Mi köze a futásnak a reformációhoz?

„Amikor az ötlet kipattant a fejemből, még csak magamra gondoltam – mondta érdeklődésünkre Dávid Adél evangélikus lelkész, a csoport alapítója. – Gyakran futok, de egyszerre keveset – ennyire futja munka és felügyeletet igénylő gyerekek mellett. A szimbolikus 1517 kilométer három év alatt megcsinálhatónak is tűnt, meg nem is. Megcsinálható, ha következetes maradok és télen meg nyári kánikulában is kitartok és lefutom a heti 10-15 kilométeremet. De ha akár csak egy-két hónap is kimarad, akkor a projekt elbukott. A kitartás és a cél szem előtt tartása vezet a célhoz – két olyan dolog, amiben van hova fejlődnöm. S egyúttal két olyan dolog, ami számomra Luther személyiségéből két irigylésre méltó vonás. Felismerései nem voltak újak, kortársai közül mások is észrevették bizonyára az akkori egyházi elit visszaéléseit. De mit érnek az okos felismerések, ha az ember nem lesz tetteiben kitartó és szem elől téveszti a célt? A reformáció minden bizonnyal lassabban és kevésbé hatékonyan terjedt volna Luther és munkatársai napi kitartó aprómunkája és célra tartása nélkül. Így tehát mégis van kapcsolat – s talán nem is csak hajánál fogva odaráncigált kapcsolat – a reformáció ünneplése és az 1517 kilométer három év alatt való lefutása között.

Hogy lett ebből a kósza gondolatból Facebook-csoport és ökumenikus futóközösség?

„Munkám során (az Európai Protestáns Egyházak Közösségében) napi téma a reformációi jubileum előkészítése. Európa-szerte rengeteg projektre készülnek a protestáns egyházak, ezek közül sok a szakembereket, teológusokat szólítja meg elsősorban, mások az érdeklődő gyülekezeti tagokat és a szélesebb közönséget célozzák meg. Dominálnak a koncertek, kiállítások, publikációk, tehát a kulturális programok, ami természetesen a reformáció természetéből is fakad. A futás ilyen szempontból kakukktojás, viszont egyre több ember életének és identitásának része – éppúgy, ahogy a hit sem egy egyszerű vallásos tevékenység, hanem az élet és az identitás része. Azt reméltem – mindössze másfél hónappal az 1517 km-es csoport alakulása után tényleg úgy látszik –, hogy összekapcsolható a futás és a hit. A futóközösség tagjai közül egyesek igehirdetés mp3-akat hallgatnak futás közben. Mások nemcsak a megtett kilométereiket posztolják a csoportban, hanem Luther-idézeteket is. Megint mások a futást imaidőnek is használják. Futunk és gyűjtjük a kilométereket, eközben viszont folyton fejben tartjuk, hogy miért is futunk: egy nagyobb, többünknek igen nagy erőfeszítést igénylő cél felé, amelynek teljesítéséhez következetesség és kitartás kell, a lustaság legyőzése. Így kötjük össze azt, amit amúgy is csinálnánk, a futást valamivel, amiről ma könnyebb elfeledkezni: a protestáns identitásunkkal, a hitből cél felé tartással.
Személyesen nekem az okoz nagy örömet a kilométerek gyűjtésén túl, hogy az 1517 kilométeres akció kapcsán több ismerősömről, akiket nem az egyházból ismerek, kiderült, hogy ők is tartoznak gyülekezethez, nekik is fontos az ügy és velünk akarnak futni. És a csoport nem állt meg az evangélikus egyház határainál, hanem református gyülekezeti tagok is csatlakoztak, igazi protestáns ökumenében készülünk az ünnepre.”

Hova fejlődik ez a kezdeményezés?

„Álmaimban szerepel 2017-ben egy egyházi futómozgalom, - mondja Dávid Adél. - ahol gyülekezetek vagy iskolák együtt állítanak ki csapatokat és közösen lefutnak 500 kilométert, valamint egy reformációi futóverseny 5, 10 kilométeres és félmaraton távokkal. Mindezek az álmok egyelőre teljesen irreálisnak tűnnek, hiszen egy ilyen verseny megszervezése nem megy munka után mellékesen. De attól még nem feledkezünk el róla és sokat mondogatjuk, mert ez az első lépés a cél felé. Aztán majd jön a második és a harmadik is, s egyszer ott leszünk a célnál.”

