– Legújabb kötete beszélgetőkönyvként is felfogható, hiszen az írások párbeszédet képeznek Izraellel és Magyarországgal, valamint a zsidó misztikával és a mai kor emberével egyaránt…

– Jól látja! Az elmúlt néhány évben és ma is foglalkozom az úgynevezett szent írásokkal. Lefordítottam a Kabbala első számú forrását, a Zohár könyvét. Ez a kritika szerint a 13. század végén íródott. Ma a teljes Misnát (a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan alapja – a szerk.) fordítom, mely a Szombat online folyóiratban jelenik meg. Négyezer misna van, jelenleg a fordítás egyharmadán már túl vagyok. Az ezekkel a szövegekkel nap mint nap való együttlét inspirálja a prózai írásaimat.

– A mai magyar kortárs irodalomban a zsidó gondolkodás ilyen erős prózai szövegben történő megjelenítése tudtommal páratlan. Külföldön sok példa van erre?

– A Misnának és a rabbinikus irodalomnak, sőt még a héber Bibliának sincs olyan irodalmi leképezése, mely pregnáns kifejezése lenne ezeknek a forrásoknak. Ebből a szempontból a zsidóságon belül elhatárolódás van a szekuláris és a vallásos hit között. Az izraeli kortárs irodalomban más a helyzet, de az európai és a tengeren túli irodalomban nem találkoztam ilyen fajta feldolgozással.

– A zsidó misztikán túl az álom és valóság irodalmi képének megjelenését fedeztem fel a kötetében…

– Álom és valóság nem idegenek egymástól, sőt egyik buzdítja a másikat. Vannak dolgok, amik az ember álmában fogalmazódnak csak meg. Minden évben nyitok egy külön írónaplót, ezekben első helyet foglalnak el az úgynevezett álomélmények. Álmaimat reggel vagy napközben lejegyzem, ha emlékszem rájuk. Többször kényszerítem is magamat arra, hogy felkeljek, hogy az álmomban megélt élményeimet le tudjam jegyezni. Az álomban vannak olyan rendkívül intim kifejezések, célzások és ötletek, melyek csak ott, abban a helyzetben fogalmazódnak meg. Valóban benne vannak a szövegekben, sőt valójában ezek vezetik a szöveget.

– Több írásában is előkerül az Úrral való beszélgetés. Mit jelent önnek az imádság?

– Életformámat tekintve szekuláris zsidó vagyok, de a hagyomány bennem él. Volt egy olyan időszak, amikor mindennap elmondtam a szükséges és előírt imádságokat. Ez egy évig tartott. Ma már nem tudok imádkozni, de megteszem az ennek megfelelő tennivalót. Van egy olyan mondás, hogy ha valaki Tórát tanul, akkor nem kell imádkoznia. A Tórában van a legfontosabb imádság, a Smá Jiszraél, azaz Halljad, Izrael. Ha valaki ezt elmondja, akkor az olyan, mintha a Tórából idézne. Mózes könyvein túl a próféták könyvei, a Talmud, a Misna és a rabbinikus egzegézis is a Tóra része. Ezekkel foglalkozva olyan, mintha imádkoznék.

– „Jób időtlen idegen. Jób megértette, hogy nem őérte van Isten. Pedig mindenki ezt szeretné” – fogalmaz egyik, most megjelent írásában. Olyan ez, mintha azt kérdeznénk, hogy hol a helyünk a világban?

– Abraham Joshua Heschel (1907–1972) rabbi, filozófus egyik könyvének az a címe, hogy Isten keresi az embert. Ebben a kiváló szerző azzal foglalkozik, hogy nem csak az ember keresi az Istent, hanem az Isten is keresi az embert. Heschel a jóbi képpel, az ember istenkeresésével, azaz az Isten mint apa képével szemben az Isten felől közelít, és azt állítja, hogy Isten keres minket, neki is szüksége van ránk. Mai napig nem tudunk pontos kijelentést tenni e két megközelítés között, lehet, hogy ez párhuzamos, azaz mindkét oldalról megtörténik a keresés…

– „Zsidónak lenni: Emlékezni és őrizni”. Mit jelent ez önnek?

– Ez a mózesi parancs az egész zsidóság számára meghatározó, ugyanis ez az, ami összetart minket mint népet. Az emlékezés azt jelenti, hogy tudjuk, hogy az Úr az, aki a törvényt adta a Sínai-hegyen, ő az, aki kivezette a népet az egyiptomi fogságból, és ő az, aki bevezette a népet Kánaán földjére. Emlékezni kell továbbá, hogy mit tett az Úr a néppel a vándorlások alatt. Ez volt a Mózes korabeli emlékezés. Az őrzés parancsolata a Tóra naponkénti tanulására irányul. Az őrzés a zsidóság első számú tevékenysége, másrészt értelmet ad az ember életének.

