Úrvacsorabor – Dokumentumfilm az Ősagárd-felsőpetényi ifikör 1981-es iharosberényi táborában történtekről

Úrvacsorabor – Dokumentumfilm az Ősagárd-felsőpetényi ifikör 1981-es iharosberényi táborában történtekről

Share this content.

Szöveg: Győri János Sámuel
2020 az Úrvacsora éve egyházunkban és ez méltó időpont arra, hogy közel négy évtized távlatából élő bizonyságtétellé éledjenek Győri János Sámuel lelkész korábbi felvételei. Gondolataival együtt adjuk közre a film előzetesét. A film ősbemutatója a zuglói evangélikus templomban lesz, 2020. február 1-én, szombaton a 10.00-kor kezdődő missziói istentiszteleten.

Győri Gábor Ádám lelkész hívására kerekedett föl az Ősagárd-felsőpetényi ifikör 1981-ben. Több autóval utaztak a dunántúli településre, Iharosberénybe.

Mint újonnan megválasztott és beiktatott lelkész, nem sok ismerettel rendelkeztem a lelkes ificsapat tagjairól. Álmomban sem gondoltam, hogy a mosolygós fiúk egy csoportja mivel szerelkezett föl.

A pünkösdi történet volt a találkozó alapigéje. Első olvasatra nem kis bosszankodással gondoltam arra, hogy a nekem kiszabott „édes bortól részegedtek meg...” (ApCsel 2,13) kezdetű szakasz milyen szkopuszra számíthat a fiatalság körében. Ennek ellenére szolgáltunk, szolgáltam a kijelölt textussal.

Mivel kazuáliás okból másnap haza kellett jönnöm, nem tudtam semmiről mindaddig, míg szombat délután négy fiú be nem csöngetett az ősagárdi parókián egy üveg borral. Túlzottan nem csodálkoztam – úgy látszik itt ez a szokás, hogy a vasárnapi úrvacsorához bort ajánlanak fel. Már búcsúzóra is akartam fogni a dolgot, amikor sejtelmes mosollyal az arcukon bejelentették, hogy ennek a bornak csodálatos története van. Behívtam őket és elhangzott a készítendő film szövegkönyve.

Vasárnap a törésből kimenekített bort tettük az Úr asztalára.

A fiúk csoda fölötti ujjongását egy arra járó fiatalember hűtötte le azzal, hogy megmagyarázta a törés és nemtörés fizikai okait. Oké, igaza volt, csakhogy nem ez volt a csoda, hanem az, hogy a fiúk megváltoztak! Az, hogy nem itták meg, hanem fölajánlották. Ez a csoda, mely alkalmassá tesz arra, hogy fizikai magyarázatokon túl tudjunk emelkedni. Csoda, hogy negyven év távlatából sem siklott ki egyikük élete sem!

Mert így csoda az úrvacsora maga! Meg is jelent a fizikai és egyéb értelmezés a keresztyén felekezetek között, az átlényegítéstől a szimbolizálás szintjéig. Hála Istennek, volt egész más titkot átélő Luther Márton és azóta is sok-sok ezren, akik a bűnbocsánat csodája miatt olyan látószögbe jutnak, hogy valóságosan ott a csoda, a Krisztus teste és vére! Nem kell már átlényegítés és nem kell már zavarba jövő magyarázkodás jelképekről és görcsös racionalizmusról.

1982. nyarán ugyanezzel a csoporttal ismét Iharosberénybe mentünk. Elhatároztuk, hogy dokumentumfilmet készítünk az egy évvel korábban történtekről. Ezek a fölvételek adják filmünk gerincét. A videós, okostelefonos korban élők föl sem tudják fogni a kétszalagos (külön kép és hang) eljárás bonyolultságát. Megfelelő eszközök híján, ahogy a filmes zsargon mondja: dobozban maradtak a tekercsek közel negyven évig.

1988-ban már volt videokameránk. Sikerült a négy fiút összegyűjteni és a régi felvételek alapján megkíséreltük a film létrehozását. Nem sikerült, de hét év távlatából újabb értékes beszélgetést rögzítettünk. Ennél a stúdiómunkánál segédkezett Hvizsgyalka Gyuri, a későbbi lelkész és Dobos Péter.

Mindketten fiatalon haltak meg a filmben szereplő Moravcsik Andrással, aki két gyermeket hagyott özvegyére hirtelen jött betegsége miatti távoztával.

Az a meglátásom, hogy a Sátán valóban kikért minket, idesorolva Kovács Misi teológust is, aki a katonaidejének utolsó hetében halt meg egy balesetben. Ezek közül az odaszánt, értékes fiatalok közül már négyen az Úrnál vannak. Az ifikört is megviselte ez a fiatalkorú halálozási sorozat, de mint az üvegtörés zavarából végül kitűnt megmaradt az odaszánt bor, közöttünk pedig megmaradt a remény és a hit.

A filmben szerepelnek: Babka László, ma ikladi lelkész, akinek leánya és veje is lelkészek lettek; Sohan László, aki ma a Fóti Kántorképző gondnokaként szolgál; Tóth Zsolt elismert operatőr lett.

A 2020-as Úrvacsora éve méltó időpont volt arra, hogy az említett dobozokról immár közel négy évtized távlatából ne csak a port törölgessem le, hanem kivegyem a tekercseket, melyek élő bizonyságtétellé éledtek.

Legyen a megszerkesztett filmtekercsen áldás, mely az ősi bibliai tekercsek tartalmából merített megfelelő próféciai és evangéliumi üzenetet!

Főszereplő riportalanyok:

Babka László, +Moravcsik András, Sohan László, Tóth Zsolt, Holicza Mihály, Janecsko András

Fényképezték: Győri András Timótheus, Győri János Sámuelné, Győri János Sámuel, Kruchió Lajos,

Tóth Zsolt,

A stúdió munkában segítők: +Dobos Péter, +Hvizsgyalka György

Audió: Győri Pál Barnabás, Tóth Zsolt, Gyjs-vdm

Autós szolgálat: Hvizsgyalka András

Labormunka: gyjs-vdm

Összeállította: gyjs-vdm

2020. Vízkereszt havában

Üdvösségünk az Úr Jézus vérében van!

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!