Füller Tímea

Egy idő óta semmi sem ment úgy, ahogy kellene. A készülés nyűg volt, az éneklés laposra sikerült, a szervezési munkákat sóhajtozva végezte, a hittanok meg egyenesen fárasztották. Először nem beszélt róla senkinek. Megoldódik. Próbált eleget aludni, kommentárokat olvasni, igehirdetéseket hallgatni a neten, edzőterembe járogatni. De valahogy semmi se használt. Csak úgy kongott a lelke az ürességtől.

Életem első gyülekezetében minden szempontból a „pengősmalac-módszert” alkalmazta a lelkész egész lelki nevelésünkkel kapcsolatban. A prédikáció csaknem végig arról szólt, milyen mocskos, bűnös, utolsó, szennyes semmirekellők vagyunk, aztán, mintegy könnyed záróakkordként, megszólalt a nagy „de”. „De Jézus az életét adta értetek.” „De Isten megkönyörült rajtatok.” „De drága vére árán mégis van reménységetek.”

Fél szemmel figyeltem a híreket. Az egyik csatornán beszámoltak róla, hogy ROSA, az idegsebész robot végez el komoly műtéti beavatkozásokat géphez méltó pontossággal. És ígéretes új gyógyszerek készülnek, amelyek jelentősen javítani tudják az AIDS-betegek életminőségét. Aztán a másik csatornán egy bárányhimlő szövődményeiben meghalt kisgyereket mutattak.

Budapestre utaztunk a kisfiammal. Felülvizsgálatra mentünk, hogy megállapítsák: továbbra is autizmus spektrumzavara van. Korán kellett kelni, a papírok érvényesítéséért messzire kell utazni. Ráadásul az utazási kedvezményét igazoló kártyája otthon maradt a rohanásban. Évente egy-két alkalommal tudjuk csak használni, most ez is pluszköltség, akárcsak a napi iskolába hordáshoz a napi nyolcvan kilométer út, a nem helyben tanulás miatt elmaradó ingyenes füzetcsomag, a speciális igények miatti kiadások.

Az időjárás-előrejelzést olyasmi műfajnak tekintem, mint a könyvkiadást. Ha már megvolt, akkor biztos. Szóval, hiába szólt a szomszéd, hogy „bemondta a pesti ember, havazni fog”, nem nagyon hittem. Másnap reggel aztán tényleg pilinkázott a hó. Ja, hogy ez ennyi? Jól van, akkor most a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad, nyugodtam meg.

Elég hamar el szoktunk eddig a kérdésig jutni kicsikkel-nagyokkal egyaránt. „Te, aki beszéltél róla, aki úgy viselkedsz, mintha az ismerősöd lenne, mondd már el, akkor milyen is ez az Isten!” És alaposan feladja nekem a leckét ez a kérdés. Nem könnyű a válasz. Csöppet vigasztal, hogy Jézus is rengeteg példázatban beszélt erről.

Már három hete minden alsós hittanórán a koronavírus témájával kezdtünk. Először nem tudtam elképzelni, hogy a csudába ilyen túlműveltek a gyerekek, de hamar kiderült, hogy ahol egész nap szól a tévé háttérzajként, ott ez hatalmas feszültséget okoz a kicsikben, akik érteni nem értik, viszont félni már tudnak tőle. Ezért ráírtam Kínában élő kedves ismerősömre, és azzal, amit ő mondott, nyugtatgattam a gyerekeket. Mindenki vigyázzon magára, amennyire csak tud. Egyen sok gyümölcsöt, zöldséget (inkább egye, mint hallgassa!), legyen friss levegőn, mozogjon eleget, hogy minél erősebb legyen a szervezete, és akkor, ha jönne egy járvány, nem marad sokáig beteg. A harmadik ilyen hittan után már készültem, hogy írok a szülőknek: beszélgessenek otthon el erről az egészről a lurkókkal, hiszen amiről beszélni lehet, az sokkal kevesebbet árt. Vagy kapcsoljanak át a tévén a magyarnóta-csatornára.

Azt hiszitek, olyan könnyű angyalokat látni? Mindenki azt gondolja, hogy az valami szép és könnyed élmény! Hát nem! Az embert hirtelen olyan fényesség öleli körül, hogy azt hiszi, menten megvakul. Mint a villámlás, egészen közelről. Hatalmas és meghatározhatatlan. Nem vidám és felszabadult lesz tőle az ember, hanem rémült. Mi a társaimmal mind a földre estünk.

Hívogatok karácsonyra. Van, aki megígéri, és csendben reménykedem, hogy valóban oda is ér, ellentétben az előző évekkel, amikor szintén megígérte, illetve csak megígérte. De olyan is akad, aki felháborodva utasít vissza. Hogy képzelem, hogy éppen karácsonykor, ami egyértelműen a család és a szeretet ünnepe, ők elhagynák az otthonukat?!

Budapest – A Luther Kiadó a könyvesbolti esték legújabb alkalmán bemutatta Füller Tímea Egy papné titkos naplójából című kötetét. A szerzővel Péterné Mestery Rita beszélgetett november 11-én, az Üllői úti evangélikus könyvesboltban.