Az Európa felett ezerkétszáz évig uralkodó, egységes nyugati keresztény egyház öt évszázaddal ezelőtt kilehelte a lelkét. Utolsó lehelete az ötszáz éve ezen a napon, 1520. június 15-én kibocsátott Exsurge domine kezdetű bulla volt.

Az Exsurge domine gregorián énekben:

A bulla a 7. zsoltárt idézi: „Kelj fel, Uram, haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen...”

Az ellenség, aki ellen a római pápa az Istent kívánta mozgósítani, egy világi ügyekben teljesen járatlan ágoston rendi német szerzetes, Martin Luther volt, aki igen sok mindent tudott, de számolni, számokkal bánni – hát azt éppen nem. Ezt klasszikus életrajzának szerzője, Richard Friedenthal szerint átvitt értelemben is igaznak tekinthetjük: egyáltalán nem tudott számolni gondolatai következményeivel az evilági uralmi rendre nézve, és el nem tudta volna képzelni, hogy azoknak világtörténelmi jelentőségük lesz.

Az egyház borzalmas morális állapotban volt. A korrupció, a nepotizmus, az élvhajhászat, a határtalan fényűzés és pénzéhség, a világi, hatalmi szempontok meghatározó szerepe igencsak szembeötlött. Papok, szerzetesek, lázongó humanista értelmiségiek és hívők tömege várta az egymást követő pápáktól az egyház reformját, megtisztítását, de hiába. A hosszú idő után összehívott ötödik lateráni zsinat és a pisai ellenzsinat sem hozott eredményt.

A lateráni zsinat lezárása után hét hónappal, 1517. október 31-én szögezte ki Luther a wittenbergi vártemplom kapujára a búcsúcédulák elleni levelét és 95 tézisét (hogy ténylegesen kiszögezte-e, az vitatott). Nem volt ez egységes és koherens szöveg. A szerzetes vitára szánt nézeteit, gondolatait írta össze, nem is gondolta, hogy a latin nyelvű irat a hívők szélesebb körében is elterjed.

A teljes cikk itt érhető el.