Isten gyermekei egyazon család tagjai – 5. Szlovák Evangélikus Egyházi Napok

Isten gyermekei egyazon család tagjai – 5. Szlovák Evangélikus Egyházi Napok

Share this content.

Szöveg: T. Pintér Károly, fotó: Zsíros András, T. Pintér Károly
Békéscsaba – Szlovák evangélikusok inkább csak a közép-európai keresztény találkozó másnapján, pénteken csatlakoztak A Föld sója elnevezéssel július 7–10. között zajló budapesti rendezvénysorozathoz. Valójában azonban már egy nappal korábban, 2016. július 6-án megnyitottak egy „közép-európai találkozót” – Békéscsabán.

A Szlovák Evangélikus Egyházak Egyesülete (ASZEK) alapvetően ugyanazzal a céllal létesült, mint nálunk 2006-ban a MAEK (Magyar Evangélikus Konferencia): összefogni az ország határain túl élő hittestvéreket. Hogy a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház négyévnyi előkészület után most megvalósult szándéka valós igényre épült, azt látványosan bizonyították az immár ötödik alkalommal, de Szlovákián kívül első ízben megrendezett Szlovák Evangélikus Egyházi Napok, amelyre több mint 1500-an regisztráltak. Nem csak Magyarország szlovák gyökerű gyülekezeteiből, illetve az anyaországból, de Csehországból, Szerbiából, Horvátországból és Romániából is jelentős számban érkeztek szlovák ajkú evangélikusok. (A korábbi missziós alkalmakat Evangélikus Egyházi Napok elnevezéssel szervezték 2008-ban Pozsonyban, 2010-ben Zsolnán, 2012-ben Losoncon, 2014-ben pedig Igló városában.)

Krisztusban – nagycsaládban

A békéscsabai Nagytemplomban tartott szerda esti nyitó istentisztelet igehirdetési szolgálatára a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspökét, Gáncs Pétert kérték fel, aki meghívást kapott a szlovák ajkú lutheránusok vezető képviselőinek délutáni tanácskozására is, melyen Gulácsiné Fabulya Hilda budapesti szlovák evangélikus lelkész, az MEE Országos Szlovák Lelkészi Szolgálatának vezetője volt hivatott képviselni a magyarországi szlovák evangélikusságot.

A 18 órakor kezdődött istentisztelet elején – a házigazda város evangélikusainak nevében – id. Kutyej Pál nyugalmazott lelkész, majd Miloš Klátik, a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház egyetemes püspöke köszöntötte a megjelenteket. (A liturgiában a részt vevő országok képviseletében Békéscsabára látogatott vezető lelkészek működtek közre – magyar részről Gulácsiné Fabulya Hilda.)

Az Útmutató heti igéje (Ézs 43,1) alapján – magyar nyelven – tartott igehirdetésében Gáncs Péter a keresztség szentségének jelentőségét taglalta, rámutatva, hogy Isten gyermekei – nemzetiségtől függetlenül – egyazon család tagjai. (A prédikáció szlovákra fordított szövegét a templompadokra elhelyezett lapokról olvashatták a magyarul nem értők.)

Az igényesen megszólaltatott egyházzenei művekkel színesített istentisztelet második részében köszöntések hangzottak el, a részt vevő országok vezető képviselőinek pedig Luther-emlékérmeket adományoztak. (A nyitó alkalmat köszöntésével is megtisztelte – többek között – a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete, Rastišlav Kačer, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke, Hollerné Racskó Erzsébet és a Lutheránus Világszövetség főtitkára, Martin Junge is.)

Az esti istentisztelettel nem ért véget a templomi együttlét, a zsúfolásig telt Nagytemplom közösségének egy része egyházi énekek mellett töltött további másfél órát Isten házában.

