Nincs már időnk olyan egyházi ünnepekre, amelyeken önmagunk előtt szerepelünk. Nem akarjuk már így ünnepelni a reformációt! Hagyjátok végre békében a halott Luthert, hallgassátok az evangéliumot, olvassátok az ő Bibliáját, halljátok magát Isten igéjét!

Az utolsó ítéletkor Isten bizonyára nem azt fogja megkérdezni tőlünk: tartottatok-e látványos reformációünnepeket? Azt azonban megkérdezi majd: hallottátok és megtartottátok az én igémet? Hagyjuk, hogy így szóljon hozzánk: „De az a panaszom ellened, hogy az első szeretetet elhagytad.” (Jelenések könyve 2,4) Bárcsak tudnám ezt az igét ma úgy szólni, hogy az valóban fájjon nekünk! Kell, hogy fájdalmat okozzon, különben nem lenne Isten igéje. Látom azonban, hogy ti már most – mint egy rossz regénynél – először a történet boldog befejezését olvassátok el, hogy az azt megelőzőek ne izgassanak fel túlzottan benneteket, hogy mindig mondhassátok magatoknak: a végén persze úgyis minden jóra fordul. „De az a panaszom ellened, hogy az első szeretetet elhagytad.” Nagyon szembeötlő a különbség aközött, amit itt az ige első szeretetnek nevez, és mindazon szeretet között, amelyet annak szoktunk nevezni. Ez pedig az, hogy az első szereteten kívül igazán nincs is más szeretetet. Az első szeretet az egyetlen szeretet, amely egyáltalán létezik – mert ez az Istentől jövő és Isten felé irányuló szeretet. E szereteten kívül, ezen első szereteten kívül csak gyűlölet van, s ha ezt elhagyjuk, Istent hagyjuk el.