A várost, ahová tikkasztó júniusi kánikulában érkezünk, 1900 óta nevezik Soltvadkertnek, előtte Vadkert volt a neve. Az 1740-es évek elején a báró Orczy család német, szlovák, majd magyar családokat telepített birtokára, akik aztán kitartó munkával termékeny területté tették a napsütötte és szélhordta homokbuckákat. A szorgalom tehetséggel párosulva nemzedékről nemzedékre szállt, virágzó szőlő- és gyümölcskultúrát teremtett.

Magyarország legnagyobb borvidékén, a kunságin járunk, ahol a legnagyobb hegyközség Soltvadkert, mintegy kétezer-kilencszázötven hektárnyi szőlőültetvénnyel. Ma itt szinte minden helybelinek van szőleje: a szőlészet-borászat adja – a műanyagipar mellett – Soltvadkert lakosainak a megélhetését.

Családi örökség

Vendéglátónk Galántai Károly soltvadkerti bortermelő, az elmúlt év evangélikus borásza, felesége, Ágota és fiuk, Norbert. A családi pincészet rendezett portáján a lakóház mellett mostanában épült, hívogató terasszal ellátott, ötven fő befogadására alkalmas vendégház, ahol borkóstolókat tartanak. Itt ülünk le ismerkedni egymással.

Rögvest kiderült, leginkább két szóval lehet jellemezni a családot: szakértelem és tisztesség. A tizenöt hektárt művelő, több ágon is sváb gyökerű és gyökereire büszke evangélikus család palackozóját 2004. május 1-jén állították üzembe, de történetük sokkal régebben indult, a múlt század közepén. Károly édesapja és nagyapja is szőlőt művelt. Szőlőterületük a pár kilométerrel távolabb levő Csáboron található. Egy része családi örökség, de új telepítésű szőlőültetvényen is gazdálkodnak, ahol főleg magyar fajtákkal foglalkoznak.

Az elmúlt huszonöt évben folyamatosan fejlesztik kézműves munkára épülő borászatukat. Harminckét évvel ezelőtt folyóborokkal kezdték el a vállalkozást, és mára megvalósult az az álmuk, hogy a minőségi borok piacán legyenek jelen. Erről díjaik is tanúskodnak – hogy ne menjünk „házunk tájától” messzebb, az idei áprilisi révfülöpi evangélikus borfesztiválon a szakmai zsűri a Galántai Családi Pincészet 2017-es évjáratú pozsonyi fehérborának ítélte a nagyaranyérmet; az év fehérbora Galántai Károly 2017-es Irsai Olivére lett, ő maga pedig az év evangélikus borásza.

Kezdjük a gyökereknél! „Nem akármilyen kezdet volt. Három-négy éves lehettem, amikor az atyai nagyapám kivitt a szőlőbe, és én ott egy picit, mondjuk így, »nem jól« viselkedtem. Ő már akkor láthatta bennem a jövőt, és »odakötözött« a tőkéhez! Ne gondoljon senki rosszra: csak egy darabka madzaggal, lazán, hogy egy kicsit lefékezze a csintalan unokáját – mesél Károly. – No, valamit nagyon tudott a nagyapám, ugyanis így kezdődött a szőlő iránti szeretetem. Az életem tulajdonképpen ott és akkor dőlt el. Nem kell megkérdeznem, hogy melyik tőkéről, melyik fáról kell levennem egy gyümölcsöt: odamegyek, és tudom. A véremben van. Ebbe az egészbe születni kell! Nem mondom, lehet tanulni a szőlészet-borászat tudományát, de aki beleszületett, az valami más. A nagypapa is beleszületett. Én a harmadik generáció vagyok, a fiam, Norbert a negyedik, és a két kisfiú unokám is szeret már kint sertepertélni a tanyán. Én soha nem mondtam se a fiamnak, se a lányomnak, hogy ki kell jönniük a szőlőbe – mi mentünk a feleségemmel, ők meg jöttek velünk.”

