Voltak idők, amikor a vizet alig-alig lehetett meginni, mert az óvatlan fogyasztó kiadós hasmarsot vagy akár ennél súlyosabb kórságot is kockáztatott, ha vízzel oltotta a szomját. Így aztán inkább sört ittak.

Luther Márton is ilyen időkben élt. A budavári evangélikus szabadegyetemen tartott előadásában Csepregi Zoltán egyháztörténész-professzor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezetője arról beszélt, hogy 1530-ban Augsburgban – a reformáció folyamatának szempontjából – sorsfordító birodalmi gyűlés zajlott: a reformátor tanítványai, munkatársai itt terjesztették elő a hit megújításának alapvető tételeit rendszerező Ágostai hitvallást. Luthert 1521-ben átokkal sújtották, így nem vehetett részt az eseményen, ehelyett a számára még biztonságos Coburg városából igyekezett követni az Augsburgban zajló eseményeket. Érthetően nehezen viselte, hogy helyette Philipp Melanchthon, Justus Jonas és Georg Spalatin áll helyt a birodalmi gyűlésen.

A sorsfordító eseményekből kiszorított Luther szenvedett, s ehhez még társult az is, hogy Coburg (a németek szerint…) éppen a szőlőtermesztés északi határán fekszik, így – ellentétben Wittenberggel – itt nem sört, hanem vizezett bort fogyasztottak. Ez pedig igen-igen megviselte Luthert, hétköznapi (az akkoriban ajánlott, átlagosan két liter sör/nap) ritmusából kizökkentette a reformátort. Tekintettel a német borok élvezhetőségére, nagyon is megérthetjük Luther kínjait. Vagyis inkább a sör…

És ha már sör, akkor legyen tiszta alapanyagokból kézműves gondossággal készülő, tápláló, üdítő ital. Nyilván ezek a máig érvényes szempontok vezérelték annak idején Luther feleségét, Bóra Katalint is, amikor wittenbergi otthonukban – ura, vendégei és tanítványai örömére – működtette a serfőzdét.

De milyen sört ihatott Luther?

Alighanem ez a kérdés is ott motoszkált Végh Szabolcs testvérünk fejében, amikor úgy döntött, hogy megalapítja a Reformátor sörfőzdét, és megalkotja a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János előtt tisztelgő söröket. Az italok budapesti bemutatóján, február 27-én az Evangélikus Országos Múzeumban Szabolcs azt mondta, hogy a nedű is fontos, de csak azért, mert annak segedelmével még több emberhez juthat el Krisztus örök értékű üzenete. Vagyis a serfőzés ebben az esetben – a testi élvezet mellett – magasztosabb célt is szolgál. Jól mutatja ezt a söröket és a hozzájuk illő poharat tartalmazó díszdoboz, amelynek szinte minden négyzetcentiméterére felróttak a hitre, a reformációra és persze a sörre vonatkozó valamilyen üzenetet.

Luther idejében még igen keveset tudtak a serfőzés kémiájáról. Volt egy családi ibrik, abban melegítették a malátát, a vizet és a komlót, aztán lett, ahogy lett. A legtöbb családi receptúra része volt, hogy „…és akkor kavargasd meg a főzetet az öreganyádtól örökölt, vásott keverőkanállal, de ne mással, mert csak így ihatsz a végén finom sert”. Mi miért történik? Aligha vesztek el akkoriban az efféle részletekben, így vélhetően az sem motoszkált a fejükben, hogy minden bizonnyal a nagyanyó ősöreg cefrekavaró kanalának repedéseiben lakott az a bűvös élesztőgomba, amelyiknek az erjedés beindulását és az alkohol keletkezését köszönhették.

A mai sörfogyasztók ennél már lényegesen igényesebbek, így a reformátorokról elnevezett söröket sem a családi fakanállal kevergették a főzde szakemberei, hanem inkább az elmúlt évek kézművessör-forradalma során kialakult modern fogyasztói igényeknek igyekeztek megfelelni.

A Lutherről elnevezett tradicionális német félbarna sör egy úgynevezett Düsseldorf Altbier.

Ezt a régi sörtípust a mai napig szívesen fogyasztják Németországban, vagyis állja a versenyt a mind nagyobb teret hódító láger sörökkel. Az Altbier, vagyis öreg sör különlegessége, hogy felsőerjesztésű, de hordozza az alsóerjesztésű sörök jegyeit is. Gazdag malátás alapon kiegyensúlyozott komlózottság jellemzi, ami kellemes, könnyen fogyasztható, úgynevezett „ivósört” eredményez. Színe leginkább az angol ale-ekre emlékeztető vörös, habja dús (alk.: 5,2%; Balling: 12,1).

Luther Mártont és a sört egy termékben összekapcsolni szinte gyerekjáték volt. De mi a helyzet a másik nagy reformátorral, Kálvin Jánossal, aki a krónikák tanúsága szerint inkább boros volt? Németh Antal serfőzőmester a bemutatón nem is tagadta, hogy sokáig töprengett a megoldáson, ám végül csak megtalálta.

A Kálvinról elnevezett Hopfen Lager alsóerjesztésű, hidegkomlós sör.

A tradicionális lágeralapokra épülő ital ugyanakkor komlózásban valódi reformer, hiszen leginkább a modern, új hullámos sörtrendek hatására dominálnak benne a komlós jegyek. Az újítást erősíti, hogy egy viszonylag frissen nemesített komlófajta, a Hallertau Blanc került a sörbe. A figyelmes olvasónak feltűnhet az elnevezésben a blanc szó, ami nem véletlen, ugyanis ez a komlófajta lappangó, fehérboros, leginkább a sauvignon blanc szőlőből készült borra emlékeztető jegyeket ad a sör ízéhez. Lássuk be, ez első hallásra merész kombinációnak tűnik, de a végeredmény minden aggodalmunkat szertefoszlatja. A sör karakteres ízében nem tolakodnak a „tájidegen” elemek, jól iható, s miként a másik sör, akár szobahőmérsékleten is bőven megélő ital (alk.: 5,5; Balling: 12,6).

A sörök bemutatóján Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és a kormány Reformáció Emlékbizottságának miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a reformáció máig a nyitott gondolkodásra, Krisztus igazságának keresésére és a szabadság kérlelhetetlen szeretetére tanít bennünket. De a kultúrát, a politikát és a gazdaságot megújító üzenetek mellett felfedezhetjük azt is, hogy a reformátorok – személyes példájukkal is – a teljes élet megélésére buzdították követőiket.

Márpedig a teljes élethez a Teremtő áldott adományainak – víz, árpamaláta és komló – élvezete is hozzátartozik, s így lesz igaz Luther ismert mondása: „Egyél finomat, igyál tiszta sört, és olvasd az igazságot!”

A sörökről bővebben: www.reformator.eu

Facebook.com/ReformatorBrewery

VIDEÓK AZ ALKALOMRÓL: