Két pápai bocsánatkérés távlatai

Két pápai bocsánatkérés távlatai

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Fabiny Tamás
Készülünk 2017-re, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára. A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) legutóbbi genfi tanácsülésén hivatalosan is bejelentettük, hogy éppen egy évvel a jubileumot megelőzően, vagyis 2016. október 31-én a svédországi Lundban találkoznak a Vatikán és az LVSZ magas rangú képviselői.

Ma még nem tudni, hogy pontosan milyen tartalommal sikerül ezt az alkalmat megtölteni, de abban mindenképpen bízhatunk, hogy egyházunk megerősödését és az ökumené ügyét egyaránt szolgálja majd ez a találkozó.

Ezt a reményt azért is merem megfogalmazni, mert a közelmúltban tanúi lehettünk annak, hogy két úgynevezett előreformátori mozgalom megítélését miképpen értékelte át a római katolikus egyház. A valdens és a huszita irányzatról van szó: az előbbi mozgalom Pietro Valdo (Petrus Valdes), az utóbbi Jan Hus nevéhez fűződik. Isten e két áldott embere nélkül nem vagy nem így végezhette volna el a hitújítás munkáját Luther, Kálvin és a többi reformátor. Magyarosan Vald Péternek és Husz Jánosnak mondjuk e két kiváló személyiséget.

Az elmúlt hetek két kiemelkedő ökumenikus eseménye volt, hogy Ferenc, „a meglepetések pápája” a katolikus egyház nevében nyilvánosan bocsánatot kért azért a bánásmódért, amelyben e két előreformátornak és mozgalmuknak része volt.

A 12. század második felében egy vélhetően zsidó származású lyoni nagykereskedő fia, bizonyos Pietro Valdo sajátos megtérésen ment keresztül. Ennek alapvetően két oka volt. Előbb a szeme láttára esett össze és halt meg legjobb barátja, s ez az esemény súlyosan megrendítette őt. Ezt követően prédikációk hallgatása nyomán azt is megértette, hogy miképpen függ össze a halál az emberi bűnnel. „A bűn zsoldja a halál”, hallotta meg Róm 6,23 üzenetét. Azután pedig lelkészétől Jézusnak a gazdag ifjúhoz intézett szavait hallotta: „…menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben…” (Mt 19,21)

A gazdag lyoni ifjú – apja haragját is kíhívva – így cselekedett, és elengedte adósai tartozását, majd rendszeresen ételt osztott a rászorulóknak. Szolgálatát hamarosan lelki ébredés követte, és mind több követőre talált, akiket előbb „lyoni szegényeknek”, később pedig valdenseknek neveztek. Nem akartak elszakadni az egyháztól, de a pápa megtiltotta nekik az igehirdetést, a veronai zsinat pedig átokkal sújtotta őket.

Sokan az üldöztetés ellenére megmaradtak a hitben. Franciaországból hamarosan Itáliába helyezték át központjukat, és az egységes Olaszország megalakulását követően számos gyülekezetet és intézményt hoztak létre. Rómában teológiai főiskolát működtetnek, egyik legnagyobb templomuk Torinóban van. Ma is névadójukhoz méltó szociális tevékenységet végeznek, egyebek mellett a Földközi-tengeren tömegesen az olasz partokra vergődő menekültek és migránsok körében.

Valdóhoz hasonlóan Jan Hus is fellépett a szerinte túlzottan nagy hatalmat élvező pápasággal szemben. Prédikációiban folyamatosan támadta az egyház vagyonosodását. Az apostoli szegénység tanítása hamar rokonszenvre talált az egyszerű nép körében is. A husziták azt vallották, hogy az oltáriszentséget mindenki két szín alatt veheti, vagyis a laikusok is részesedhetnek Krisztus vérében. zászlójukon az úrvacsorai kehely szerepelt, ezért mozgalmukat kelyheseknek is nevezték.

Magyarországon is hamar követőkre találtak: bizonyos Bálint és Tamás papok nemcsak Husz szellemében prédikáltak, de a bibliafordítás terén is sokat fáradoztak.

Huszt – miután a prágai egyetemen nyilvánosságra hozta téziseit – eretneknek ítélték. Ügyével kapcsolatban zsinatot hívtak össze a németországi Konstanzba. Bár a zsinaton elnöklő Luxemburgi Zsigmond előzetesen menedéklevelet adott Husznak, mégis halálra ítélték.

A vesztőhelyen még visszavonhatta volna tanításait, de amikor felszólították rá, ezt mondta: „Isten a bizonyságom, hogy én azt, amivel vádolnak, sohasem tanítottam. Örömmel halok meg az evangélium igazságában, amelyet írással, tanítással, prédikálással hirdettem.” Éppen hatszáz éve,1515. július 6-án lobbant fel a máglya tüze.

Egy későbbi legenda szerint halála előtt még ez a talányos mondat is elhagyta a száját:„A ludat ma ugyan megégetitek, száz év múlva azonban egy hattyú jön, akit nem égethettek meg.” E jövendölés megértéséhez tudnunk kell, hogy a hus csehül ludat jelent, a hattyút pedig bizonyos nyelvjárásokban úgy mondják, hogy lutter. Így rögtön érthetővé válik: Husz Jánosban Luther Márton elődjét látták. Tény és való: a reformátort már erő- szakkal sem tudták elhallgattatni.

Jézus ezt mondta az evangélium szerint:„…eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez…” (Jn 16,2) Ám úgy tűnik, eljött annak órája is, hogy a katolikus egyház képes belátni tévedését. Évszázadok múltán sokat változott a világ.

Az elmúlt hetekben Ferenc pápa előbb a huszitáktól kért bocsánatot, majd a valdenseket követte meg. Cseh egyházi küldöttséget fogadva Huszt az egyház jelentős igehirdetőjének és megreformálójának nevezte, és II. János Pál 1999-es bocsánatkérését megismételve ezt mondta: „Az irgalommal uralkodó Isten adjon kegyelmet nekünk, mellyel bűnösnek ismerhetjük el magunkat, és képesekké válunk megbocsátani egymásnak.”

A torinói valdens templomban pedig ezt mondta Ferenc pápa:„A katolikus egyház nevében bocsánatot kérek tőletek azért a keresztyénietlen, mondhatnám, embertelen magatartásért, amelyet veletek szemben tanúsítottunk a múltban. Krisztus nevében bocsássatok meg nekünk!”

Hitviták és vallásháborúk idején mindenki adott és kapott sebeket. Évszázadok múltán azonban ki lehet, ki kell engesztelődni.

Torinói beszédében Ferenc pápa utalt a közelmúlt szép gesztusaira, amikor a helyi valdensek misebort ajándékoztak a torinói katolikus egyházmegyének. Ő mintegy viszonzásul kenyeret ajánlott fel a protestáns közösségnek, hogy az úrvacsorában fogyasszák el. Ez a két szép megnyilvánulás talán előrevetíti annak megvalósulását, hogy katolikusok és protestánsok együtt vehetjük magunkhoz Krisztus testét és vérét.

Közeleg 1517, a reformáció ötszáz éves jubileuma. Hiszem, hogy nem a szembenállás alkalma, hanem a közeledés, sőt az egymásra találás ünnepe lesz. Talán az oltár körül is. Ha ez megvalósul, akkor nem eláruljuk, hanem éppen hogy megbecsüljük Vald Péter, Husz János és Luther Márton örökségét. Ők ugyanis valamennyien az egyház radikális meg- újítását akarták elérni. Ennek módja Jézus bátor követése.

A remélt közös úrvacsora igazi erőforrás lehet a további útra. Urunkkal és egymással lehetünk közösségben.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!