Templom, tájház, (gyülekezeti) terem

Az 5. Szlovák Evangélikus Egyházi Napok spirituális programjának középpontjában a csütörtök délelőtt 10 órakor kezdődött, s a szlovákiai közszolgálati televízió által is rögzített istentisztelet állt, melynek helyszínéül szintén Közép-Európa legnagyobb evangélikus templomát választották. Előtte azonban a Luther utca szemközti „kistemplomában” tartott liturgikus alkalmon lehetett élni úrvacsorával.

A nagytemplomi istentisztelet igehirdetője szlovákiai testvéregyházunk elnök-püspöke volt. Miloš Klátik a találkozó mottójául választott zsoltárra (Zsolt 119,46 – „Királyoknak is elmondom intelmeidet, és nem vallok szégyent.”) is utalva idézte fel Mózes elhívásának történetét. A szlovák diaszpórában is szeretve tisztelt lelkészi vezető hangsúlyozta, hogy mindenki kapott az Istentől tálentumot, s azzal mindenkinek a maga helyén lehet és kell szolgálnia.

Ebédszünet után párhuzamos programok „oszlatták fel” a mintegy 3500 fő befogadására alkalmas hajlékot csaknem teljesen megtöltő gyülekezetet. A különböző helyszínek, különböző témákat kínáltak. Legtöbben talán a Kistemplomban tartott fórumbeszélgetésre voltak kíváncsiak, ahol Miloš Klatik vezetett beszélgetést vendégeivel; Csehország, Észtország, Németország és Szerbia egy-egy püspökével, valamint a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) főtitkárával. Nem volt könnyű dolga, mert a közönség soraiból éles kritikával illették az LVSZ reformációi emlékévet előkészítő munkáját, különös tekintettel a jubileum ökumenikus (értsd: katolikusokkal közös) jellegének „túlhangsúlyozására”.

A Békéscsabai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti terme adott otthont a külföldön megjelenő szlovák nyelvű sajtótermékek „szerkesztőségi értekezletének”. Mivel ennek a programnak a „házigazdája” az Evangélikus Élet szlovákiai testvérlapját, az Evanjelický posol-t megjelentető Tranoscius Kiadó volt, a beszélgetés is főként az egyházi hetilappal kapcsolatos kérdéseket érintette, noha a konzultáción természetesen képviseltette magát a magyarországi szlovákok hetilapja, a Ľudové noviny is…

Sokakat vonzott a közeli Garai utcában álló Szlovák Tájház, ahol – a Jövőnk a múltunkban című sorozat keretében – a maglódi evangélikusok pünkösdhöz kapcsolódó templomdíszítő szokásait, illetőleg a termésért hálaadó szarvasi hagyományokat bemutató alkalmi kiállítást nyitotta meg Csasztvan András, Szarvas város kulturális lovagja. A 13 órakor kezdődött megnyitón jelen volt – mások mellett – Igor Furdík, a Szlovák Köztársaság békéscsabai főkonzulátusának vezetője, Ján Varšo, a Határon Túli Szlovákok Hivatalának elnöke és Vladimír Skalský, a Külföldi Szlovákok Világszövetségének elnöke is. (Becslések szerint külföldön mintegy kétmillió szlovák él, vagyis az egész nemzet harmada. Az össznépességen belül az evangélikusok aránya 5,9 százalékra tehető.)

A diaszpóra kincsei

Délután három órától a Nagytemplomban mutatkoztak be egymásnak a szlovák diaszpóra evangélikus egyházai, illetve gyülekezetei. A 20–25 perces „országismertető blokkok” meggyőzően bizonyították, hogy az identitását külhonban is példásan őrző szlovákság számára sem csupán a nyelv és a (nép)hagyomány, de legalább ennyire a keresztény hit is megtartó erő. (A magyarországi szlovákság „bemutatkozásában” a Tranoscius-énekeket tolmácsoló helyi evangélikusoknak a pilisszentkereszti római katolikus közösséghez kötődő énekesek segédkeztek – kirobbanó sikerrel.)

