nyitás

A nyitás ünnepe

Az elmúlt próbás esztendőben sok mindennel igyekeztük vigasztalni egymást, így többek között azzal is, hogy bár karanténba vagyunk zárva, de ez a karantén felfelé nyitott... Mennybemenetel ünnepén ez a szimbolikus gondolat izgalmas bibliai tartalmat kap, ha belelapozunk az evangéliumokba.

Fokozatos nyitás és várva várt találkozások a segélyszervezet intézményeiben

Megfeszített munkával és kitartással, sikerült megvalósítania az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatában dolgozó munkatársainak a tavaly tavasszal kitűzött célt: A járványhelyzetben sem engedni el a rászorulók kezét!

Bedford-Strohm német egyházi vezető a templomokat érintő kivételt védi

Köln – Hannover – Az EKD, azaz a Németországi Protestáns Egyház tanácsának vezetője, Heinrich Bedford-Strohm helyénvalónak tartja, hogy a szigorítások ellenére a templomok nyitva maradhattak novemberben is. A vallásszabadság törvényes jog és különleges jelentőségű. Az istentiszteletek rendkívül fontosak a koronavírus-járvány idején is: „Erősíteni kell a lelkünket, különösen most!”

Révfülöpi nyár

Révfülöp – Tavasszal minden hétvége foglalt, gyülekezetek, konferenciák, programok. Révfülöp nyár, folyamatos a jövés-menés, egymást váltják a csoportok: focitábor és kórushétvége, gyülekezeti csendesnapok és családos táborok, hittancsoportok és kerékpárosok, s még hosszú a sor. Ha marad egy kis hely, jönnek a jutalomüdülések, a pihenni vágyók csapata. Majd jön az ősz a konferenciák, találkozók, képzések ideje. Mindez évről évre. De idén mindez és minden más.

Nyitott szívek – nyitott kapuk: Evangélikus lelkészek a kapunyitásról – 2. rész

Evangélikus lelkészeket kérdeztünk arról, hogy a vasárnapi „templomnyitás” után milyen tapasztalatokat gyűjtöttek. Hogyan zajlott az első nyilvános alkalom, miben volt ez más, mint a többi istentisztelet, hogyan reagáltak a gyülekezeti tagok, és milyen volt őket újra látni? – Második rész.

Nyitott szívek – nyitott kapuk – Evangélikus lelkészek a kapunyitásról – 1. rész

Evangélikus lelkészeket kérdeztünk arról, hogy a vasárnapi „templomnyitás” után milyen tapasztalatokat gyűjtöttek. Hogyan zajlott az első nyilvános alkalom, miben volt ez más, mint a többi istentisztelet, hogyan reagáltak a gyülekezeti tagok, és milyen volt őket újra látni? – Első rész.
Feliratkozás RSS - nyitás csatornájára