Türelmi rendelet: türelem helyett megtűrés

„Rendelet a vallási tűrhetőségről” – korabeli fordításban így olvashatjuk a ma türelmi rendeletként ismert dokumentum címét, amelyet 1781-ben II. József (1780-1790) adott ki. A rendelet két évszázadnyi üldöztetésnek vetett véget: gályarabság, száműzetés, börtön, templomok elfoglalása, hivatali és polgári előmenetel ellehetetlenítése – sokáig lehetne még sorolni, hogy mi minden gátolta meg a protestánsok vallásgyakorlatát.

A rendelet valójában inkább a tűrhetőségről, mint a türelemről szólt. Az állam eltűrte, hogy a többségtől és az uralkodótól eltérő felekezetek képviselői is gyülekezetekbe szerveződtek, iskolákat és templomokat építettek, vallásukat nyilvánosan gyakorolták. Egyenjogúságról távolról sem volt szó.

A templomépítést és gyülekezet alapítást korlátozták, és a nyelvi mágia már akkor is működött: a (torony nélkül épült) templomot oratóriumnak, a papot prédikátornak, a püspököt szuperintendensnek kellett nevezni. A tiltás után azonban valódi fellendülést jelentett a rendelet, tíz év alatt több mint kétszáz evangélikus gyülekezet jött létre a semmiből.

A türelmi rendelet a felvilágosodásnak és a koraújkori állam megváltozott szerepfelfogásának volt köszönhető. Mária Terézia (1740-1780) még egyik legfontosabb uralkodói feladatának tekintette, hogy alattvalói az egyedül üdvözítő katolikus egyház kebelében maradva megmeneküljenek a kárhozattól.

II. József szerint egy uralkodó nem követheti el azt a bűnt, hogy jóravaló alattvalóit hitük miatt megfossza a közjó és az államérdek szolgálatának lehetőségétől.

A cikk a Kötőszó című evangélikus közéleti blogon folytatódik.