A győri szeretetház 1919-ben bekövetkezett kényszerű bezárása után a gyülekezet vezetőségének körében mindvégig napirenden maradt az intézmény újbóli megnyitásának kérdése. Ugyanakkor a szándék gyakorlatba való átültetését jelentős mértékben késleltette a háborút követő pénzhiány és a nagymértékű infláció. A szeretetházi munka újbóli megindulására végül csak 1925-ben kerülhetett sor.

Diakonisszaképzés helyben

A korábbi megoldás – vagyis hogy az intézmény fenntartásának feladatait pozsonyi diakonisszák látták el – tarthatatlannak bizonyult, mivel az első világháború következtében átrendeződött országhatárok miatt sokkal nehezebbé vált a pozsonyi diakonis sza-anyaház nővéreinek győri alkalmazása. A probléma áthidalása érdekében elhatározás született: Győrben diakonisszaképző intézetet kell nyitni, amely a jövőben biztosíthatná az itteni szeretetmunkára a szakképzett nővéreket. 1926 szeptemberében a gyülekezet tagjai által már korábbról jól ismert pozsonyi diakonissza nővért, Huber Etelkát sikerült a feladatra megnyerni, így Győrben hat növendékkel megindulhatott a diakonisszák képzése. Az elméleti oktatást a győri lelkészek – eleinte Pálmai Lajos, később elsősorban Túróczy Zoltán –, valamint a vezető nővér vállalták magukra, míg a gyakorlati képzés helyben, a szeretetházban és a győri közkórházban zajlott. Ez utóbbi az indulást követő első esztendőben nem ütközött akadályba, mivel mind az orvosok, mind a nővérek, mind az ott szolgáló apácák szívesen fogadták a diakonisszákat. 1928-ban azonban a képzés lehetetlenné vált, mivel az akkori győri katolikus püspök, Fetser Antal jelezte: ha a diakonisszák továbbra is látogatják a kórházat, akkor ő ezt az apácáknak megtiltja. Ennek következményeként a későbbiekben – a kórházi gyakorlat megszerzése érdekében – Pozsonyba jártak a növendékek, s ezt kiegészítendő a győri Csillag Szanatóriumot látogatták. 

Mintagazdaság, önellátás

1928-ban az intézet tizenkét árvának adott otthont. Közülük nyolc gyermek ellátását részben a Veszprémi Állami Gyermekmenhely finanszírozta; ezzel az intézménnyel a gyülekezet árvaháza a későbbi években is szorosan együttműködött.

1929-ben a szeretetház nagytermének karzati részét átalakítva újabb helyiségeket nyertek, így sokkal több gyermek elhelyezésére nyílt lehetőség. Az átalakításoknak köszönhetően összesen huszonnyolcra nőhetett a gondozott árvák száma. Az intézet önellátásának egyik kulcsát a gyülekezet birtokában álló börcsi telken kialakított mintagazdaság jelentette, ahol állatokat neveltek, zöldséget és gyümölcsöt termesztettek.

Az újraindulást követő intézkedések nyomán jelentős fejlődés indult meg. Nem csupán a nővérek létszáma emelkedett, hanem a rájuk bízottak száma is folyamatosan gyarapodott. Éppen ezért a diakonisszáknak csakhamar helyhiánnyal kellett szembenézniük. Ennek orvoslására épült meg a Gusztáv Adolf Otthon névre keresztelt új szárny, amelyet 1933. május 7-én avattak fel. A terveket ezúttal is Oberländer Sándor készítette, míg a kivitelezési munkálatokat Káldy Barna vezette.

1933-ban az intézmény kötelékében már huszonhárom nővér szolgált, és ugyanebben az esztendőben újabb hat jelölt képzése zajlott. Az árvaháznak összesen huszonhat lakója volt, a szegényintézetben tizennégy idős hölgy ellátásáról gondoskodtak, a Gusztáv Adolf Otthonban öten, míg az újjászervezett leányinternátusban tizenheten laktak. Emellett az intézményben napközi otthon is működött, mivel új munkaágként szegény gyermekek étkeztetését vállalta a szeretetház, Győr város szociálpolitikai ügyosztályával összefogásban. Ilyen módon összesen száz gyermek naponkénti étkeztetéséről gondoskodtak.