– Mit jelent a Tóra naponkénti tanulása?

– A tanulásról van egy érdekes megállapítása Moses Maimonidésnek, héberül Rambamnak. Misna-kommentárok című könyvében azt írja, hogy Mózes idejében az Isten magához rendelte Mózest, és nem csak a törvényeket, hanem azoknak a magyarázatát is átadta neki. A törvény a Tízparancsolat, melyhez a magyarázat a Misna. Ezeket Mózes átadta Áronnak, aki továbbadta az ő fiainak, és így tovább. Ők a törvényt mindig annak magyarázatával együtt tanulták és időről időre elmondták, valamint továbbadták azt. A misna szó ismétlést jelent. Alapvetően ez a zsidó lét. Ma sajnos a szekuláris zsidóság ettől eltávolodott, illetve a nagyobbik része ezzel nem foglalkozik. Azt gondolom, hogy ez az eltávolodás azonban csak virtuális, lélekben nem történt meg. Ezért van az – ez különösen Izraelben érezhető –, hogy az emberek visszafordulnak a hagyományokhoz.

– Haifában született, Budapesten nevelkedett, majd Izraelben élt, de tizenöt éve már ismét Magyarországon lakik. Hogyan éli meg ezt a két különböző kultúrát?

– Sokszor gondolkodom rajta, hogy ezt a két világot hogyan tudom áthidalni. Gyermekeim Izraelben élnek, így nagyon szoros ma is Izraellel a kapcsolatom. A két világ találkozása számomra az írásban jelenik meg. Írásaimban a zsidó hagyomány kisugárzását próbálom összefogni és megélni az anyanyelvemen.

– Korábban dolgozott a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetnél, ahol közreműködött a Randolph Louis Braham holokausztkutató, történész által vezetett kutatásban. Ekkor az áldozatok nevei mellett a mentők, a Világ Igazainak neveit és történeteit is kutatták. Ön így ismerte meg többek között Sztehlo Gábor evangélikus lelkész tevékenységét is. Ma mennyire feldolgozott ez a lista, és mennyire történik meg az áldozatok és az életeket mentők emlékezetápolása?

– Erre hivatott a Jad Vasem Intézet. Itt, az emlékezz és őrizz parancsának megfelelően ápoljuk az elpusztított emberek emlékezetét. Az interneten is elérhető az az adatbázis, melyben megtalálható az elpusztított hatmillió áldozatnak nem csak a neve, hanem további számos információ is, melyek megmutatják, hogy ki volt az az egyes ember, akit a soá idején elpusztítottak. Az intézet az életmentők névsorát is közreadja, őrájuk is emlékezünk. Több ezer név van, akik a „nemzetek jámborai”. Az ő adataik is hozzáférhetők. Ehhez hasonló a Washingtonban található Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma, mely szintén egy hatalmas anyaggal, de főleg az oktatásra koncentrál. Magyarországon a budapesti Holokauszt Emlékközpontot ismerem, melyet nagyon jónak tartok.

– 2014-ben az ön fordításában jelent meg a középkori zsidó bölcselet alapját képező Zohár (Ragyogás könyve) egyik részének jegyzetekkel ellátott fordítása. Mit jelent az ön számára ez a könyv?

– A Zohár egzegézis, azaz bibliamagyarázat. Ezt Biblia nélkül nem is lehet olvasni. Sok munka előzte meg a fordítást, ugyanis a Zohár arámi nyelven íródott. Segítségül vettem a francia és az angol fordításokat is. A Zohár nem egy könyv, hanem egy könyvtár. Én a Teremtés könyvével foglalkozó részt fordítottam le, ez jelent meg közel ezer oldalon. Három éven keresztül napi szinten foglalkoztam ezzel. Ez az ismert bibliai történeteket közel hozza hozzánk, és megmutatja, hogy a Gondviselés hogyan követ minket, hogyan avatkozik bele az életünkbe. Olyan ez, mint a deus ex machina, azaz beleláthatunk általa a gépezetbe. A kabbala lényege, hogy van egyfajta gépezet, mely az emberek cselekedetei és a világ mögött áll, és azokat irányítja. Az irányító az isteni jelenlét, mely minden hátterében áll. Ez mutatja meg, hogy hogyan jön le fentről a fény, és hogyan reagálunk mi minderre. A fent és a lent között létrejövő kapcsolat valójában az egész élet lényege…

Uri Asaf: A Föld legmélyebb pontján. Scolar Kiadó, 2017