– Az Egyességi irat 1580-ban németül, majd röviddel később latinul is megjelent. Mi annak az oka, hogy több száz évet váratott magára az, hogy a szöveg teljes magyar fordítását kézbe foghassuk?

– Ennek több oka is lehetett. Azt feltételezzük, hogy az előző századokban a teológia iránt érdeklődők tudtak németül vagy latinul, így eredetiben el tudták olvasni az iratot. Ez bármennyire is hatásos érv, mégis ott van mellette, hogy egy részét már 1598-ban lefordították magyarra és nyomtatásban is kiadták. Lehet arra is gondolni, hogy a teljes szöveg fordítása nagy és igen nehéz feladat, és elődeink ezért halogatták a teljes fordítást. Ahogy az idő múlt, a kihívás egyre nagyobb lett, hiszen a 16. századi német nyelvtől a későbbi német nyelv egyre távolodott.
Azt is lehet mondani, hogy az Egyességi irat nem játszott nagy szerepet egyházunk életében. Ez annyiban igaz, hogy nem olvashatták a teljes szöveget magyarul, ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy az Egyességi irat nem új hitvallás, ami mást mond, mint az Ágostai hitvallás, hanem az Ágostai hitvallás után felvetődő kérdéseket tisztázza. Már az írói is az Ágostai hitvallás magyarázatának tekintették.

– Ugyanakkor az Egyességi irat a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik hitvallási irata...

– Itt több érdekesség is van. Amíg az Ágostai hitvallás fölé a szerzők odaírták hogy hitvallás, az Egyességi irat megfogalmazói nem adták a szövegnek a hitvallás címet. Amikor később elődeink arról beszéltek, hogy a mi hitvallásunk, akkor ezen vagy az Apostoli hitvallást, vagy az Ágostai hitvallást értették.
Magyarországon az 1990-es évek elején került szóba a hitvallások kérdése. Én – mint zsinati elnök és a hittudományi egyetemen a hitvallások oktatásáért felelős tanár –, amellett voltam, hogy legyen benne, és soroljuk fel egyenként a hitvallásokat egyházunk törvényeiben. Nem mindenki osztotta ezt a véleményt. Azt sajnáltam volna, ha nem említjük meg, hiszen volt olyan kor, amikor benne volt a törvényünkben, így rossz üzenet lett volna. Végül a zsinat úgy döntött, hogy a Szentírás után a hitvallások felsorolása így szól: egyetemes hitvallások, Ágostai hitvallás, Apológia, Kis- és Nagykáté és a Konkordia könyv minden irata.
Ugyanakkor meggyőződésem, hogy nem az a legfontosabb kérdés, hogy hitvallás-e az Egyességi irat, sokkal inkább az, hogy mennyire érvényesül a tanítása. A szöveg ismeretében azt tudom mondani, hogy az Egyességi irat érvelésmódja – hogy az egyes állításokat mivel támasztja alá, hogy milyen eszközökkel igyekszik cáfolni más nézeteket –, beszüremkedett az evangélikus dogmatikába, de sokkal kevésbé található meg a köztudatban. Állításai azonban benne vannak a magyarországi evangélikusok köztudatában.

– A világ evangélikussága mennyire egységes abban, hogy hitvallásnak tekintse az Egyességi iratot?

– A világ számos országában az Egyességi irat kérdései nem voltak meghatározóak, így nem mindenhol tekintették és ma sem mindenhol tekintik hitvallási iratnak. Gondoljunk a régi Svédországra, ahol a reformáció utáni korban az Egyességi irat kérdései nem voltak meghatározóak. Ma egy indonéziai vagy afrikai gyülekezet nehezen tudna mit kezdeni az Egyességi irat megállapításaival, mert tagjaitól távol van az a világ, amelyben ez az irat született.
A Lutheránus Világszövetségben a tagság feltétele a Kiskáté és az Ágostai hitvallás elfogadása, így az nem terjed ki az Egyességi iratra. Ugyanakkor tudjuk, hogy bizonyos helyeken komolyan foglalkoznak vele. Az Egyesült Államokban az Egyességi iratot nemrég adták ki angolul az egész Konkordia könyvvel együtt. Németországban 2014-ben új kritikai kiadás jelent meg, amely mintegy felváltja az eddig használt 1930-as kiadást. Fontos látnunk, hogy nem minden országban fogadják el a szöveget, de ez nem jelenti azt, hogy nem vallanának olyan nézeteket, amelyeket az Egyességi irat támogat.