Károly a növényvédelemben is jártas, és gépészvonalon is jól képzett, hála korábbi munkahelyének, a Soltvadkerti Jóreménység Szakszövetkezetnek.

Hit és szőlészet

A szőlészet-borászat „transzcendens dimenziója” már beszélgetésünk első perceiben szóba kerül. Károly hitvallása sok évtized tapasztalatán érlelődött ilyenné: a Szőlősgazdával való kapcsolata meghatározza az életét, a munkához való hozzáállását. „Nagyon kell szeretni azt, amit csinálsz. Alázatosan és őszintén kell viselkedned a szőlőnövénnyel! Olyan gyümölcsöt, amiből díjnyertes bor készülhet, a szőlőnövény csak az alázatos embereknek ad.”

A hit próbája azonban a nehéz időkben való helytállás. A beszélgetésünk előtt hetvenkét órával történt esetre utalva megtudjuk: amikor az áldó isteni kéz nehézséggel sújt, a szőlész akkor sem vág földhöz lapátot, kapát, vödröt, hanem imádkozik, és megteszi, amit tehet: „A hitedet mindig tartsd meg, és mindig vidd magaddal! Három napja, Medárd hajnalán hatalmas jégeső érkezett. Előtte két hónapig nem esett, égett a határ, aztán olyan jégverés volt, széllel, ötven milliméter csapadékkal, hogy megcsapta a tőkéket.” Rögtön nekifogtak permetezni – mert ilyenkor jönnek a szőlőt támadó betegségek –, de a rákövetkező napokban is esett még ötven milliméter.

„Ha te mindent elkövetsz tavasztól őszig, amit tudsz, utána a Jóisten eldönti, hogy mi lesz a vége. Én nem szoktam bántani, most sem bántottam! Nem tehetett róla ő sem, meg mi sem. Ezt a jeget nem ő küldte, a természet ezt adta.”

Hogy ilyenkor mit mond a borász? Norbert szerint egyszerűen csak száraz időért fohászkodik, mert akkor leszáradnak a sérült bogyók, nem lesznek a fertőzésnek gócpontjai. Ha a Jóisten segít, ad erőt, egészséget, akkor rendben lesz minden. Vannak ilyen és olyan évek. Bíznak, és dolgoznak tovább.

Evangélikus gyökerek

Az evangélikusság minimum három-négy generációra megy vissza apai ágon. Károly édesanyja, bár református, de szintén az evangélikus templomba jár. „A nagyapám, akiről már beszéltem, Galántai János a vadkerti evangélikus gyülekezet gondnoka volt. Édesapám is presbiter volt, Norbert fiam is az. Azt a hitet, amelyet az őseidtől kaptál, vinned kell tovább” – szögezi le a borász. (A soltvadkerti evangélikus gyülekezetben egyébként Homoki Pál lelkészsége óta megtört a sok évszázados hagyomány – hogy tudniillik csak férfiak lehettek presbiterek –, és immár női presbiterek is szolgálatba állhattak.)

Károly tizenhét éven át végezte a presbiteri szolgálatot a gyülekezetben. Nem telhet el vasárnapi istentisztelet nélküle. A szolgálat fontosságát Norbert is érzi, ebbe is belenőtt. Ma még, harmincnégy évesen nem vállalna mást, mint presbiterséget – de azt szívvel-lélekkel végzi, és feleségével, Eszterrel együtt az evangélikus óvoda ügyeiben is aktívak. Az pedig, hogy adakozásaikkal, felajánlásokkal segítve is a közösség mellett állnak, számukra természetes. Nem is lehetne másként. Megajándékozott emberekként élik az életüket, és ahogy egybehangzóan mondják: ha a növényt szeretjük, az meghálálja; hogy másként tehetnénk embertársainkkal?

Norbert beleszületett valamibe, amit nagyapja, édesapja és édesanyja is hivatásául választott. De hogyan mondott igent ő, a fiatal édesapa?