A csoport logója

A csoport tagjai nem csak táblázatban vezetik a megtett kilométereiket, hanem együvé tartozásuk jelképeként már közös logót is készíttettek. A szimbólumot Kutyifa Ágnes tervezte. „Nővérem Laczi Anikó kért meg arra, hogy tervezzem meg a logót. Általa kerültem a csoportba, és a futók közé is. Szerettem volna ha a logó nagyon egyszerű és kifejező, s mindezt úgy, hogy eközben magába foglal minden fontos információt erről az eseményről, mozgalomról - mesélte a tervező. - A cél elérését 2017-re tűzték ki, így ez lett a leghangsúlyosabb, szervező eleme a logónak. A Luther-rózsa motívum nem csak mint az evangélikus egyház jelképe játszik szerepet, hanem mint a reformáció jelképe, és természetesen benne vagyunk mi magunk, futók is, akik megküzdünk majd az 1517 km-rel.” Kutyifa Ágnes több vázlatot is készített, amit feltöltött a Facebook csoportba. A tagok ezután véleményezhették a különböző logókat, majd a két legjobban tetsző tervből lett összefésülve a végleges verzió.

Egy kezdő futó gondolatai…

Megkértük a csoport tagjait, hogy számoljanak be nekünk futás közbeni gondolataikról. Kutyifa Ágnes erről így vallott:

„Az indulás mindig nehéz. Az első lépések szinte elviselhetetlenül súlyosak. Maximum 1 vagy 2 km lefutására vagyok képes ma… vagy talán már most visszafordulok!? Ma elindulni nem volt a legjobb ötlet… túl fáradt vagyok ahhoz, hogy élvezzem a futást…. ez az emelkedő lelket próbáló, és ma még rengeteget kell tanulnom… alig kapok levegőt! …Felértem az emelkedő tetejére! Most már kicsit könnyebb… kezd egyenletessé válni a légzésem… most már fázni sem fázom annyira… A zene amit hallgatok ráhangolódik a futás ütemére, vagy talán fordítva, de ez szinte nem is számít. Könnyebb lesz a mellkasom, és a levegő sebesen áramlik a tüdőmbe, megtöltve friss energiával testem minden porcikáját… és elindulok… mert a lelkem még csak most érte be a testemet, aki eleinte egyedül indult útnak, és makacs kisgyerek módjára nyafogott eddig. Már csak a zene lüktet bennem, és a lépéseim halk, ritmikus puffanása a talajon… A gondok, kétségek, amelyeket aznap magamra aggattam, mint az elöregedett festékréteg peregnek le rólam…lépésről-lépésre… kilométerről-kilométerre… lélegzetvételről-lélegzetvételre… A testem szinte súlytalanná válik, és egyszer csak azt veszem észre, hogy mosolygok… ezért az örömért érdemes elindulni minden nap…”

„Elrohannak mellettem a napok”

Laczi Anikó egész meditációt írt: „Elindultam. Mintha fájna a térdem, minden lépésnél? Ja, nem. (1 km)
Á, talán elmúlik. Jó, már nem fáj. Hihetetlen, hogy mit mondott a kollégám, és hogy mert nekem így beszólni az a nyolcadikos. A francba, hogy elveszítettem a türelmem. Már megint nem főztem semmi különlegeset, és elég béna a családi logisztikám. (2 km)
Na, ma sem játszottam eleget a Benedekkel... és várjunk csak kihegyeztük holnapra a ceruzákat? Megkérdeztem egyáltalán Rolandtól, hogy telt a napja? Hihetetlen, hogy elrohannak mellettem a napok. (3 km).
Nem igaz, hogy megint két beadandóval több van, hogy fogom megcsinálni a vizsgáimat, ha már most sincs semmire sem időm: (4 km)
Jé, megint milyen sokan vannak a kocsmában. De jó is, minden körben arra gondolni, hogy nem egyedül vagyok a sötét utcán. (5km)
Jaj, de édes ez a süni, ezt tuti elmesélem Benedeknek. A Hold is milyen gyönyörű. (6 km)
Na, most már túljutottam a felén. De jó, nem is fáj a térdem. Ha hazamegyek de jó lesz egy kicsit beszélgetni Rolanddal. Talán nem is vagyok olyan rossz anya, hiszen naprakész vagyok Ruminiből, mindig olyan jó beszélgetni a kis-nagy fiammal, és a férjemmel. (7 km)
Szeretem a családomat, az életemet, a megszámlálhatatlan sok ajándékot, amivel az Isten naponta meglep. Milyen jó, hogy végre iskolában dolgozhatok. (8 km)
Már csak 2 km, de jó, hogy ma is elindultam. Milyen csodálatosan szerencsés vagyok, hogy ebben a faluban élhetek, hogy kristálytiszta hegyi levegőn futhatok. (9 km)
Utolsó kör jön... áldott vagy Istenem, hogy ilyen fantasztikus férjjel ajándékoztál meg, aki arra indított, hogy futó család legyünk, akinek a kitartása, és elszántsága minden nap erőt ad. Akinek a támogatása és segítsége nélkül, egyetlen lépést se tudnék futni. Köszönöm, hogy Benedek sokszor úgy köszön el este, jó futást anya.(10 km)
Köszönöm, hogy egy csapat része lehetek, akik a reformáció Istenéhez futnak minden áldott nap örömben és szomorúságban. Erős Futó a Mi Istenünk!”