1932-ben egy megállapodás aláírásával a délkelet-európai diakonissza-anyaházak munkaszövetségbe tömörültek, és egységes irányelveket fogadtak el. Első közös konferenciájukon Pozsonyban tizenhat anyaház vezetői vettek részt (Bécs, Békéscsaba, Brassó, Breslau, Budapest-Fébé, Doppitz, Gallneukirchen, Graz, Győr, Liptószentmiklós, Pozsony, Prága I., Prága II., Schwäbisch Hall, Újverbász és Zöptau). A találkozóra való meghívás is jelzi a győri diakóniai munka nemzetközi ismertségét és elismertségét.

1937 tavaszán az addig hivatalosan külön működő Diakonissza Intézetet és a szeretetházat egyesítették. Az új intézmény a Győri Evangélikus Egyházközség Diakonissza Anyaháza nevet kapta. Az intézmény bővülése az 1930-as években nem csupán a győri épületet érintette. Börcsön 1938-ban nyithatta meg kapuit a Pálmai Lajosról elnevezett árvaház. A börcsi otthon megépítése azonban továbbra sem oldotta meg a győri helyhiányt, hiszen ilyen módon csupán az árvák elhelyezése vált könnyebbé, s az sem oldódott meg teljes mértékben, mivel az idősebb gyermekek – az iskolába járás megoldhatatlansága miatt – továbbra is a győri épületben laktak.

Az 1930-as évek végén a diakonissza-anyaház egyre zsúfoltabbá vált, hiszen a Felvidék egy részének visszacsatolásával az internátusi helyek iránti igény is ugrásszerűen megnőtt. Az intézmény ekkorra megszilárdult, széles körű jó hírnevét jelzi két további tény is: egyfelől évről évre bővült a külszolgálati helyek sora, másfelől a Nemzetközi Belmisszió és Diakonissza Szövetség délkelet-európai szakosztálya is jelezte, hogy következő konferenciáját Győrben kívánja megrendezni.

A diakonisszák jótékony tevékenységüket ezekben az esztendőkben nem csak Győrben és környékén fejtették ki. A kiképzett nővérek szolgálatot végeztek a Dunántúl teljes területén (Pápán, Pécsett, Szombathelyen, Kőszegen, Veszprémben, Sopronban), de olyan távoli helyeken is igénybe vették munkájukat, mint Orosháza, Debrecen, Miskolc vagy éppen Rozsnyó.

A megnövekedett közösség lelki igényeinek kielégítése érdekében 1939-től a szeretetházban külön lelkész szolgált Lukács István személyében. A továbbra is fennálló helyhiány enyhítésére is igyekeztek megoldást találni. Ennek jegyében a gyülekezet tulajdonában lévő Rába utcai, báró Solymossy-féle alapítványi házat is igénybe vette az intézmény. Átmeneti jelleggel az árvák egy részének elhelyezését oldották meg ilyen módon. A végleges megoldás azonban csak néhány évvel később született meg: 1943-ban az igényekhez alkalmazkodva Lakatos Kálmán tervei alapján a győri épülettömb újabb szárnnyal való bővítésére nyílt lehetőség.

Háborús hétköznapok, változó politika

A világháború egészen a bombázások megindulásáig kevéssé érintette az intézmény mindennapjait. 1944-ben a gyermekeket a biztonságosabbnak ítélt börcsi otthonba költöztették át, ám mindenki más a győri szeretetházban maradt, sőt többen a gyülekezet tagjai közül is ide költöztek be ezekben a hónapokban. A front Győrön való áthaladását megelőzően kísérlet történt a gyülekezet épületeinek a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá helyezésére, ez a terv azonban – szemben például a pannonhalmi bencés apátsággal – végül kudarcba fulladt. Ugyanakkor az épületeket csupán minimális kár érte az ostrom idején. Többek között a hidak felrobbantása következtében az épületegyüttes ablakainak jelentős része betört.

A front átvonulása után a szovjet katonai parancsnok szimpátiájának köszönhetően az egyházi tisztviselők felmentést kaptak a közmunka kötelezettsége alól, ezáltal a gyülekezet épületeinek felújítási munkálatai azonnal megindulhattak, s így a győri épületeket tekintve az elsők között fejeződött be a helyreállításuk.

A békés mindennapok visszatértével a szeretetház működésében is minden visszaállt a régi kerékvágásba. A változóban lévő politikai erőviszonyok azonban hamarosan hatással voltak az intézmény életére is.

A szerző történész, levéltáros, a győri Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény vezetője.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2020. március 15-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.