konfirmáció

„Otthonosabban éreztem magam, mint korábban bármikor” – Egyetemista konfirmandus az evangélikus istentiszteleteken

„Egy barátommal ellátogattunk majdnem az összes evangélikus templomba, ami Budapesten található, hogy megtapasztaljam a valóságát ennek a felekezetnek. Inkább intuitív alkat vagyok, de szeretek elmélkedni magamban az intuícióimról, amennyire lehet. A templomi tapasztalataimon viszont nem volt sok gondolkodnivaló, akárhova mentem, akármilyen irányzatú igehirdetést hallottam, otthonosabban éreztem magam, mint korábban bármikor.”

„JÓL ÉRZEM MAGAM BENNE” – Konfirmandusok a Budapesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezetben

„Nem éreztem magam idegennek, nem lógtam ki belőle, nem akartam menekülni belőle, nem kellett befognom a számat és hallgatni bizonyos témákról, ha azt akartam, hogy elfogadjanak. Nem kellett előzetesen moderálnom, és átalakítanom keresztény-kompatibilissé a mondataimat.”

Számomra fontos a gyülekezet

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Mi értelme van a konfirmációnak?

Egyházunk szokása szerint a gyermekeket tizenkét éves korban hívjuk konfirmálni. Ez a latin eredetű szó megerősítést jelent: annak tudatos vállalását, ami a keresztségben történt velünk. Egykor szüleink és keresztszüleink döntése alapján részesültünk a keresztségben, a konfirmációval viszont azt fejezzük ki, hogy megismertük egyházunk alapvető tanítását, és saját elhatározásunkból is Isten gyermekei akarunk lenni.

Mire készülsz most? – Konfirmáció az orosházi gyülekezetben

Orosháza – Kérdés: Mire készülsz most? Válasz: Most konfirmációra készülök. Sokan emlékeznek még az egykori konfirmációs káté első kérdésére. A hetedik évfolyamos tanulóinknak az egész tanévben ez a kérdés és válasz járt a fejükben. Konfirmációra készültek.

Harmincéves konfirmációi jubileumi ünnepséget tartottak Budafokon

Budapest – Budafok – A budafoki evangélikus templom oltáránál hét fiatal állott 1986 májusában, hogy bizonyságot tegyen hitéről. Zengett az ének: Ma újra hűséget fogadok…. Hangzott a szó: Én… fogadom… Azóta eltelt 30 év, és Ők hálatelt szívvel az oltárt ismét körülállják.

A megváltott fiú! – Egy rendkívüli konfirmációs vizsga margójára

Budapest – A Budavári Evangélikus Egyházközségben rendhagyó konfirmációi vizsgát tartottak. Eláruljuk, milyen volt.

Jubiláló konfirmáltakat köszöntöttek Gyúrón és Tordason

Tordas – Gyúró – Pünkösdvasárnap ünnepi istentiszteleten emléklappal köszöntöttük gyúrói templomunkban a 40 és 50 éve, tordasi templomunkban pedig a 40, 60, 70 és 80 éve konfirmált testvéreinket – írták a gyülekezet blogjában.

Először lépek oltárodhoz – Konfirmáció volt a Bénye-kávai Evangélikus Egyházközségban

Bénye - Káva – A pükösdi hétvégén hat ifjú lépett a felnőtt tagok sorába a Bénye-Kávai Evangélikus Egyházközség templomában. Szombaton a konfirmációi vizsgát letéve, vasárnap az oltárhoz járulhattak első alkalommal, mint felnőtt híveink. A templomi ünnepi istentiszteleten a lelkész, Buday Zsolt mellett – a falu szülötte, a domonyi gyülekezet lelkésze – Sághy Kata lelkésznő osztotta az úr testét és vérét. Az alkalom végén a legifjabb tagok Kopcsándi Károlyné felügyelő asszony segítségével kapták meg a családi és a gyülekezeti ajándékaikat.

Konfirmációt tartottak az ajkai gyülekezetben

Ajka – Pünkösdvasárnap hat fiatal tett bizonyságot hitéről az Ajkai Evangélikus Egyházközség templomában. Az ünnepi istentiszteleten a fiatalok után két 50 éve konfirmált hittestvér is áldásban részesült.

Oldalak

Feliratkozás RSS - konfirmáció csatornájára