„A futás felelősségvállalás is”

Mayer Péter számára a futás (és mindenféle mozgás) kikapcsolódást jelent: „Közben lehet gondolkodni az élet nagy dolgain, vagy éppen teljesen kikapcsolni, ahogyan tetszik. A futás élmény is. Én szeretek változatosan, mindig új helyeken futni, együtt élvezni a mozgás adta feldobottságot és a különleges helyek látványát. Futni úton, városban, mezőn, dombon. Itthon és külföldön. A futás összetartozás is. A reformációs csoportban régi (de apropó híján ritkán látott) és új ismerősökkel lehet megosztani az élményeket és a kétségeket. Látni a többieket is küzdeni erőt ad olyankor is, amikor esetleg magamtól nem indulnék el. Az ország-világszerte futó társak mellett a futás nálunk kezd családi programmá is válni. Együtt futni – és a csoportban párommal és a gyerekekkel is egy szép közös célt vállalni – a kapcsolatunkat is erősíti. Családban, csoportban a futás példamutatás is. Ahogyan én is kapom – és köszönöm – a jó példákat, megvan bennem a tudat, hogy én is példa vagyok ezzel. Jó érzés, hogy ezzel is hozzájárulhatok ahhoz, hogy lányaim lelkileg-testileg egészségesebbek legyenek. A futás felelősségvállalás is. Érzem is, tudom is, hogy a futás révén tettem valamit egészségemért, azért, hogy a rám-ránk bízott gyerekek felnevelésére képes legyek. Úgy most, mint húsz év múlva. De hogy miért futok? Leginkább azért, mert így jobban érzem magam.”

Adományokat gyűjtenek a futók

Lovász Edit gyógypedagógusként dolgozik lassan 30 éve a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény óvodájában (www.egymi.hu)

„A futás talán középiskolás korom óta kedves elfoglaltságom. Nem vagyok „igazi sportoló„ – nekem nem lényeg a győzelem, a pulzusszám, az edzésnapló, a teljesítménynövelés, a szintidő....egészen egyszerűen csak SZERETEK FUTNI. Nem csak én, a családom is. Sok futó barátunk van, sok futó rendezvényre megyünk nagyon szívesen, és nem elsősorban a magas nevezési díjasokra, hanem inkább a közösségi futásokra. Van egy egyesületünk, amelynek célja, hogy fogyatékkal élő embereket segítsünk különböző futós – bringás rendezvényeink bevételeiből.”

Editék az összegyűlt adományokat személyesen viszik el az adományokat. „Használt sportszereket, sportruházatot gyűjtünk, és adunk tovább fogyatékkal élő fiataloknak. Bringatúráinkra tandemekkel viszünk magunkkal olyan gyerekeket, akiknek egyedül nem megy... Itt a Facebookon van a Trizoli Jótifuti Egyesület zárt csoportunk. Nagyon örülünk minden csatlakozni kívánó sportolónak, támogatónak, mert hisszük, hogy jónak lenni jó....
Szóval a futás nekem olyan adomány, amellyel örömöt tudok okozni magamnak, és általa sok más embernek is.
Isten adja, hogy még sok évig jól működjenek a 'futóműveim'!”

