történetét meséli el a 15. századból, Konstantinápoly (a Kelet-Római Császárszág fővárosának és egyben utolsó védőbástyájának) végnapjait dolgozva fel. II. Mehmed - apja halála után - immáron másodjára kerül a trónra, hiszen előtte már gyermekként is uralkodott, de meggondolatlanságai miatt egy időre felfüggesztették uralkodói jogait. Neves elődjei hiába próbálták meghódítani a Vörös Almát, Konstantinápoly falai alatt sorra vereséget szenvedtek. Ő azonban elhívást érez magában arra, hogy Nagy Sándor nyomdokain haladva, az ő példáját követve világhódító legyen belőle. Alakját egy misztikus jóslat lengi körül már gyerekkora óta. Tudja: az igazi áldást akkor kaphatja meg, ha elfoglalja a várost. Mostohaanyja, Mara, aki egy szerb despota, Brankovics György leánya, szintén ambicionálja erre.

Csandarli Halil nagyvezír azonban folyamatosan visszafogja őt, fél a vereségtől, de az uralkodó vele szemben inkább fiatal pasáira hallgat, mikor 1453 tavaszánmegtámadja a várost. Hetekig tart a küzdelem, melyben a 21 éves fiú folyamatos stratégiai bravúrjainak (ágyúzás, a tengeri flotta csele, fegyelmezett hadsereg) köszönhetően győzelemre viszi a rendkívül felkészült oszmán sereget.

A várost XI. Konstantin Palailogosz császár védi. A kereszténység majdnem ezer éve tartja a falakat az iszlám hódítással szemben, az 1054-es nagy egyházszakadás óta pedig a bizánciak azok, akik ortodox keresztényként, a Római Birodalom igazi örököseiként, ügyük méltó híveiként kitartanak itt. A császár kötelességének érzi azt is, hogy ha kell, halála árán is ott legyen katonái mellett, mert spártai módon vallja: „Jobb állva meghalni, mint térden állva élni”. Az utolsó napon azonban úgy érzi, elhagyja őket a Szentlélek, amikor füst lebeg a Hagia Sophia kupolája felett. Ez lelkileg is megviseli őt.

De mindez már a dicső keresztes háborúk korában zajlik. Elavult hadviselési módszerekkel, a világ minden sarkából szerzett zsoldosokkal nem tudják megtartani pozíciójukat a bizánciak. A császár saját emberei között is ellenségek akadnak, még hadseregének vezetője, Lukasz Notarasz is inkább a törökökkel alkudozik, mintsem, hogy őt segítse. A genovai Giovanni Giustiniani Longo kapitány vezetésével – csupán pár ezer katonával oldalukon – néznek szembe a törökökkel. Velencétől hiába várják a hajóflottát. Az erős fal az egyetlen igazi védelmük. Ezt veszi célba új ágyúival Mehmed szultán és fanatikusan hűséges, kérlelhetetlen katonáival – a film szerint – nem csak a csatát nyeri meg, de morálisan is győzelmet arat ellenfelein, hogy aztán Róma új császáraként vonuljon be a porig égetett városba és megkaphassa övéitől a Hódító (azaz a Fatih) nevet.

A filmben hódítók és ellenállók egyaránt hisznek ügyükben. Erős a vallási szál, hiszen a film bemutatja mindkét oldal hitét és meggyőződését. Bár a kereszténység és az iszlám összecsapásaként éljük meg a harcot, mégsem érezzük azt, hogy ez a harc pusztán vallási háború lenne. Az alkotók vigyáztak arra, ne sértsenek hitbeli meggyőződést, így sem a kereszténység, sem a muszlim vallás nem kerül a másik fölé. A Hagia Sophia egyaránt a mennyország kapuja mindkét vallás számára...

Erős a filmben a magyar vonatkozás is; feltűnik egy Orbán nevű ágyúmester, aki elkészíti az akkori világ legnagyobb ágyúját a szultánnak. Többször elhangzik Hunyadi János neve, aki épp Magyarországon gyűjt hadat a török ellen, s mi tudjuk már: 1456-ban Nándorfehérvárnál meg is állítja őket. Összességében úgy érezhetjük, a török alkotói gárda történelmileg, vallásilag és más nemzetek vonatkozásában is korrekt művet alkotott.

Szereplők: Tommaso Basili, Cem Yi̇ği̇t Üzümoğlu, Tuba Büyüküstün, Bi̇rkan Sokullu, Seli̇m Bayraktar, Osman Sonant, Tolga Teki̇n, Ushan Çakır, Damla Sönmez, Tansu Bi̇çer, İlayda Akdoğan. 
Rendező: Emre Şahin.
Forgatókönyv: Celal Şengör, Emrah Safa Gürkan.