kapcsolat

Egyszer se „igen” – Mihez kezdjen 1,5 millió magyar egyedülálló a házasság hetével?

Idén február 7-től 14-ig tartott a házasság hete rendezvénysorozat. Interjúk, online beszélgetések, véleménycikkek tucatjai szóltak a házasságról a médiában, bátorítva másokat az életre szóló szövetségre, a gyermekvállalásra, a házastársi kapcsolatok ápolására, gondozására. De vajon mit üzen ez az eseménysorozat, mit üzennek az egyházak az egyedülállóknak? Hogy érzik magukat az ezredik „Most is igent mondanék” kerettel módosított Facebook-profilkép láttán azok, akiknek nem adatott boldog házasság? Ezeken a kérdéseken gondolkodtunk.

Testvérvárosi együttműködés az evangélikusok kapcsolatából – Saloban még egy teret is elneveztek Nagykanizsáról

Nagykanizsa – A kilencvenes évek elején már felvetődött a testvérvárosi kapcsolat létesítésének ötlete, de a nagykanizsai közgyűlés anyagi okokból nem vállalta fel a kezdeményezést. A két evangélikus gyülekezet azonban példaszerűen együttműködött, családok is találkoztak egymással. 1996-ban aztán a közgyűlés már elfogadta a javaslatot, sor került a testvérvárosi okirat aláírására. Salo 1998-ban szerepelt a nagykanizsai idegenforgalmi konferencián, majd városunk 1999-ben önálló standon mutatkozott be a Saloi Vásáron.

A szeretet nem árt – Kapcsolati erőszak a koronavírus idején

Megélhetési szorongás, átalakuló családi ritmusok, egész napos összezártság a bántalmazóval. Sokan örülnének, ha csak a home office és az otthoni oktatás lenne a legnagyobb bajuk, azonban a bezártság és a kijárási korlátozások nem segítenek azoknak, akik eddig is bántalmazó kapcsolatban éltek. A családon belüli erőszakról és a járvány okozta változásokról Rácsok Balázzsal, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szociális igazgatójával beszélgettünk.

A kapcsolat nem szűnt meg, csak átalakult! – Pestszentimreiek vallanak mindennapjaikról

„Amikor megjelentek a korlátozásokról szóló rendelkezések, azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan pótolható a gyülekezet közösségének személyes találkozása. Abban biztos voltam, hogy meg kell őrizni a kapcsolatot. Azért mondom, hogy őrizni, mert az online térben most mindenki számára kinyílt a világ: előadások, koncertek, színházi bemutatók – mindez otthonról. Ezért nagyon fontos, hogy ebben az időszakban, mi is rendszeres kapcsolatban legyünk egymással. Hiszen a kapcsolat az nem szűnt meg, csak átalakult” – véli Horváth-Csitári Boglárka, a Pestszentimrei Evangélikus Egyházközség lelkésze, aki megosztotta velünk gondolatait a koronavírus-járvány idején.

Hozott anyagból dolgozunk – Tiszta lap nincs, de tehetünk a kapcsolatainkért

Nagy a divatja manapság a családi múlt, a családi minták pszichológiai szempontú vizsgálatának. E témában az egyik legújabb kötet az Otthonról hoztuk – Családi mintáink és a párkapcsolatok címet viseli. A könyv ismert, népszerű szerzők írásaival hozza közelebb a fontos témát a pszichológia iránt eleve érdeklődő olvasókhoz éppúgy, mint azokhoz, akik még nem ismerik ki magukat a lélek dolgaiban, ám megvan bennük az ez irányú nyitottság.

Van hova fordulni segítségért, ha bántanak!

Budapest – Elgondolkodtató kérdést tett föl nemrég az Ökumenikus Segélyszervezet a budapesti Móricz Zsigmond körtér egyik villamosmegállójába kihelyezett interaktív köztéri plakátján: „Ha a párod bántana, tudnád, kihez fordulj segítségért?” Válaszolni nemcsak a forgalmas köztéren, hanem az interneten is lehetett.

Egy újabb abortuszvita kontúrjai és árnyalatai

Az abortusz megítélésében nincs konszenzus a világ számos társadalmában, így a magyarban sem – ám a keresztény egyházak és híveik körében sem. A művi terhességmegszakítás mint törvényi lehetőség az átlátható szabályozással együtt sem mentes az ellentmondásoktól és az etikai dilemmáktól. Írországban tavaly szavazták le az évtizedekig fönnálló teljes abortusztilalmat, ugyanekkor nagy viták folytak, polgári megmozdulások zajlottak a szintén szigorú abortuszszabályozású – és további szigorításokat kilátásba helyező – Lengyelországban is. Nem sokkal később az Egyesült Államok New York államában megszavazott úgynevezett reproduktív egészségügyi törvény hatására is feléledt a vita, aktuálisan pedig az észak-írországi jogszabály-módosítás kapcsán estek egymásnak az életvédők és a jogvédők.

Ezek az apró szokások segítenek jobb kapcsolatot ápolni a gyerekeddel

Ha jobban belegondolunk, szomorú egy világ az, ahol az interneten kell tájékozódni a megfelelő kapcsolati mintákról. A magazinok életmódrovatai tele vannak a jó párkapcsolatot építő tanácsokkal, elemzésekkel, a nevelési tippek széles skálájáról válogathatunk. Sajnos egyre általánosabbnak mondható, hogy ezeket az ideális esetben családban megszerezhető mintákat már nem tudjuk az anyatejjel magunkba szívni. Ezért aztán marad az internet, s így olyan „módszereket” ismerhetünk meg, melyek közvetetten súlyos társadalmi problémákra világítanak rá.

Mi összetartozunk

Nem volt ünnep, egyszerű hétköznap csupán. Ott álltak a konyhában egymást átölelve. Nem vették észre, hogy titkon figyelem őket. Apám és anyám. Nem fértem közéjük. Volt egy kis irigység bennem. Van köztük valami, amiből én kimaradok. Egy titkos szövetség, amelynek én nem vagyok része.

Hogyan lehet az embernek Istennel kapcsolata?

Manapság igen kevesen imádkoznak, mert nem is akarnak és nem is tudnak imádkozni. Ennek „természetes” okai vannak. Némelyek nem is hiszik, hogy van Isten, mások csupán bizonytalanok: miért is szólítanák meg őt? A templomba járó emberek között is kevesen vannak, akik naponként komoly, bensőséges imádságban beszélnek Istennel. Az imádságot nevezhetnénk a hatalmas, világteremtő Isten és teremtménye közötti kommunikációnak. Szerintem a hívő keresztyén az, aki beszélő viszonyban van Istenével. Ennek viszont megvannak a feltételei mindkét fél részéről csakúgy, mint az emberek között, létre kell jönnie a kapcsolatnak.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kapcsolat csatornájára