– Mit jelent számodra, hogy evangélikus vagy?

– Bence Imre: Számomra az evangélikus egyház az a természetes közeg, amelyben élni lehet. Szüleim nagyszüleim mind evangélikusok voltak, és aktív egyházi szolgálatban élték az életüket. Családom tagjai is evangélikusok. Ezért egészen természetes, hogy én is az evangélikus egyházban érzem magam otthon. De mindez kevés lenne, ha nem találtam volna meg személyesen azt a kincset, amely által a legideálisabb lelki és szellemi közegnek érzem az evangélikusságot. És itt, most nem az emberi tényezőkről beszélek, hanem arról a romolhatatlan értékről, amelyet evangéliumnak nevezünk. Ez a lelki közeg tesz nyitottá mások felé, például. arra, hogy ne idegenkedjek másoktól, és szeretettel elfogadjak másképp gondolkodó, hívő vagy a más vallású embereket. Az evangélikus lét nem egyszerűen egyházhoz tartozást jelent, hanem egy mentalitást.

Evangélikusságom ajándék, amelyet őseimtől örököltem ezért nagyon meg kell becsülni.
Evangélikusságom, feladat, hogy abban a nyitottságban amelyre a názáreti Mester tanított, megmaradjak!
Evangélikusságom kihívás, hogy az egyházunk hibái ellenére megpróbáljak karakteresen rámutatni arra, aki bűntől, haláltól, pokoltól megmentő ÚR, s az életemben a Krisztus keresztje maradjon a középpontban akkor is, ha sokkal csábosabb teológiai gondolatok lesznek ma trendivé.
Evangélikusságom reménység, mert az kereszt van a teológiai gondolkodás középpontjában és így a kegyesség centrumában, amely az egyetlen reményünk.
Az evangélikusság büszkeség, mert olyan értékeket hordozott a múltban és hordoz a jelenben ez a közösség, amelyre igenis büszkén tekinthetünk.
S az evangélikusságom alázatra tanít, mert megláttatja, hogy kicsinyként, elenyésző közösségben is lehet nagyon boldog az ember.

– Orosz Gábor Viktor: A paradoxonok mögé rejtett igazsággal adott egy út: a reformátori teológia az ember egzisztenciáját a teremtő Istentől az Őbenne beteljesedő jövő útján látja, amelynek értelmét az adja, hogy Isten az embert szeretetből, szeretetben és szeretetre teremtette. A szeretetben megnyilvánuló élet az ember célja, amely minden megnyilvánulásában visszautal a célt állító Teremtő személyiségére. Evangélikus keresztényként ennek a folyamatnak cselekvő részeseként tudom magamat is értelmezni. Ugyanakkor Hermann von Loewenichhel együtt vallom: „A keresztyén ember szabadságáról szóló értekezés merész kürtjelként harsan fel. Azt jelzi, hogy Isten nem kicsinyes előírások tömegén keresztül uralkodik az ember fölött, hanem gyermekei szabadságát akarja. Luther számára az Isten előtti hitbéli szabadság a fontos. A keresztyén ember szabadsága kifejezésnek sajátos dinamikája van. Akárcsak a vízbe ejtett kő, mind nagyobb és nagyobb hullámköröket fejleszt. Luther írása minden polemizálástól mentesen, anélkül hogy egyetlen közvetlen szót szólna a politikáról, szabadságmozgalmat vált ki. Világossá teszi: az, amivel a minden ízében beteg egyház a hitet megterheli, ellentétes a szabadsággal. Márpedig szabadság és keresztyén élet elválaszthatatlanul összetartozik.”

– Milyennek látod az evangélikusokat?

– Bence Imre: Az az érdekes, hogy kérdés kapcsán arcok jelentek meg előttem, mert nem tudok általánosítani. Számomra kedves arcok, akik nagyon széppé és vonzóvá tudták tenni az evangélikusságot, és olyan arcok is, amelyekre enyhe fintorral gondolok, és szinte szégyellem, hogy ők velük is egy csapatban vagyok....
Milyennek látom az evangélikusokat: mintha egy nagy láda almáról kellene véleményt mondani. S mikor a ládában van finom érett, és még félig éretlen, mézédes és már rothadó félben lévő, zöldes, amely savanyú és még vadalma is, amelynek fanyar az íze. Szóval nem tudnék általános véleményt mondani. Mert keresztyénnek és benne evangélikusnak lenni nem halmazt jelent. Az Isten személyes szeretetét vallom, és azt is tudom, hogy Jézus szerint együtt nő a búza és a konkoly, és nem tisztem a tisztogatás és az ítélkezés.
Örömöt jelent az evangélikusok pozitív megnyilvánulása, reménysége, élet-derűje, és kreativitása, és elszomorodom, amikor magamon is észreveszem azt a lelki kényelmességet, amely a biztos kegyelem ismeretében rátesped az emberre...
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vesz rajtam erős sohasem a „szomszéd rétje mindig zöldebb!” – gondolat. Bizony sokszor úgy látom, hogy mások komolyabban veszik a hitüket, lendületesebb a szolgálatuk, szervezettebb az egyházuk és jobban vonzzák a fiatalokat. De mivel ez az közeg a legotthonosabb a számomra bosszankodva ugyan hiányosságain, sokszor hálát adok azokért, akik az evangélium szellemében világító mécsesek, másokat gazdagítók tudnak lenni a hitük által a környezetükben.

– Orosz Gábor Viktor: „Aki ura a véleményeknek, az ura az eseményeknek!” – hangzik egy régi bölcsesség. Belülről nézve sokszor úgy tűnik, hogy emberi hiúság, hatalomvágy és a pénzszeretet motiválja az egyházi közvélemény formálását, hogy néhány ember kicsinyes ambíciója teret kaphasson. Ennek ellenére tapasztalatom: az isteni kreativitás még a rosszat is képes jóra használni, a kicsinyes egyéni érdekeket a közérdek és az evangélium szolgálatába állítani, legtöbbször nagyon leleményes módon. Sören Kierkegaardnak napjaink egyházára nézve is igaza van: „Az életet csak visszatekintve érthetjük meg, de csak előretekintve élhetjük.” Másrészt érzem, hogy van egy „közös szellemiségünk” és viselkedéskultúránk, amely lehetővé teszi számunkra az otthonosság érzetét az egyházban, kapcsolatainkban és magánéletünkben. Ezt nehéz szavakkal kifejezni, de valami ilyesmi lehet: „komolysággal átszőtt derű”, „baráti felelősségérzet”, „az egyetértést támogató dialógus”, „vigasztaló meghallgatás”, „Krisztust idéző szavak” …