A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) információs szolgálata interjút készített Eva-Maria Faber katolikus dogmatika professzorral (Teológiai Főiskola Chur (Svájc) a párbeszéd jelen állásáról és a 2017-es reformációi megemlékezésekről.

– Véleménye szerint mik a legfontosabb lépései az ötven éve tartó lutheránus-katolikus párbeszédeknek?

– A legfontosabb lépés az első volt: késznek mutatkozni arra, hogy egymással találkozzunk és közös hitünket felfedezzük. Ehhez persze hozzájárult az az elhatározás is, hogy az egyházak konkrét életében ennek legyen tágabb közössége – ezek a remények részben, de nem minden tekintetben teljesültek is. További említés reméltó lépés volt 1983-ban a „Luther Márton – Jézus Krisztus tanúja” című dokumentum, amelyet Luther születésének 500. évfordulójára adtak ki. A korábbi évekből fontos lépésnek tartom a megigazulástanról szóló közös nyilatkozatot, mivel ekkor először adtak ki egy ökumenikus dialógusról szóló dokumentumot. Azaz az egyházak vezetői kijelentették, hogy a dokumentum autentikusan fogalmazza meg a közös hitet, és így mindkét egyház tanítói dokumentumaként fogják ezt a jövőben kezeli. Ezzel ismét elkezdődött egy közös tanításbeli tradíció.

– Mennyiben járult hozzá a párbeszédhez a „Konfliktustól a közösségig” című dokumentum?

– A 2017-es reformációi jubileumra tekintettel katolikus oldalról sokszor felvetődött a kérdés, hogy a katolikusoknak van-e itt egyáltalán ünnepelni valójuk. Egyáltalán részt vehetünk mi ebben a jubileumban? A „Konfliktustól a közösségig” azt dokumentálja mindkét oldalról, mik voltak azok a dolgok, amelyek az egyház fájdalmas szétszakadásához vezettek. Ezáltal az egykori történések igazságos tudomásulvétele – egyfelől a méltatás, másfelől a katolikus egyházban történt félreértések, vagy a reformátori áttörés árnyoldalai – lehetővé vált. Mindenekelőtt megnyílt az 500 éves reformációi jubileumra való tekintésben az az ökumenikus út, amely közben már el is kezdődött. Ha a reformáció és az ellenző katolikus reakció emlékeztet ezekre a dolgokra, akkor az egyre növekvő ökumenikus közösség felől kell ezt ma vizsgálnunk.

– A „Konfliktustól a közösségig” dokumentumát eddig hét nyelvre fordították le. Mire tudja ezt a popularitást visszavezetni?

– Amíg más ökumenikus dokumentumoknak van egy teológiai ágendájuk, addig itt egy dokumentumról van szó, amely egy előttünk álló eseményre vonatkozik. Ez természetesen figyelmet vált ki, mindenekelőtt azért, mert itt egy olyan eseményről, alkalomról van szó, mint a reformációi jubileum. Valószínűleg a dokumentum végén szereplő konkrét felszólítások is hozzájárultak a népszerűséghez.

– A gyülekezeti szinten hogyan vehetőek tudomásul a katolikus-lutheránus párbeszéd lépései?

– Sokszor óhatatlan velejáró kérdés az, hogy a helyi közösségek ökumenikus gyakorlatában és a hivatalosan irányadó ökumenikus határozatokban van egy áthághatatlannak tűnő differencia. Egy teológiai párbeszéd bizottságnak van egy bizonyos sajátságos dinamikája, ahol teológiai kérdéseknek kell utánajárni. Erre az egyházak vezetősége ad megbízást. De figyelembe kellene venni azt is, hogy ezeknek a konkrét gyülekezeti szinten milyen hatásai lesznek.

– A jövőben milyen irányba fejlődik a lutheránus-katolikus dialógus?

– Még inkább tudatossá kell válnia annak, hogy az egyházszakadás egy alapvető és döbbenetes defektje minden egyháznak. Ennek belátása meg kell, hogy változtassa a prioritási listánkat. Lépések a konkrétabb egység felé, például a konkrét eucharisztia közösség felé, hibásak lehetnek addig, amíg nem tisztázunk minden teológiai kérdést és nem oldunk meg minden különbséget. De a szakadás megmaradása éppúgy hibás és talán jelentős kihatású lenne.

– Mit jelent ön számára a 2017-es közös ünnepség?

– Összekötöm ezt azzal a reményemmel, hogy a két különböző egyház közötti megbékélt közösség növekedhet. Ezt remélem 2019-et illetően is, amikor Zürichben a svájci reformáció 500. évfordulóját fogjuk ünnepelni.