Ebből a fogalmazásból is érteni lehet, hogy miért teszi reformátorunk olyan magas polcra a zenét. Lehet, sokan úgy gondolják, hogy azért értékelte, mert aktívan muzsikált: lanton játszott – erről számos ábrázolás maradt fenn. Valószínűleg valamilyen flőtén (furulya vagy fuvola?) is játszott, és gyermekkorától kezdve élete végéig énekelt. Kórusban is, gyülekezetben is, s ahogy magam elé képzelem alakját, egymagában is. Ahogy egyre többet foglalkozom a wittenbergi lelkész-professzor személyiségével, lelki alkatával, úgy gondolom, egymagában is dudorászta, énekelte, ismételgette az ősi énekeket (így alakultak a gregorián himnuszok gyülekezeti énekké – például a „Jöjj népek megváltója”), énekelgette az általa írt, vagy éppen másoktól kapott énekeket. Ebben a „kohóban” formálódtak a nagyszerűbbnél nagyszerűbb énekek, amelyekből egy csokrot a magyar Evangélikus énekeskönyv is bemutat.

Hála Istennek, a Luther-énekek lelki-szellemi-zenei anyanyelvévé váltak a világ evangélikusságának, s benne a magyar lutheránusok népének. Vannak köztük „slágerszámba” menő énekek: evangélikus himnuszunk, a zsoltárparafrázisból Krisztus-indulóvá vált emblematikus Luther-ének, az „Erős vár a mi Istenünk”. Olyan jó, hogy mi, magyarok, ezt nem csak énekeljük, hanem köszönésként is használjuk. Jó lenne, ha ez a bizonyságtétel nem veszne ki korunk nagy változásai közepette, hanem karakteres jellemzőként, boldog tanúságtételként tovább élne.

„Énekelni, ha szeretsz, nagyon boldog lehetsz, mert az ének égi jó...” S a lutheránus nevelés sokat tett és tesz azért, hogy megszerettesse az éneklést. Ez nagyon általánosan hangzik. Igen, minden belefér, ami igényes, Isten szerint való, de kiemelten az, ami nem kisebb szerepre vállalkozik, minthogy a világ, az emberek számára megénekelje, mindannyiunk szívébe beleénekelje az igét, Isten szavát. S ez már valóban elmondja a titkot, amiért Márton testvérünk a teológia után a második helyre sorolta a muzsikát.

A zene alapjában véve jó, mert Isten adománya. Tudom, lehet rosszra is használni, ahogy teszik az emberek Isten sokféle adományával. Ő azonban azért adta, hogy éljünk, és ne visszaéljünk velük. Ha rendeltetésszerűen használjuk, akkor javunkra válik: szórakoztat, gazdagít, elgondolkodtat, kikapcsol, felold, s még sorolhatnám. Mértékkel, igényesen, másokra is figyelve, másokat is gazdagítani készen... Ha azonban nem rendeltetésszerűen használjuk, visszájára fordul minden: felzaklat, zavart kelt, felszültté tesz, másokat is zavar, többféle – akár maradandó – kárt is okoz.

Luther példát adott, hogy a zenéből – legyen az népzene, műzene, egyszerű dallam és magas művészet – áldás fakadhat. Érdemes hát figyelni Lutherre mint zeneszerető emberre, énekíróra, zenészre, „zenealkalmazóra”.

Márton testvérünk a teológia után a második helyre sorolta a muzsikát.