A futás kiváló stressz űző

Szűcs Mária lelkésznő saját bevallása szerint egyedül szeret futni: „21 éves voltam, amikor elkezdtem futni. Előtte – ahogy édesapám mondta – még a kislabdát is mínuszban dobtam. Nem voltam/vagyok atléta alkattal megáldva. Azt mindig tudtam, hogy fontos egészségesen élni, na meg persze a hiúság is hajtott! És azt is mondogattam magamnak, hogy biztos nem leszek az a szuperanyuka, aki majd három gyerek mellett eldönti, hogy futni kezd, így aztán jobb előbb hozzászoktatni magam a mozgáshoz. És mennyire nem bántam meg! Sőt! Mit is ad a futás? Először is néha úgy érzem, hogy ki kell izzadnom magamból a napot, mert annyi minden történik velem. Kiváló stressz űző, fizikálisan is oldja az embert. Nem kell úgy futni, mint egy Nike-reklámos szuperbajnok, akinek sminkje-frizurája meg sem rezzen, és könnyedén suhan, mint egy gazella, de azért nem ritkán elkap legalábbis agyban ez az érzés.
Másodszorra: a futás adja meg a napi csendességem jó részét is. Mielőtt elindulok futni a vasárnapi vagy a napi igét elolvasom, és csak forgatom magamban. Futás közben mondom el Istennek mi történt velem aznap vagy mi foglalkoztat és hagyom, hogy Isten rendezze a gondolataimat. Azok táborába tartozom, akik nem hallgatnak zenét futás közben. Csend, drága csend! Nagyon szükségünk van rá!
Harmadszorra: ez lehet, hogy személyiség kérdése, de amikor egy kitűzött távot vagy időt le tudok futni olyan elégedettség érzés vesz erőt rajtam, hogy minden más feladatnak képes vagyok azonnal nekiugrani. Ha magamat „fitten” tudom tartani, akkor úgy érzem, az életem többi részét is.
Hadd ajándékozzam a még gondolkodóknak azt az idézetet, ami számomra a legjobban bevált: Ha már akkor elindultál volna futni, amikor elkezdtél gondolkodni róla, már rég hazaértél volna!”

Vidéken az emberek ismerik egymást

Hőbe Ildikó régóta halogatta már a rendszeres futás újrakezdését, amikor meglátta a kezdeményezést a közösségi portálon: „Nem gondolkodtam, azonnal csatlakoztam. Ezután felismertem, hová is kerültem? Jaj – gondoltam… Így kezdődött a küzdelmem. Nem a csoport tagjaival, hanem magammal versenyzek. Újra és újra fogalmazódik bennem a részvétel. A táv megtételét egyszerű matematikai eszközzel kiszámítottam, teljesíthetőnek ítélem. De a változás – átalakulás meglepetéseket tartogat. Az állóképesség növekedése elégedettséggel, örömmel tölt el. A rendszeresség kiszámíthatóvá teszi a hétköznapokat. Az időjárás változása színesíti a futás alkalmait. A csákvári Esterházy Kastély parkjában futok, ez átlátható, biztonságos és kiszámítható terep. Az edzéseimet megtervezett módon igyekszem teljesíteni.
Ámde vidéken az emberek ismerik egymást, a kastélyban nagy forgalmat bonyolító szanatórium és kistérségi laboratórium működik. Meglepődve tapasztalom, mennyi ismerősöm jár a kórházba ügyes bajos dolgokat intézni, vagy benn fekvő hozzátartozókat látogatni. Mivel hét közben kétnaponta járok futni, a rendszeresség miatt kezdek „intézménnyé” válni, tudom ki miért jön, ki-kit látogat, hogy van a most bekerül Bözsi néni, milyen labor eredménnyel távozik Kati néni, romlott-e a cukra, vagy javult? Sikeres lesz-e Lacika mozgásszervi rehabilitációja, aki már nem kerekes székkel vár, hanem járó kerettel mosolyogva jön elém. Hamarosan együtt futunk mondja… Mert a reformáció megmozgat!”

Aki prédikációt hallgat futás közben

Lázár Zsolt esperes David Gibbs prédikációit szokta hallgati futás közben, de van, amikor fotásra kialakított hangjátékokat (storyrunning), máskor pedig zenét:

„Mivel nagyon elfoglalt vagyok, ezért a mindennapokban nem tudom átélni a természet és a környezet változásait. Futás közben azonban legalább ez sem marad ki az életemből. Kocogás közben igyekszek minden terhet, problémát letenni, kikapcsolni, a testmozgás után a gondok is másnak tűnnek. Azt gondolom, néha kell egy óra, amikor az ember leteheti a dolgokat. Nekem a futás ezt adja.
A csoportban inspirálólag hat rám, hogy látjuk egymás eredményeit. Sokszor hihetetlen, a többiek mekkora távokat tesznek meg! Engem motivál az, hogy értékelni tudjuk a másik teljesítményét, látjuk egymás eredményeit és tudjuk bíztatni egymást. Ha nem sérülök le, akkor teljesíteni fogom az 1517-es távot” – zárta gondolatait az esperes, aki másokat is arra buzdít, hogy csatlakozzanak a csoporthoz a Facebookon. ITT:

https://www.facebook.com/groups/1475023279448121/1499577640326018/

Mert a reformáció megmozgat!