„Soli Deo gloria!” – Istené legyen a dicsőség, mondjuk hálaadással már ma is, holott ki tudja, mit hoz még ránk a hónap végén és utána az ökumenikus várakozás, gondolva a római katolikus és más, nem a lutheri-kálvini stb. fővonalon élők, hanem attól sokszor külön kis csoportba elzárkózó, magabiztos-karizmatikus, de a wittenbergi quadrilateralis tételek, „Solus Christus, sola Sriptura, sola gratia, sola fides” üzenetét hirdető és megélő keresztényekre.

Jaj nekünk, ha a reformáció évfordulója ünneplésével az az esetünk, mint a karácsony ünnepével, amit a német kifejezéssel „es vermarktenb”, azaz piaccá-vásárrá-haszonszerzéssé hagytunk fejlődni – karácsonykor mindent el lehet adni, ezüst és aranyvasárnapok stb. – jelszóval és gyakorlattal.

Korábban, még 1985. december első napjaiban a Lutheránus Világszövetség genfi központjából egyházi konferencián járhattam Szingapúrban és Tokióban, ahol az utcákon, már jóval az ünnep előtt, karácsonyi fények kísértek, az áruházakban, vendéglátó helyeken pedig zúgott a hangszórókból angolul-németül az ott is ismert karácsonyi ének, a Stille Nacht, a Csendes éj, a szentséges éj! Csak éppen Jézus Krisztus személye-tanítása, az evangélium szokott kimaradni ezekből a karácsonyi ünneplésekből, nemcsak ott és akkor, hanem évente még Európában és Budapesten is.

Nagy szégyen volna, ha a reformációs jubileumi év a maga rengeteg rendezvényével úgy zárulna, hogy Luther krisztusi-személyes mondanivalója kimaradna belőle, azaz a 95 tételéből legalább az elsőt nem vennénk komolyan: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta, Térjetek meg! – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen” (Mt 4,17.)

Azt valljuk, hogy a reformáció nemcsak Európát, a teológiai és egyéb tudományokat, a művészeteket, a közéletet formálta át, de a középkori római katolikus egyházat is, amelyik korábban például VI. Sándor pápa és más vezetők uralma alatt erkölcsi züllésbe süllyedt és Luthert a bűnbocsátó cédulák hivatalos árulásának láttán, az üdvösség kufárkodó megfizethetőségét hirdető reklámjaival az egyházreformra buzdította.

Azután jöttek az évszázadok, sajnos sok vallásháborúval, Istentől, Jézustól nagyon messzire eltávolodott nemzedékekkel. Azt is tapasztalhattuk a legutóbbi száz év alatt, hogy Nyugaton egy kis bajszú Führer és Keleten egy nagy bajszú generalisszimusz átírták a Miatyánk végét és azt hirdették: „Enyém az ország, a hatalom és a dicsőség!”

Megszenvedte ezt Európa és az egész világ. Szörnyű háborúkat és keserves békeidőket kellett megélnünk a náci és a kommunista diktátorok alatt.

3. tétel: „Térjetek meg! – Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet” – magyarázza Luther tovább.

Szomorúan vehetjük számba most, sokat, de mégis nem eleget ért el a reformáció ötszáz év alatt a sokarcú, ezer és ezer problémával küzdő embervilágban!

És meg kell kérdeznünk most magunkat, a ma élő világkereszténységet az ötszázadik ünnepi évről is!

Az ünnepi hangulatú emlékezések, istentiszteletek, érdekesség- és eredetiséghajhászó, egyházi, ökumenikus, közösségi és állami programok sokaságában megvalósult-é valami bennünk és közöttünk „a jézusi »térjetek meg!« programból?!” Urunk Jézus Krisztus, könyörülj rajtunk!

Luther anyanyelvét illetően a németnek van egy érdekes kifejezése: „Es menschelt”, azaz emberkedik. Újra és újra személyesen vagy közösségben, előkerül bennünk és körülöttünk a hitet, reménységet és szeretetet emlegető, de arról elfeledkező „magabiztos”, és nem „Krisztusban biztos” énünk! Luther latinos fogalmazása szerint emberi „securitas” helyett hívő „certitudo” kellene! Add meg ezt, segítsd erre földön élő népedet Urunk! Ámen.

A szerző nyugalmazott evangélikus püspök.