– Ön alakítja az új ARD-filmben Luther Márton reformátort, aki többek között arról vált ismertté, hogy németre fordította a Bibliát. Ön is olvassa néha?

– Nem, én nem szoktam Bibliát olvasni. Még fiatalkoromban, önmagam keresésének fázisában olvastam bele, de ez már régen volt.

– Tagja valamelyik felekezetnek?

– Nem. Hogy az igazat megvalljam, nem érzem szükségét annak, hogy egy bizonyos valláshoz tartozzak. De ettől függetlenül spirituális ember vagyok, ami azt jelenti: hiszek abban, hogy az általunk látható, szagolható és megfogható világon túl van még valami más is.

– Mi vonzotta Luther Márton szerepében?

– Különösen karakterének a sokszínűsége. Luther szerepének megformálásánál az volt a célom, hogy megmutassam ennek az embernek az összetett személyiségét, és olyannak láttassam őt, amilyennek a róla szóló szövegekből és életkörülményeiből megismerhettük. Érzékeltetni a kemény elhatározottságát, hihetetlen energiáit, azt, ahogyan már majdhogynem önmagát is felemésztve közelített az élethez és az őt foglalkoztató témákhoz. Ez nagy kihívás volt számomra.

– Tehát a történelmi figura mögött magát az embert akarta megmutatni?

– Pontosan. Aki nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, az csak egy olyan Luthert láthat maga előtt, vagy olyan Lutherre gondolhat, amilyet a sok Luther-portrét készítő Lucas Cranach megfestett némelyik képén. Ezeken a festményeken az emberek valahogy magukba fordulva, csendben ücsörögnek, így tekintenek az őket szemlélőkre. A nézőnek az az érzése támad, ezek az emberek még az utcán is ilyen nagy méltósággal közlekedhettek. De tudjuk, hogy Luther mennyire összetett személyiség volt.

– 2017-ben ünnepeljük a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját. A film azonban kicsit később játszódik, akkor, amikor az 1517-es híres tételkiszögezés már a múlté…

– A filmben azután kapcsolódunk be a történetbe, miután Luther már nyilvánosságra hozta a tételeit. De elhatározása és állandó csatározása az ördöggel egészen élete végéig tartott. Az ördög akkoriban nem elvont fogalom volt, nem egy szarvakkal ábrázolt, alacsony termetű valaki, hanem egészen reális fenyegetés, egzisztenciális félelmet okozott az embereknek a mindennapokban. A menny és a pokol ellentéte és kettőssége az akkori embereket érzelmileg felkavarta, és ez ellen Luther az élete végéig harcolt.

– Milyen forrásokat használt az előkészületekhez?

– A legkülönbözőbbeket, fel sem tudom sorolni. Leveleket, kéziratokat és könyveket is olvastam, ellátogattam Wartburg várába, megbeszéléseket folytattam producerünkkel, Mario Krebsszel, aki egyébként kiválóan ismeri a történelmet.

– A forgatás kezdetén fontolóra vette, hogy esetleg abban a dialektusban szólaljon meg, amelyet Luther szülőföldjén beszélnek?

– Igen, de gyorsan el is vetettük az ötletet. A lehető legpontosabbnak kell lenni a történelmi részletek bemutatásánál, de ha az ember dialektusban beszél, akkor az iskolai színjátszó körös előadásnak, erőltetett művészkedésnek vagy legrosszabb esetben bohózatnak hat, ezt pedig természetesen el akartuk kerülni. Ezenkívül ha az ember elkezd szász nyelvjárásban beszélni, akkor a történetet leszűkíti arra a nyelvterületre, mi viszont az egész világnak szóló alkotást szerettünk volna létrehozni. Nem akartuk kisebbíteni a dolgot, hanem inkább valahogyan nagyobb horderejűnek szándékoztuk megjeleníteni.

– A film erősen fókuszál Luther feleségére, Katharina von Borára. Fontosnak tartja, hogy a Luther-évben rá is emlékezzünk?

– Azt különösen izgalmasnak tartom, hogy a Luther-évben a reformációi mozgalmat megpróbálták Luther feleségének a szemszögéből ábrázolni. Fontos, hogy hangsúlyozzunk azoknak a nőalakoknak a jelentőségét is, akik a megelőző korokban a háttérben munkálkodtak. Ezt egy kicsit el is magyaráznám. Ha a filmet nézem, akkor nézőként próbálok figyelni, és nem magamat látom valamilyen szerepben. Hihetetlenül megfogott, hogy a film készítői Katharina von Borát úgy állították be, mintha az események alakulásában központi szerepe lett volna. Az pedig megrendített, hogy férje halála után nem vehette át Luther örökségét. Ez manapság már elképzelhetetlen lenne.

– Mit kérdezne Luthertől, ha találkozna vele?

– Megkérdezném tőle, mit szól a mi társadalmunkhoz és a mi értékeinkhez, de még mielőtt válaszolna, pár évig velünk is kellene élnie. Szóval ez egy olyan gondolatmenet, amelynek már mesés elvonatkoztatásai vannak. [Nevet.]

– A Luther-film előtt Hape Kerkelings Ich bin dann mal weg (Akkor elmegyek) című könyvének megfilmesítésében is részt vett, amely szintén egy spirituális zarándokút. Véletlen?

– Ahogy vesszük. Mindkét filmnek különböző a keletkezési története, és más-más ponton fogtak meg engem. De úgy Luthernél, mint a Hape-filmben a spiritualitás volt az, ami vonzott, és számomra az elsődleges szempont volt. Ahogyan már mondtam, spirituális ember vagyok. Azt hiszem, mindannyian azok vagyunk, vagy legalábbis annak kellene lennünk.

A színész nyilatkozata az epd.de-nek a vallásoktatásról

„Minden, amin a kultúránk alapszik, valamiféleképpen a vallással van összefüggésben – hangsúlyozta a színész. – Ezért a felnövekvő nemzedékeknek nagyobb hangsúllyal kellene a vallási rituálékkal foglalkozniuk. Amikor a kultúrák találkoznak egymással, fontos tudnunk, mi miből ered. A gyökerek tudatos keresése ez, hogy az identitásunkat jobban fel tudjuk építeni, amikor más identitásokkal találkozunk. A származás tudása fontos, nem pedig fakultatív dolog. Kelet-Németországban sajnos keveset tudnak a vallásról. Annak idején én is szerettem volna vallásos dolgokkal foglalkozni, de az NDK-s korszakban ez elképzelhetetlen volt. Ennek sok területen meglett a következménye, hiszen az ember hajlamos úgy érezni, hogy valami hiányzik az életében, életéből, ha nincsen része vallásos neveltetésben.”