Wittenberg

A reformáció napja elősegíti a toleranciát és párbeszédet

Berlin – Hannover – 2018-ban a Német Szövetségi Köztársaság 16 szövetségi államából 9-ben már törvényes munkaszüneti nap lesz október 31., a reformáció napja. Az északnémet államok, így Bréma, Hamburg, Alsó-Szászország és Schleswig-Holstein lakosai idén ünnepelnek majd először szabadnapjukon.

És mégis volt! – A 95 tétel kiszögezése

Wittenberg – Benjamin Hasselhorn és Mirko Gutjahr, a Sachsen-anhalti Luther-Emlékhelyek Alapítvány (Stiftung Luthergedenkstätten in Sachsen-Anhalt) tudományos munkatársai 2018. október 10-én mutatták be közösen írt könyvüket, amelyben azt kívánják bebizonyítani, hogy igenis megtörtént (és nem csak legenda) Luther Márton tételeinek a wittenbergi vártemplomra történő kiszögezése.

Szelíd evangélikus motorosok

Rádiós kollégám, Hajdú Tibor – aki szenvedélyes motoros – egy ideje szóban és levélben is úgy nyugtázza munkaügybéli egyeztetéseinket, hogy „Jau”. Én, bár nem értettem ezt a furcsa szócskát, nem firtattam a dolgot. Úgy gondoltam, nyilván jókedve van, következésképpen így hangzik nála a „jó”. De nem erről van szó. Ez ugyanis egy hitvallás! Megvilágosodásom ez ügyben az idei Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón történt, a Bogdányi Gáborral készített villáminterjú során. Az evangélikus motorosok sátránál találtam őt, akit egyházuk internetes munkacsoportjának vezetőjeként olvasóink közül sokan ismerhetnek.

Tanulhatunk a régiektől

Szabó András irodalomtörténész, egyetemi tanár idén két elismerést is átvehetett: az Emberi Erőforrások Minisztériumától az Apáczai Csere János-díjat, valamint a Károli Gáspár Református Egyetemtől az Év Publikációja Díjat. A Károli-egyetem professzorával Apáczairól, a wittenbergi diáktársaságról és a régi magyar irodalom folyamatosan felbukkanó forrásairól beszélgettünk.

Elbúcsúztatták Hans Kascht Wittenbergben

Wittenberg – 2018. június 25-én búcsúzott Hans Kasch Wittenbergben. Az LVSZ-centrum igazgatója 2009 februárja óta vezette az intézményt, szervezte a Luther-szemináriumokat, és koordinálta a programsorozatot, mely a tavalyi reformációi emlékévben érte el tetőpontját.

Luther és Hamlet? – Asztali beszélgetések Fabiny Tiborral és Nádasdy Ádámmal

Budapest – Hathatott-e Luther Márton teológiai látása William Shakespeare művészetére? Igaz-e az az állítás, miszerint Hamlet a lutheri tanok értelmében is wittenbergi diák volt? Ilyen és hasonló kérdésekre keresték a válaszokat az Asztali beszélgetések sorozat tizenharmadik évadának záródisputáján a meghívott vendégek, Fabiny Tibor és Nádasdy Ádám.

Wittenbergben jártak a szombathelyi Reményik győztes diákjai

Wittenberg – A wittenbergi nyereményutazást a Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció MNL projektjének munkatársai 2018. április 4–7. közé tervezték, hogy igazodjon a tavaszi szünet végéhez. Az utazás négy napjából kettő a tényleges utazással telt, a köztes másik két napon pedig az utazók megtekintették Lutherstadt Wittenberg legfőbb, a protestantizmus kezdetéhez és meghatározó személyiségeihez köthető emlékhelyeit. A képes úti beszámolót Szabó Dorottya főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának (MNL OL) munkatársa, a csapat levéltári kísérője írta, a képeket Dalos Tibor felkészítő tanár (Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola) és Szabó Dorottya (MNL OL) készítette.

Wittenberg – egy kicsit másként

Az Úr 2017. esztendejében az egyházi és világi sajtóban egyaránt nagy számban láthattunk képeket a reformáció bölcsőhelyéről, Wittenbergről. Most három, talán kevésbé ismert ábrázolást szeretnék bemutatni, nevezetesen a Wittenberg-Forschungen (Wittenberg-kutatások) sorozat harmadik kötetéből, amely ezt a címet viseli: Das ernestinische Wittenberg: Spuren Cranachs in Schloss und Stadt (Az Ernő-ági Wittenberg: Cranach nyomai a várban és a városban).

A wittenbergi kalapácsütésektől az aszódi iskoláig – A reformáció és hatásai bélyegeken

Gazdag, változatos, sokszínű és lenyűgöző – így jellemezhető leginkább a fővárosi Bélyegmúzeum Egy új kor kezdete – 500 éves a reformáció című kiállítása. A május 6-ig látogatható tárlat egyéni látogatóknak, gyülekezeti és ifjúsági csoportoknak egyaránt jó szívvel ajánlható. Zombor Zoltán muzeológus-kurátort kértük meg, hogy kedvcsinálóként mutassa be olvasóinknak a látnivalókat.

Gyalog és futva jutottak el Wittenbergig

Csákvár – Budapestről indultak, Wittenbergbe érkeztek az evangélikus zarándokok, gyalog és kerékpáron, némi gps-es támogatással. A csákvári Bokor Béla mindössze három éve fut sportszerűen, ő szövetkezett a kiskunhalasi Jeszenszky Péterrel, a kaposvári Győri Gáborral, s velük tartott kisbusszal (és női gondoskodással) a csákvári Mészáros Kornélia a 810 kilométeres útra.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Wittenberg csatornájára