Hogy az egyházi napok szervezői Békéscsabát választották a Szlovák Evangélikus Egyházi Napok első „külföldi” helyszínéül, abban a kedvező helyi adottságokon túl, nyilvánvalóan szerepet játszott a város román-, szerb-, illetve horvát határhoz való közelsége is. Történetét egyébként már a nyitó istentiszteletet követően összefoglalta Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter.

Az Árpád kori település a török hódoltság korában teljesen elnéptelenedett. A ma hatvanötezres megyeszékhely (szlovákul: Békešská Čaba) újbóli benépesítése bizonyos Harruckern János Györgynek köszönhető, aki döntően evangélikus szlovák parasztokat telepített le, főként Nógrád, Gömör és Hont vármegyéből csábítván ide őket. Betelepülésük egészen a 18. század végéig tartott, így nem meglepő, hogy a város ma is a magyarországi szlovákok egyik kulturális központja, jóllehet a 2001-es népszámlálás során a lakosságnak már csak 5,9%-a tartotta magát szlováknak.

A szlovákság „honfoglaló” érdemeit tisztelettel tartják számon Békéscsabán. A városháza előtt egy emlékkő datálja 1718-ra a település „újjászületését”. Ennek közelgő 300. évfordulója okán csütörtök este az Evangélikus Egyházi Napok programjába illesztődött az emlékkő megkoszorúzása. A szabadtéri esemény után több százan vonultak át a Csabagyöngye Kulturális Központba, hogy megtekintsék Július Barč-Ivan: Pevec Boží című darabját. A mű a legendás énekköltő-lelkész Tranoscius, azaz Jiří Třanovský életét dolgozza fel. A Szepesi Színház szlovák nyelvű előadását eredetileg a Békéscsabai Jókai Színház tűzte műsorára, de mert épületének tetőszerkezete megrongálódott, az énekeskönyve révén a magyarországi szlovákság körében is fogalomként emlegetett „szláv Luther” alakja a közeli kulturális központ színpadán idéződött meg.

Akik az „egyházzenészről” szóló színdarab helyett inkább magát az egyházzenét kívánták hallgatni, azokat a Kis- és a Nagytemplom várta vissza különböző zenei műfajokkal, míg a gyülekezeti házban irodalmi műsoröszeállítás biztosított vacsora utáni szellemi táplálékot.

A párhuzamosan zajló esti programok azonban korántsem jelentették a csütörtöki találkozó végét. Ismerkedésre, beszélgetésekre a késő éjszakai órákban is lehetőség nyílt az evangélikus gimnázium udvarán felállított nagysátorban, amelynek színpada szintén szolgált énekkel-zenével. (Napközben ezen az udvaron működött a Lehetőségek piaca, jobbára a tótkomlósi evangélikus közösség kínálta finomságokkal. De sört például a Tranoscius Kiadó könyves sátrából is vételezhettek a mindvégig tikkasztó kánikulától megszomjazók.

Éjfélkor mintegy félszázan csendesedtek el a Nagytemplom kertjében felállított sátorban. Ők az áhítat után gyertyával kezükben vonultak Békéscsaba főterére, hogy kegyelettel adózzanak az első világháború, a kommunizmus, illetve a holokauszt áldozatainak tiszteletére emelt emlékműveknél.

Az 5. Szlovák Evangélikus Egyházi Napok mintegy kétezer külhoni vendége közül nem mindenki vihette persze túlzásba az éjszakázást, hiszen voltak, akiknek Mezőberény evangélikus kollégiumában volt a szállása. Márpedig a találkozót záró áhítatot péntek reggel 8 órára hirdették meg, hogy azután a résztvevők mintegy negyede mielőbb elindulhasson Budapestre, bekapcsolódni a közép-európai keresztény találkozó programjába.

Csatolt állományok: Békéscsaba0706.docx -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!