Már-már foglalkozási ártalomnak is tűnhet, hogy bibliaolvasó, gondolkodó lelkészként sok mindenről igei, teológiai párhuzamok, összefüggések ugranak be. Ugyanakkor, távol áll tőlem, hogy ezt a komoly járványügyi kihívást, amellyel szemben napjainkban az egész világnak össze kell fognia, elbagatellizáljam és elspiritualizáljam. Minden elismerésem azoké a hatóságoké, orvosoké és ápolóké, akik irányítják és fenntartják a szervezett védekezést világszerte. Bár szájmaszkot még nem viselek, de magam is komolyan veszem a prevenciót, a higéniai előírások fokozott betartását. De ugyanakkor megkockáztatom, hogy akár még egy ilyen fenyegető járványnak is lehet elgondolkodtató lelki üzenete; legalábbis azok számára, akiknek érzékeny a füle az ilyen üzenetek meghallására.
A kígyó, mint veszélyes „vírushordozó”, már a Biblia első lapjain, az Édenkertben tetten érhető. A fertőző vírust egyetlen ártatlannak tűnő kis kérdőszócskával adja át: „Csakugyan”?! Ezzel a szóval indul a legősibb fake news, azaz hazugságot rejtő mondat, melynek kétséget, kételyt ébresztő mérge hamar átjárta az első emberpár szívét, lelkét, értelmét: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” Igazi megtévesztő fake news ez, hiszen rejt némi igazság tartalmat is,: Isten egy bizonyos fától, a jó és a rossz tudás halálos veszélyt hordozó fájától valóban óva intette az embert. Egyébként minden fa és minden gyümölcs, az egész kert az emberé lett, hogy őrizze és művelje azt, mint a Teremtő munkatársa. De mindez mit sem számít, hiszen Éva szóba elegyedik a kígyóval, így bekövetkezik a „fertőzés”. A koronavírus lassan ölő mérge elkezdi pusztító munkáját. Miért beszélhetünk koronavírusról ebben az édenkerti megbetegítésben? Nem a sajátos alakja, formája miatt, mint korunk vírusa esetében, hanem a provokatív kérdés miatt, amit magában hordoz: kié a korona? Ki az Úr: az Isten vagy az ember? Netán az Isten és az ember együttesen?
A kígyó nem kevesebbet ígér, mint hogy „olyanok lesztek, mint az Isten…” Miért érnénk hát be a második hellyel a teremtett világban? Mennyivel szebben csillog az aranyérem, mint az ezüst, nem?
S ezzel a fertőzés, a vírusátadás megtörtént, bár eleinte még nincsen semmilyen kellemetlen tűnet, rossz közérzet, hőemelkedés. De Éva szíve gyorsabban, más ritmusra kezd el verni: hát csakugyan, miért is ne próbáljuk ki? Miért is hallgassunk Istenre? Miért is engedelmeskednénk neki? Igaz, hogy tőle kaptuk az életünket, de miért ne lehetnénk végre egyedül, csak mi, önmagunk és az egész világ urai? Ádám is nyitott a csábító ajánlatra, és a spirituális koronavírus elindul világhódító és világpusztító útjára… Azóta ki tudja hány ezer év telt el, de az ősi vírus kísértő kérdése ma is fertőz: kié a korona, az első hely, az ország, a hatalom, a dicsőség? Sokáig nem volt ellenszer, védőoltás erre a pusztító kórra.
Mígnem eljött az, akit már az Édenkertben, a proto-evangéliumban, az első bibliai üzenetben megígért az Úr, aki a kígyó fejére tapos; aki alázatos királyként érkezett, és „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” Az ő koronáját tövisből fonták és keresztfán trónolt közöttünk… Lelki egészségünk védelme érdekében ő tanította meg azt az alázatos könyörgést, melyben gyermeki bizalommal, többek között azt is kérhetjük, hogy preventív módon őrizzen meg minket a spirituális koronavírus fertőzés veszélyétől: „ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség…”
De miután minderre áment mondanánk, kérem, hogy azért mossunk alaposan kezet, mert az imádság nem helyettesíti a szappant, mint ahogy a szappan sem az imádságot.
A jegyzet elhangzott a Kossuth Rádióban, az Erős vár a mi Istenünk | Evangélikus félóra című műsorban, 2020. február 17-én.