„Viszonylag kacskaringós utam volt, ami idáig vezetett. Gyerekkoromtól segítettem, amikor csak tudtam, de középiskolában már informatika szakirányra mentem, majd Kecskemétre jelentkeztem informatikusnak, a főiskola műszaki karára. Mindez arra volt jó, hogy rájöjjek: emberközelibb, természetközelibb, Istenhez közelibb hivatást szeretnék magamnak. Elvégeztem azért a főiskolát. Nem baj, hogy megtapasztaltam az életben más dolgokat is, de felismertem, hogy mi az, ami igazán jólesik. S ez a szőlő lett az én életemben is. Ezután középfokú borászati végzettséget szereztem – de minden iskolánál többet adott, hogy dolgoztam a szőlőben.”

Norbert tudja, eldőlt ez már a születésekor, de nem bánja, hogy leírta ezt a kanyart.

Kétkezi munka, fegyelem

Norbert édesanyja, Károly felesége, Ágota óriási munkát végez az adminisztrációval. Itt minden rendezett, tiszta, átlátható – élelmiszert készítenek, és a munkafolyamatokat, kiadásokat, bevételeket minden jogszabálynak megfelelve rögzítik, könyvelik.

Norbert derül: kevésbé érzi a borászszakma szépségét, amikor negyven fokban ül a traktorban, tárcsáz és permetez, ez is őhozzá tartozik, a siker pedig mi más lenne, mint hogy elfogy a bor – mondja. De említi azt is, hogy a borászat még mindig nem az automatizálásról szól, hála Istennek. Sok minden kézzel történik, nem „űrtechnológiával”. A hozzáadott emberi érték, a józan ész és a felső segítség a Galántai család számára fontos – más persze másként gondolhatja. A palackba zárt boron Norbert szerint ez megmutatkozik: „Egy kicsit többet mutat.” Ezt a vásárlók is megérzik: a borász lelke, stílusa is benne van a borban.

A nehézség és a kudarc fogalma nem feltétlenül azonos a természeti csapással. Ha ilyen történik, akkor meg kell keresni a kiutat. A magunkkal szemben támasztott elvárásoknak megfelelni: igen, ott érheti az embert csalódás. Ha egy szőlőfajta vagy egy bor nem hozza a versenyen a várt eredményt, vagy ha éppenséggel nem szeretik a vásárlók, az bizony kudarc. De tanulságot le lehet vonni mindezekből, ilyenkor át kell értékelni dolgokat – magyarázza Norbert.

Édesapja egyetért: van úgy, hogy „el kell gondolkodni”, aztán persze menni kell tovább. Fontosat fűz hozzá: „Ha mindent megteszel, mindenre odafigyelsz, akkor kudarcok nem érhetnek! Egy természeti csapás? Túl kell tenni magad rajta.” Norbert bólogat: 2018-ban mindig mindenre van megoldás. Ha kell, hajnaltól éjfélig dolgozik az ember.

Az önfegyelemről, a felelősségről is szót váltunk: Károly hétről hétre tudja, melyik tartályban meddig maradhat a nedű. Szigorú, pontos rendben tárolják, majd palackozzák az italt. Odafigyelés, munkafegyelem… A borász fegyelmezett ember, állapítjuk meg. Norbert a sváb gyökerekre mutat vissza: ez a vérükben van már pici gyerekkoruktől fogva. Saját kisfiait is ebben a mentalitásban neveli. „A szőlőben nem lehet gaz, a szőlő legyen bebújtatva, a sorok szépen nézzenek ki! Nemcsak a tápanyag miatt nem gazos, hanem azért sem, hogy ha valaki a csábori két sorban jön, lássa, hogy a Galántai Karcsi szőleje rendes és tiszta.”

A rendhez tartozik, hogy mindent leírnak, szüretet, mustfokot, egyéb fontos adatokat. A szüret egyébként továbbra is kézzel történik a birtokon, nyolcan vannak általában, s bár próbálkoztak géppel is, az „ősi” módszer a legjobb.