– Az Egyességi irat elfogadása már keletkezésekor sem volt teljes körű. A végleges szöveget akkor az Ágostai hitvallást vallóknak csak kétharmada írta alá...

– Az Augsburgi vallásbékét (1555) követően egy tartományban csak egy felekezet lehetett. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy ahol a fejedelem elfogadta a Konkordia könyvet és benne az Egyességi iratot, ott csak az lehetett lelkész, aki ugyanezt teszi. Aki erre nem volt hajlandó, azt bár nem bántották, de el kellett mennie református vagy katolikus tartományba. Voltak olyan fejedelmek, akik az Egyességi iratot nem, hanem csak a változatlan Ágostai hitvallást fogadták el, az ő fennhatóságuk alá tartozó lelkészektől is ezt várták el, de így is evangélikusoknak, lutheránusoknak tekintették őket.

– A Konkordia könyv egészére hogy érdemes tekinteni? Van benne valamilyen sorrendiség?

– Maga a Konkordia könyv egy bizonyos – talán ez a legpontosabb kifejezés – hierarchia mentén ítéli meg a benne szereplő szövegeket. Ennek értelmében a három egyetemes hitvallásnak – az Apostoli, Níceai és Athanásiusi –, valamint az Ágostainak a megnevezése az, hogy hitvallás, míg a többi iratnak a nevében nem szerepel a hitvallás szó. Az Apológia az Ágostai hitvallás védőirata, amely a műfaját tekintve igazi vitairat. Luther három írását – a Schmalkaldeni cikkeket, a Kis- és Nagykátét – is belevették a Konkordia könyvbe, de ezek a címük alapján ítélve nem hitvallások. Ezekre az Egyességi irat azt mondja, hogy mértékadónak tekintjük, mert minden olyan gyülekezet, amely az Ágostai hitvallást vallja, az elfogadja ezeket az iratokat. Az Értekezés a pápa hatalmáról című írást nem is említi külön az Egyességi irat, mert azt abban az időben a Schmalkaldeni cikkekhez tartozónak tudták.
Az Egyességi irat felsorolja, hogy mi tekintendő a mi hitünk mértékének: első a Szentírás, azaz mindent ehhez kell mérni. Ezt követi a három egyetemes hitvallás, az Ágostai hitvallás, az Apológia és Luther említett iratai. Önmagát azonban nem sorolja fel, azaz nem követel magának külön tekintélyt.

– Egy kicsit tekintsünk be a teológiai műhelymunkába. Először is szeretném kiemelni Bohus Imre nevét, akihez az egész fordítás kötődik...

– Minden dicséret és elismerés megilleti Bohus Imrét, hogy ezt a kimondottan nehéz nyelvezetű szöveget lefordította! Én először 2009-ben kaptam meg a fordítást, már akkor láttam, hogy nemcsak a 16. századi német nyelvezetet értette kiválóan Imre bácsi, hanem a tartalmat is. Mivel az Egyességi irat nyelvezete nagyon nehéz, ezért kimagasló munka volt ennek lefordítása.

– Honnan jött az ötlet, hogy meglegyen a teljes fordítás?

– Az 1990-es években Summa summarum címmel Dóka Zoltánnak jelent meg egy írása, melyben egyházunk pótlandó mulasztásai között említette többek között Luther Márton Szolgai akaratról szóló írásának a fordítását, valamint az Egyességi iratnak a fordítását is. Bohus Imrét Dóka Zoltán biztatta, hogy végezze el az utóbbi fordítását. Talán az is kifejezi, hogy milyen nehéz feladatot vállalt magára Bohus Imre, hogy 2009-ben azt mondta nekem, hogy több mint tíz éven keresztül dolgozott a szövegen. Dóka Zoltán akkor kapcsolódott be a munkába, amikor már megvolt a fordítás. Ekkor együtt nézték végig a szöveg egy jelentős részét és igyekeztek azt a lehető legjobbra csiszolni. Mielőtt én megkaptam volna a fordítást, még Bohus Imre lánya, Bohus Magda dolgozott a kéziraton, aki számítógépre vitte a szöveget és a javításokat is.

