Kéréseikkel, kérdéseikkel, kételyeikkel a film szereplői újra és újra feltűnnek A Hely (The Place) nevű bisztróban. Itt „rendel” ugyanis egy rejtélyes „doki”, aki folyton óriás, fekete könyvébe bújik, és – ahogyan a vele folytatott beszélgetésekből kiderül, elvileg – minden kívánságot valóra tud váltani. Elsősorban monológokat, vallomásokat hallhatunk. A helyszínen túlra pedig – a rendezői koncepció következtében – nem láthatunk.

E furcsa pszichológus csírájában fojtja el az ellenvetéseket, rövidre zárja a felparázsló vitahelyzeteket; mindig szűkszavú, kimért, távolságtartó. Felcsapja a „bibliáját”, és azonmód kinyilatkoztatja, mit kell a páciensnek tennie. Az emberi drámák inkább intellektuálisan érdeklik a Valerio Mastandrea alakította titokzatos idegent. Nem tudni, miféle hagyományt őriz, miféle szellemi háttér és motivációk mentén építette ki praxisát. Nem tudni, miből él, a munkájáért pénzt nem kér.

A Hely a színpad, ahol az élet drámája játszódik, a film nézőpontjából a világ közepe, az egyetlen helyszín, hisz az eseményekről, a kuszálódó szálakról csak verbális formában értesülünk. Voltaképp a profánsága ellenére is szent hely, itt születnek a legnagyobb döntések, sőt élet-halál kérdések dőlnek el. A felkent – vagy önjelölt? – központi szereplő a hozzá fordulóknak vágyuk teljesülését ígéri, cserébe meg kell tenniük valami sokszor egészen illogikus, embertelen cselekedetet. De csak akkor, ha így döntenek. Semmi kényszer, semmi presszió. Valamit valamiért.

A film tehát a szabad akarat problémáját láttatja különös fénytörésben. Főszereplői a nézőkhöz hasonló, vergődő, kételyekkel, félelmekkel küszködő emberek, akik úgy érzik, ők maguk képtelenek megoldani az életüket, és A Hely helytartójáénál jobb megoldást nem találnak. Ki a szerettei egészségéért, ki a saját „teljességérzetéért” fordul a titokzatos idegenhez – ez utóbbit igen sokféleképpen lehet értelmezni a film szerint. Az istenkapcsolatát elhalványulni érző apáca, a szépségre áhítozó fiatal lány, a gyermekkori sérüléseit feldolgozni képtelen ifjú mind-mind tőle várják, hogy megmondja, mit kell tenniük. Lényegében képtelenek felelősséget vállalni a saját döntéseikért. Valójában képtelenek megbékélni sorsukkal, adottságaikkal, és értelmes életcélt találni a maguk számára. Tévképzeteik vannak a boldogságról és a szabadságról. Ragaszkodnak rögeszméikhez, és nem képesek odaföntre bízni életüket és sorsukat.

A film izgalmas és találgatásokra okot adó főszereplője voltaképp tehát mellékszereplő. Eszköz az alkotás üzenetének vagy inkább kérdéseinek nézőhöz juttatásához. A Hely relativizálja az erkölcsi kategóriákat, és egy sebzett, bűnös, bukott világ Istenre áhítozásáról, Istenre utaltságáról tesz tanúságot – mindenféle előzetes koncepció nélkül.

Van, aki ördöginek, van, aki kegyetlennek nevezi a filmbéli „mindenhatót”, és olyan is akad, aki végül – hosszas és szánalmas huzavona után – megtagadja a vele való együttműködést. Ennek sincs akadálya: ha egy ügy lezárult, a „doki” elégeti annak könyvbéli dokumentációját. – megnyugtató lezárása azoknak a történeteknek tehát nincsen.

Illetve – sajnos – egy nagy bumfordi félreöltés, felesleges és nem elég érzékeny elvarró szándék csúfítja a film végét, amely dramaturgiailag védhetetlen, de szerencsére nem hitelteleníti teljesen az előzményeket. Az emberi választás etikai dimenziójának összetettségét, a tett és következményeinek „dominóelvét”, a végtelen emberi egymásrautaltságot A Hely nagyon érzékletesen illusztrálja.

Aki képes saját életének folyását Teremtőjére bízni, hálát adhat, hogy nincs szüksége „Isten háta mögötti” egyezségekre, világ végi helyekre, névtelen, arctalan megmondóemberekre, elég neki az, amit csak elfogadni kell – itt, helyben. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 23–24. számában jelent meg 2018. június 17-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.