A mindfulnessnek számtalan definíciója van, a legegyszerűbb meghatározás szerint a tudatos és együttérző jelenlét gyakorlását jelenti. Olyan gyakorlatot, amelyben érzékeljük a környezetünket, a gondolatainkat és a testünket, anélkül, hogy ítéletet alkotnánk róluk, vagy megpróbálnánk megváltoztatni őket. Célzottan figyelünk a jelen pillanatra és felszínre törő érzéseinkre.

Vannak bizonyos hívószavak – mint például a jóga, meditáció, jelen pillanatra fókuszálás – amelyek keresztény körökben ösztönös ellenállást váltanak ki, mert egyből tibeti buddhista szerzetesekre vagy New Age gurukra asszociálnak róluk. Ezért félő, hogy a mindfulness is felkerül az „ördögtől való gyakorlatok” listájára, mielőtt még rájönnénk, hogy mennyire fontos, a keresztény hagyománytól korántsem idegen gyakorlatról van szó.

Egyrészről a mindfulness nem más, mint a világban való lét. Egy alapvető tapasztalat, amelyet minden ember átél, csak talán nem nevezi nevén. Amikor elmélyülünk egy adott cselekvésben – zenében, művészetekben, sportban – akkor teljes egészében az adott pillanatra koncentrálunk. Nem gondolkodunk a múltunkon, sem a jövőn, nem aggódunk, hanem minden energiánkat leköti a feszült figyelem. Ez az állapot a tudatos jelenlét. Ebben az állapotban nem az érzelmeink irányítják a döntéseinket és nem befolyásolnak minket a negatív gondolataink és félelmeink.

Tovább a KötőSzó blogra.