– Az Egyességi irat esetében talán mondhatjuk, hogy a lektori munka sem kis kihívás. Ezt Belák Erzsébet és ön végezték...

– A lektorálási folyamat azt jelentette, hogy próbáljuk meg egyszerre megtartani a szöveg ünnepélyes, hömpölygő stílusát, ugyanakkor törekedjünk arra, hogy a mai magyar nyelvnek is megfelelő legyen. Feleségemmel, Belák Erzsébettel, aki latintanár, közösen végeztük a munkát.
Feleségem két hasábot készített, Bohus szövegét az egyik oldalra másolta, a másikra pedig külön-külön olvasva a szöveget és összehasonlítva az eredetivel, írtuk be a magunk megjegyzéseit. Ezt követően összeültünk és minden egyes észrevételünket közösen is megvitattuk, majd kialakítottuk az általunk javasolt szöveget. Ezt 2011 őszén vittük vissza Bohus Imrének. Ő azt mondta, hogy már nem foglalkozik ezzel, mert már túl idős. Egy év múlva azonban jött a telefonos üzenet, hogy megnézte a mi változatunkat, bizonyos módosításokat elfogadott, másokat nem, vagy újabb javaslatai voltak. Ekkor újra végigjártuk feleségemmel ugyanazt a lektorálási folyamatot, ezen kívül két félévben is az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatóival is olvastuk és átbeszéltük.

– A Luther Kiadó jelentette meg a kötetet, amelyben az Egyességi irat teljes szövege mellett önnek a korszakot átfogó egyház- és eszmetörténeti tanulmánya is olvasható. Miért érezte fontosnak, hogy ilyen részletgazdag teológiai munkával egészítse ki a kiadást?

– Az 1908-ban kiadott 1598-as magyar kiadás betű szerinti másában olyan megjegyzések vannak Masznyik Endrétől és a 16. századi szerkesztőtől, melyek a korabeli vitákhoz kötik az Egyességi iratot. A szöveget megismerve láthatjuk, hogy noha az Egyességi irat Magyarországon is éles vitákat váltott ki, egykori szerzői a munkájukkal azonban a viták végére kívántak pontot tenni, a tüzet eloltani akarták és nem éleszteni. A szövegben nincs személyeskedés, sokkal inkább a tárgyilagosság érezhető. A szerzők, akik hatan voltak, húsz évig dolgoztak rajta, míg végül aláírták. Közöttük is volt nézeteltérés, de mégis egyességet akartak. Óriási munka volt, és óriási szellemi teljesítmény, hogy eljutottak ehhez a konszenzushoz. Az igaz, hogy egyikük hatása következtében szétvált a változatlan Ágostai hitvallást vallók útja azokétól, akik erre nem voltak hajlandók. Az a kor nem tudta elképzelni, hogy egy tartományon belül a keresztyénségnek kétféle felekezetéhez tartozhassanak az emberek. Az előrelépés az volt, hogy ezt a birodalom egészén belül elfogadták. Ennek bemutatása miatt tartottam fontosnak, hogy tanulmányom a schmalkaldeni háborútól (1546) mutassa be a kort, valamint adjon egy olyan történelmi és teológiai korrajzot az Egyességi irat megértéséhez, mely feltárja a keletkezéstörténet sajátosságait.

– Milyen hatást vár attól, hogy megjelent az Egyességi irat?

– Jó lenne sokat tanulni belőle és beszélgetni az iratról. Be kell vallani, hogy nem könnyű olvasmány, de érdemes lenne bizonyos szakaszokat akár gyülekezeti tagokkal is megbeszélni. Azt azonban nem mondanám, hogy ez a szöveg egészében gyülekezeti használatra szánható, hiszen ez a felsőfokú ismeretterjesztéshez tartozik. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az igehirdetésünknek nem a dogmatika a tartalma, hanem Isten szeretetét, szabadítását és igéjét hirdetjük. Nekünk nem a hitvallásokat kell hirdetnünk, hanem az evangéliumot. Így alapvetően azok számára ajánlom, akik teológusok, vagy nagyon érdeklődnek a teológia iránt.