1956

Lassan elköszönünk a 2016. esztendőtől. Minden eseménye – csalódás és siker, bánat és öröm – emlékeink tárházába kerül. Urunk minden történést fel tud használni, hogy miközben napjainkat éljük, gondoljunk reá, aki hitünk szerint a történelem Ura is. Ez évben emlékeztünk meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. Méltán gondolunk tisztelettel hőseinkre, fájdalommal az áldozatokra. Alábbi írásunkban három evangélikus lelkészre emlékezünk, akiket az ellenforradalomnak nyilvánított eseményeket követően letartóztattak, meghurcoltak, jóllehet semmi vétkük nem volt, amint ez később rehabilitációjuk során kiderült.

„Miért kellett ezt?” – kérdezi elszorult torokkal egy idős asszony, miután elmeséli, hogy az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz alkalmával több tucat ártatlan ember lelte halálát. Volt, hogy véletlenül arra járó kismamát lőttek hátba, vagy munkást, aki hóna alatt vitt haza két vekni kenyeret. Kedden mutatták be a Nincs kegyelem című mozifilmet, mely a salgótarjáni sortűz hátterét mutatja be egy dokumentumfilmbe ágyazott játékfilmként, vagy épp fordítva – nehéz lenne eldönteni. Bár alapos, és nagyon fontos történelmi tényre világít rá a munka, a néző az első egy órában csak kapkodja a fejét, miközben próbálja megtalálni a még élő szemtanúk megszólalásai, az eleinte teljesen értelmezhetetlen, oda nem illő archív felvételek és a játékfilmes történetmesélés közötti összefüggéseket.

Békéscsaba – Kevéssel az elkészülte előtt, próbavetítésként, a Békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnáziumban került a nézők elé az Óráról órára ’56 című dokumentumfilm. A bemutatóra a Viharsarokba látogatott az író-rendező Molnár Csaba is.

A fáradhatatlan, prófétai arcú és diakónusi lelkületű evangélikus költő-publicistának, a Rát Mátyás-díjas Fenyvesi Félix Lajosnak ez a tizenhatodik könyve. És milyen könyve! Bár címében és huszonkilenc, igazgyöngy értékű beszélgetésében azokat idézi fel, akik a magyarság számára „ötvenhatunk” mikrotörténelméből s annak utóéletéből a legfontosabbak, írásai nem kizárólag a hatvanadik évforduló évének vagy az azt közvetlenül megelőző időszaknak a termései, hanem negyedszázadnál is hosszabb időszakéi.

Az Evangélikus Élet szeptember 18-i számában rövid áttekintést adtunk arról, hogy mit írt a lap az 1956-os számaiban, hatvan évvel ezelőtt. Januártól eljutottunk október 14-ig, amikor is egyebek mellett arról szóltak a hírek, hogy D. Ordass Lajos püspököt rehabilitálta az állami és egyházi bíróság. Most újabb számokkal folytatjuk a tallózást.

Bécs – Amikor az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet és a Bornemisza Péter Társaság 2017. december 4-re tűzte ki az 1956-os forradalomra és szabadságharca emlékező estjét, a szervezők nem sejthették, hogy Ausztriában ezen a napon kell (meg)ismételten az urnákhoz járulniuk az államfő-választáson részt venni jogosult állampolgároknak. Márpedig a két jelölt – a baloldali Van der Bellen és az Osztrák Szabadságpárt főideológusának tartott Norbert Hofer – programjának egyik legmarkánsabb különbsége a napjaink menekülthullámához való viszonyulás.

Október 23-án este sokáig álldogáltunk a budapesti Üllői út 24. számú épület – egyházunk országos székháza – előtt, amelynek második emelete akkor a teológusok otthona volt. A nap boldogító élményeiről beszélgettünk, amikor egy könnyes arcú lány állt meg mellettünk: „Ti is egyetemisták vagytok? Nem szégyellitek magatokat? A társainkat itt lövik halálra a rádió épületénél, és ti csak álltok itt? Hogy lehettek ilyen gyávák?” – zúdította ránk kérdéseit, majd választ sem várva, sírva ment tovább.

Vannak települések, amelyeken átrobogott a 20. század. Gőzerővel, kíméletlenül, törve-zúzva, rombolva. A nyugat-magyarországi Ágfalva is ilyen. Trianon összevissza szabdalta földjeit, vasútvonalát, rokoni kapcsolatait és természetes életterét. A világháború pedig – amely itt is ugyanúgy szedte áldozatait, ahogy másutt – a „háborús bűnös” bélyeget is rányomta az ágfalviakra, amelynek következtében a falu lakosságának jó kétharmadát 1946-ban kitelepítették. Feldolgozhatatlan trauma. Aztán jött 1956.

Különleges időutazásban lehet részük mindazoknak, akik ellátogatnak a Magyar Nemzeti Múzeum Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete című időszaki kiállítására. Művészek szemüvegén keresztül követhetik nyomon az érdeklődők az 1956-os eseményeket, emellett megtekinthetik a ledöntött Sztálin-szobor kezét, átmehetnek a jelképes andaui hídon, és bepillanthatnak Kádár János dolgozószobájába is.

Hatvanadik évfordulója van az 1956-os forradalomnak. A főszereplők egyike Maléter Pál honvédelmi miniszter, akit 1958. június 16-án kivégeztek. Evangélikus értelmiségi családba született. Édesapja, Maléter István jogakadémiai tanár, a lutheránus kollégium igazgatója volt Eperjesen. Maléter Pál először orvosnak tanult Prágában, majd 1938 októberében Budapesten folytatta tanulmányait. Anyagi nehézségek miatt azonban kénytelen volt feladni álmait. 1939 első félévében az evangélikus egyház VIII. kerületi, Üllői út 24. szám alatti fiúkollégiumában, a Luther Otthonban lakott. Az Evangélikus Országos Levéltár őrzi az 1938. december 17-i, saját kezűleg írt felvételi kérelmét. Rá emlékezünk.