Fesztivál és közösség

Károly az egyik alapítója a révfülöpi országos evangélikus borfesztiválnak. Dr. Hafenscher Károly lelkész, a bormustrának helyet adó Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ igazgatója tárt karokkal fogadta az immár rangos hírnévre szert tett rendezvényt. „Nagyon jó közösség van ott, az emberek már várják minden évben, hogy újra találkozhassanak. Órákat beszélgetünk, közben megy a borverseny. Ha valaki éppen nincs ott, már kérdezzük, hogy hol van, miért nem jött. Nagyszerű közösségteremtő alkalom ez a pár nap, nehogy azt gondolja valaki, hogy arról szól, hogy úszunk az alkoholban!” – összegez Galántai Károly. Dicséri a szervezést is. Véleménye szerint a mai kor lelkészének menedzser típusúnak is kell lennie. Homoki Pál is ilyen, bólogat Norbert is: „Ma nem lehet úgy megszólítani az embereket, mint negyven éve…” Persze a szakmáról is esik szó Révfülöpön, meghívott előadók is vannak, de a borászok sokat tanulhatnak egymástól is. Vannak a résztvevők közt házi borkészítők és nagyobb pincészetek egyaránt. Mindenkinek egy a célja: a jó bor előállítása.

És senki ne gondolja, hogy a Galántai család férfi tagjai együtt mehetnek Révfülöpre vagy bárhova: valakinek mindig otthon kell maradnia a szőlőben! Egyszer, két éve elmentek együtt nyaralni – jött is a jégverés, így a nyaralásból azonnal vissza kellett térni permetezni. De ők ezt vállalták, helytállnak együtt és egymás helyett, amikor kell.

Épül a jövő

Az ifjú borász, Norbert kisfiai három- és ötévesek. Ők ebben a kötelességtudatban nőnek fel. Otthonosan mozognak kis játékaikkal a szőlőben. Beülnek a diófa árnyékába – pár percre, mert persze a szabadság, a világ felfedezése mindennél vonzóbb. Norbert sosem felejti a nagyapával a tanyán töltött időket, a nyáresti locsolásokat, amikor lehetett pancsolni is persze, és a sok gyümölcsfát: almát, barackot. A Galántai családban semmi nem kötelező, de mindenben szabad részt venni, ami nem jelent veszélyt a gyerekekre.

Kint, a szőlőben a városi ember nem győzi befogadni a látványt. Szabályos rendben sorakoznak a tőkék. Találomra besétálunk Károly gazdával az egyik sorba, mosolyogva kérdezi, mit látunk… Nagyítóval sem fedezhetnék fel semmi kunkorodó gazt. Mutatja a kötözést, amely igen nagy munka. Szép, egészséges levelek, borsónyi szemekből álló fürtök. A homok hetvenfokosra is fölmelegszik – mondja Norbert –, van gaz, ami ezt is túlélné, de nem a Galántai-birtokon!

Ma két épület áll egymás mellett, esővédő tető alatt gépek, traktor. Sétálunk tovább. A táj lenyűgöző, felérünk a Károly édesapja által csak „högy”-nek nevezett kis dombocskára. Fotós kollégám onnan készíti a panorámaképeket. Béke, csend, a távolban egy traktor zúgása. Szőlőfajták szerint nyúlnak a távolba a sorok: cserszegi fűszeres, kékfrankos, kövidinka, ezerjó, pozsonyi fehér, zweigelt, Irsai Olivér, rajnai rizling. A rettentő forróság ellenére a két férfiember elemében van, látni: legtermészetesebb közegükben mozognak.

Visszatérve a 2002-ben épített, klimatizált palackozóba, Galátai Károly azt mondja: „Ha a palackban korrekt vagy, akkor folyóborban is korrekt vagy.” Ezért vannak visszatérő vásárlói, akik lédigben – azaz nem palackozva, hanem folyóborként – is vásárolnak tőle. Huszonhat hektoliteres hordók sorakoznak egymás mellett. A pince átalakulóban van, a szépen fejlődő családi borászat mindent apró lépésekben kíván megvalósítani. Nincs nyoma mohóságnak. Hitvallásuk: a folyamatos, becsületes, hittel végzett munka meghozza a gyümölcsét.

