Miután Ákos megszerezte az engedélyt, néhány telefon és e-mail után a gyülekezet harminckét tagjának konyhájában előkerültek a receptfüzetek, keverőtálak és nyújtódeszkák, habbá keményedett a felvert tojásfehérje, hűtőben pihent egy órácskát az összegyúrt tészta, lágyan folyt a megolvasztott tortabevonó a kisült sütemény tetején. S miközben a csömöri konyhasztaloknál órákon keresztül készültek az édességcsodák, a készítőik gondolatban azokkal voltak, akik abban a pillanatban is talán épp az ő szeretteik egészségét próbálták helyreállítani vagy netán az életét megmenteni.

Mindenki fontosnak érezte, hogy ebben a hősies helytállásban, igaz, csak jelképesen, de kifejezhesse a közösség háláját és nagyrabecsülését a testileg-lelkileg már igencsak kimerült kórházi munkatársaknak, akik hónapok óta kitartóan helytállnak.

A közel negyven tálcányi sütemény végül köszönő üzenettel ellátott dobozokba került, március 22-én, hétfőn pedig sikerült eljuttatni a kistarcsai kórház mind a tizennyolc működő osztályára. „Váratlanul érte őket, és leírhatatlan volt az ott dolgozók öröme” – hívott fel később a kórházlelkész, hogy beszámoljon a fogadtatásról.

Hisszük, hogy az értünk dolgozók nem egyszerűen süteményt kaptak, hanem a „valakik gondolnak ránk, mellettünk állnak” élményét. Annak az örömét, hogy egy közeli gyülekezet hordozza őket imádságban, szeretetben.