vélemény

Budapest – Az alábbiakban az Evangélikus Missziói Központ által kiadott, a homoszexuális életformával kapcsolatos állásfoglalást olvashatják teljes terjedelmében.

Mi lenne, ha egyszer csak találkoznánk valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint mi? Örülnénk neki? Vagy dühösek lennénk? Romantikusnak találnánk? Más szemmel néznénk az „álompartnerre”? Próbálnánk felvenni vele a kapcsolatot, megszeretni? Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjében felvetődnek ezek a kérdések, és választ is kapunk rájuk.

Révfülöpön január utolsó hétvégéjén többször is elhangzott: „jubileumi Luther-konferencián” vagyunk együtt. Ez a jelzős szerkezet azonban most nem a lutheri reformáció kezdetének emlékévére utalt, hanem arra, hogy idén tizedik alkalommal vehettünk részt ezen a fontos alkalmon. Persze senki sem gondolhatta, hogy az ötszázadik évforduló nem ad különleges feladatot, ízt és hangulatot is mostani együttlétünknek, de talán ugyanannyiszor emlegettük a tizediket, mint a fél évezredest. De tartozom még a második tízes magyarázatával is. Örömmel említhettem meg a záró istentisztelet előtt, hogy az istentiszteletünk rendjét előíró Liturgikus könyv és a kezünkben lévő Gyülekezeti liturgikus könyv rendszeres használatra szánt kiadásai is tízévesek. Hiszem, hogy ez sem csak az én csendes privát örömöm volt.

Ha a keresztények nyitni akarnak a világ felé, igen gyakran megesik, hogy olykor jópofa, olykor kínos módon kezdik el bizonygatni, hogy miért lehet ma menő, kúl, szuper kereszténynek lenni. Ennek a jelenségnek egyik legpontosabb karikatúráját a Dogma című film adja, azon belül is az a jelenet, amikor lerántják a leplet a „Jézus haver”-szoborról.

Budapest – A IV. Keresztény Színházi Fesztivált 2017. február 3. és 8. között rendezték meg az Újszínházban, ahol most a határon túli magyar előadásokra helyezték a hangsúlyt, de mivel betegség miatt két kiemelt előadás is elmaradt, így sajnos az idei rendezvény sem hozott komoly minőségi változást az eddigiekhez képest.

Budapest – Kevés olyan kivételes adottságokkal rendelkező múzeum van Budapesten, mint a Deák téri evangélikus, ez persze nem jelenti azt, hogy a tér átmenő forgalmából és turistaáradatából bőven jutna az intézménynek. Ennél többet kell tenni, hogy egy viszonylag apró múzeumot észrevegyenek, ráadásul szeressenek is. Az új állandó kiállítás megtekintése után biztosan állíthatjuk: az Evangélikus Országos Múzeum mindent megtesz a látogatószám és a tetszési index növelése érdekében.

Falunkban több Sipiczki György is élt. Az államosítás előtt egyikük kocsmáros volt. Így aztán az egész famíliát így hívták: „a kocsmárosék”. Tán nem volt eléggé kifejező e ragadványnév, mert „Gyuri bácsit” valaki átkeresztelte Hefkora. Így vált fogalommá bizonyos körökben.

Miként illeszthető be családi életünkbe, értékeink közé hiteles, hihető módon a Télapó-sztori? Voltaképp ki mondja meg, mi a jó és mi a rossz? Nem magunkat istenítjük-e, miközben a jóra tanítjuk, neveljük, fegyelmezzük, hovatovább saját képünkre igyekszünk formálni öntörvényű, eleven csemeténket? A gyerekről vagy rólunk szól a Mikulás-sztori?

Révfülöp – A Budapest–Újpesti Evangélikus Egyházközség felügyelője, Haba Gábor a november elején Révfülöpön megtartott Evangélikus Felügyelők Országos Konferenciáját értékelte honlapunk számára. Őszinte gondolatait osztjuk meg olvasóinkkal.

Folytatódik az indexes Balog-interjú evangélikusokra vonatkozó mondata miatt kialakult vita a Kötőszón: Balicza Iván nyugalmazott evangélikus lelkész olvasói levelét közöljük.