Ahogy elnézzük apát és fiát, s hallgatjuk hol összecsengő, hol koruk, generációjuk szerint eltérő válaszaikat, elhisszük, hogy a tanyán, Isten szabad ege alatt munkával töltött évek tanítását jól forgatták a lelkükben is. Fontos, hogy jó tanítvány legyen ki-ki abban a „szőlőben”, ahová az Úristen helyezte, és a leckéket jól megtanulva, becsülettel álljon helyt.

Bizalmi termék

A borfogyasztás kultúrájáról késő délután, a teraszon ülve ejtünk szót. Norbert szerint e téren az elmúlt tíz-tizenöt évben jelentős fejlődésen ment át az ország. A borok is jobbak, és társadalmi események lettek a borfesztiválok. De a mértékletesség mind a borászra, mind a „sima” borfogyasztóra nézve kötelező érvényű!

Sok pozitív élettani tulajdonsága – például antioxidáns- és ásványianyag-tartalma vagy a vörösbor főként hölgyeknek fontos vérképző hatása – mellett a bornak, amint Norbert rámutat, egyetlen „hibája” van: alkoholt tartalmaz. Ehhez kell a józan ész: felmérni, hogy milyen alkalmakkor és mennyi bort fogyasszon valaki. Más fogást nem lehet találni rajta – ez viszont az ember felelőssége, önfegyelmének kérdése. Ahogy az élet minden területén, itt is értelemmel kell élnünk az Isten adta javakkal.

Végül a diktafonról lejátsszuk a szekszárdi jó barát, Halász János kérdését: „Ugye, Karcsi, te is tudod, hogy nem csak a mi érdemünk ez…?” Károly válasza a fentebb elmondottaknak pedig mintegy summája: „A Jóisten segítsége nélkül nem tudnánk idáig jutni. Te mindent elkövethetsz, de ha ő nincs, ő nem segít, ha nem ad erőt – a munkában, a hétköznapokban, betegségben, bármiben –, akkor nem tudunk semmit megcsinálni.”

Összegzésül megkérdeztük: az is Isten akarata volt, hogy a nagypapa azt a csintalan, almával dobálózó kisfiút megregulázva a szőlőtőkéhez kötözte? Érkezik is a válasz: „Megtanultam nagyapámtól, hogyan szerettesd meg a gyerekekkel, amit csinálsz. Hogy mit hoz ki belőlük a jövő, az majd eldől. Így volt ez az én gyerekeimmel, Norberttel és Hildával is. Ha úgy fordult, csak egyszer kellett megkérdeznem tőlük, segítenek-e vasárnap délelőtt szőlőt szedni, hogy tíz órára mehessek a templomba. Jöttek, és az édesanyjukkal folytatták, amíg vissza nem értem. A hit és a sváb vér… Mert a templom, az szent, az istentiszteletnél nincs fontosabb.”

Az ifjú borász is válaszolt a szekszárdi kolléga kérdésére: „A bor bizalmi termék – nem csak az ember kell hozzá! Úgy szoktuk mondani itt Vadkerten: sokat kint alszik még a szőlő, sokat kell még a Jóistennek vigyáznia rá, az ő kezében vagyunk. Ő mindig segít a természet által – vagy ha épp nem segít, akkor is megmutatja az arany középutat. Minél jobban szeretnénk mi, emberek mindent szabályozni, annál inkább megszólal egy hang, hogy állj, eddig és ne tovább! Lefedjük az egész országot jégelhárítókkal, hogy majd szépen megvédjük magunkat. Na, azóta minden évben van jégeső – régen felírtuk, ötévente volt egy. A Jóisten megmutatja, hogy »Majd én intézem a dolgokat, nem kellene mindenbe beleavatkoznotok. Jobb lenne, ha egy kicsit rám bíznátok…«”

Végül persze a soron következő evangélikus borász neve és a hozzá szóló kérdés is elhangzott – de ezt nem áruljuk el, sorozatunk következő részéből megtudják olvasóink.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 27–28. számában jelent meg 2018. július 15-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.