Teret nyitottak Luthernek Balatonbogláron

Teret nyitottak Luthernek Balatonbogláron

Share this content.

Szöveg és fotó: Adámi Mária
Balatonboglár – A templom helyett most már a Luther Mártonról elnevezett teret 2017. június 24-én, szombaton avatták fel Balatonbogláron. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiát Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna somogy-zalai esperes, helyi lelkész végezte. Az alkalom kezdetén Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke mondott köszöntőt.

A lutheri reformáció jelentőségéről beszélt Jn 14,6 alapján tartott prédikációjában Szemerei János. Hangsúlyozta, hogy Luther felismerései nemcsak az egyház további történetét alakították, de meghatározták és átformálták az emberek gondolkodását is. „Luther nem önmaga miatt fontos. Útjelző tábla ő, aki maga is a lényegre mutat: Jézus Krisztusra” – fogalmazott a püspök.

Az istentisztelet után Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna lelkész és Mészáros Miklós helyi polgármester együtt leplezték le az új utcanévtáblát. Ezt követően a jelenlévőket szeretetvendégség várta az evangélikus templom udvarán.

A jó hangulatú együttlétet Rákász Gergely orgonaművész Reformation 500 című látványkoncertje zárta.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!