Jack Malik (Himesh Patel), a Yesterday (Tegnap) című film főhőse, a feltörekvő zenész az angliai Suffolk csendes kocsmáiban és születésnapi partijain szórakoztatja átlagosan hét-nyolc fős közönségét. Igazi rajongója talán csak egy van: menedzsere és barátja, Ellie (Lily James), akiről már az első pillanatban kiderül, hogy nem csak Jack zenéje érdekli: mélyebb érzelmeket táplál iránta.

Egyik lehangoló koncertje után Jack szögre akasztja a gitárt, és a tanári pálya mellett dönt. Az univerzum azonban közbeszól: varázslatos módon elmegy az áram az egész világon, Jacket pedig elüti egy busz. Mire felépül, olyan világban találja magát, ahol senki sem ismeri a The Beatles zenekart. Jack meglátja ebben a lehetőséget: emlékezetből lejegyzi az összes akkordot, dalszöveget, és újra koncertezni kezd, csak most már nem a saját, hanem John, Paul, George és Ringo dalaival. Ily módon Jack Malik rövid idő alatt sztárrá, a világ legnagyszerűbb dalszerzőjévé válik.

Danny Boyle tizenegy évvel ezelőtt készített már szerelmesekről szóló filmet. A Gettómilliomos című filmdráma és a Yesterday című vígjáték között látszólag kevés a hasonlóság, mégis mindkettő ugyanarra a történetmesélési alapra épít: a szerelem győzelme mellé rendkívüli koncepció dukál. 2008-ban ez a gondolat a Legyen ön is milliomos! kvízjáték kérdéseire szabott történet volt, 2019-ben pedig a The Beatles zenéje a kerettörténet.

A Gettómilliomos segített megérteni, hogy miért is szeretjük annyira a vetélkedőket, hogy mennyi tudás és tapasztalat rakódik rá az emberre egy élet során, és hogy mennyi mindenen kell keresztülmennie egy nehéz sorsú indiai fiúnak, hogy felhívja magára gyerekkori szerelmének figyelmét. A Yesterday esetében azonban ez a mélység nincs meg. Alig tudunk meg valamit a Beatles-dalok sikerességének titkáról, a főhősnek a hirtelen jött népszerűség okozta nehézségeiről vagy Jack és Ellie plátói szerelmének múltjáról és jelenéről.

Az elmondható, hogy a film különösen szépen mutatja be a történések mélységeit-magasságait – pillanatokra. Szívbe markoló például az, ahogyan a két fiatal érzelmileg folyton elhalad egymás mellett, és az is könnyet csal az ember szemébe, amikor végre egymásra találnak. Mégis, sajnos felületes az események mozgatórugóinak az érzékeltetése, kevéssé követhető, hogyan járják be útjaikat a szereplők, hogyan jutnak el A.- ból B.-be.

Különösen fájdalmas ezt látni a zenekar rajongójaként, mivel a nézőben sok kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy mégis mit adott a világnak a The Beatles zenéje, és miért pont ezek a dalok kellenek ennek a történetnek az elmeséléséhez. Ezekre a kérdésekre sajnos nem kapunk válaszokat.

A film egyik kiemelkedő pontja az, amikor Jacket szembesítik a hazugságával. Ám ítélet helyett – meglepetésre – megnyugvás jön. Annak a nyugalma, hogy egy olyan világban, amelyben nem létezik John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr, szükség van olyan dalokra, amelyeket ők írtak, és amelyek most mindannyiunkéi. A Let It Be, a Hey, Jude, a Here Comes the Sun és mindegyik kiváló Beatles-dal ilyen: egybeforrasztja a szíveket. Boyle filmjében az univerzum utat tör annak, hogy ez megtörténjen.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 27–28. számában jelent meg 2019. június 14-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.