A szülői házat a pezsgő szellemi élet jellemezte, hiszen édesapjánál, aki politikus és parlamenti képviselő volt, gyakran fordultak meg neves tudósok és közéleti szereplők. Heidelbergben jogot tanult, majd 1889-ben Berlinben szerzett doktori címet az itáliai városok kereskedelmi társulásairól írott értekezésével. Gazdaságtörténet iránti érdeklődését mutatja továbbá, hogy habilitációs értekezésében a római agrártörténet jelentőségét vizsgálta tekintettel az állam- és magánjogra. A 1893-tól freiburgi egyetem professzora, majd a heidelbergi egyetem nemzetgazdasági tanszékének tanára, de egészségügyi okok miatt 1903-től már oktatói tevékenységet nem vállal az egyetemen. Az első világháború alatt rövid ideig a heidelbergi katonai kórház igazgatója. 1918-ban a Német Fegyverszüneti Bizottság tanácsadója volt a Versailles-i békeszerződés megkötésekor és részt vett a Weimari alkotmány megírásában. Ezt követően a Bécsi Egyetemen, majd aMüncheni Egyetemen tanít, ahol megalapítja az első német szociológiai tanszéket. 56 évesen, 1920. június 14-én hunyt el Münchenben. Életrajzát felesége, Marianne Weber írja meg, aki munkájában férjét hősiesen támogató, a „betegség és elesettség helyzetéből fölemelő hősnőként” jelenik meg.

Weber leghíresebb műve A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, amely először két részben jelent meg 1904/05-ben, majd 1920-ban átdolgozva és vallásszociológiai munkásságának kezdetét jelentette. A modern kultúra munkaerkölcsét Weber a kálvinizmus és kvéker mozgalom eredőjeként magyarázza, de úgy, hogy annak kevés köze van teológiai meggyőződésekhez.

Tovább a blogra.