Fontos az, hogy az ember kifejezze azt, amit szóban nem, vagy csak korlátozottan tud: a szívét, a lelkét, az érzéseit. Fontos, hogy a feszültségekkel teli, oldódásra váró világunkban megtapasztaljuk, hogy a zene elvezethet a harmóniáig. Fontos, hogy a zene kifejtse a semmi mással össze nem mérhető hatását: közösséggé formálja az embereket, hiszen már alig van olyan tevékenység, ahol emberek egymásra figyelve, egyszerre lélegzetet véve, egymás és a világ felé megnyílva tudnak valami közöset tenni. A zene jó. Jótékony hatását hívők és nemhívők egyaránt érzik. Luther azonban arra emlékeztet, hogy a zene mindezen lehetőségeken is túlmutatva égi jó. Azaz: hordozhatja Isten sok-sok áldását. Ebben első helyen – ahogy Luther számára mindig – az Ige áll. A zene hordozója lehet Isten Igéjének. Úgy is, hogy bibliai szöveget vesz szárnyaira. Úgy is, hogy bibliai gondolatokat folytat tovább, s így igehirdetővé válik. Úgy is, hogy az ige által megszólított ember válaszát, azaz imádságát szólaltatja meg hangjaival. Úgy is, hogy az ige mondanivalóját tanítja – hiszen káté énekeink így szólalnak meg.

„Az ördög nem bírja a tömjénfüstöt” – ismerjük a régi mondást, melynek átvitt értelemben mély valóságtartalma van: ahol Isten dicsérete, magasztalása zajlik, ott az ördögnek nincs helye, menekül. Luther ezt a zenével kapcsolatban állítja – és igaza van: a zene ördögöt űz. Sokféle értelemben így van. Bibliai történetek, a történelem sok esete, de bizonyára egyéni életünk tapasztalatai is erről beszélnek. Kiűzi a magányosság, a nyugtalanság, az elkeseredettség, a bizonytalanság, a disszonancia ördögét. De a reformátor szerint még ennél is több: elűzi a gonoszt, amely el akar választani Istentől. Elűzi azzal, hogy szívünkbe-lelkünkbe énekli az Igét.

Tegyünk egy jó kísérletet: lapozzuk fel énekeskönyvünkből a Luther-énekek egyikét-másikát. Olvassuk, dúdoljuk, énekeljük! Akár többször is egymás után. Figyeljünk rá mint tanításra, imádkozzuk vele saját könyörgésünkként, vegyük el belőle a megszólaló Igét! (Érdemes egyszer kigyűjtve egy csokorban látni énekeskönyvünk összes Luther-énekét.)

Talán magunktól nem így mondanánk, nem eszerint fogalmaznánk. A szívünk talán még rest, hogy így valljunk. De sokszor a szánk okosabb, mint a szívünk, s az előttünk jártak segítségével kimondja, és a lelkünk mélyére juttatja az egy szükségeset, az Igét. Luther ebben nagyon nagy segítségünkre volt. Ezért – példaként – hozom ide az énekeskönyvünk 303-as énekét. Lutheránus egyházunkban nem minden éneket ismerünk, tudunk reformátorunktól. Ezt is ritkábban éneklik. Pedig érdemes megtanulni. Nem olyan fülbemászó – első hallásra –, mint némely ifjúsági énekünk, de aki veszi a fáradságot, hogy megtanulja (dallamát is, szövegét is), az maradandó, időt álló kincsre tesz szert.

1. Krisztus Jézus, mi Megváltónk, Sok halálos sebből gyógyítónk, Értünk ontott drága vért, Megfizetett minden bűnünkért.
2. Hogy erről megemlékezzünk, Testét, vérét adja ő nekünk Kenyér és bor színében, Hogy mivelünk eggyé így legyen.
3. Ám kit ő így vendégül lát, Vizsgálja meg mindig jól magát, Mert méltatlan nem mehet: Halált venne és nem életet.
4. De bízzál, ne kételkedj már: ő beteget, bűnöst hív és vár, Terhe alatt roskadót És bűnbánat könnyét hullatót.
5. Csak higgy bátran, teljes szívvel, És ha száddal is vallást teszel, E test és vér ád neked Megújulást, békét, életet.
6. Életfádon akkor bőven Szeretet és jóság így terem. Más javára így lehet, Amit az Úr rajtad végezett.

S még egy valami, amiről Luther is szeretettel beszélt: ha itt elkezdjünk a „gyakorlást”, akkor már igazi kórustagként énekelhetünk majd tovább az Isten országában, ahol egy percre sem szűnik meg az istendicséret. Ahogy a Jelenések könyve mondja: ott majd együtt énekelhetjük a Bárány énekét. A gonosz felett való győzelmi éneket.