A filmben, amely egy felnőtteknek szóló mese, minden egyes csillag egy-egy gyönyörű lány, akik odafentről kémlelik az emberek életét: elszomorodnak, amikor látják, hogyan háborúznak az emberek, mennyi szenvedést okoznak egymásnak, és gyönyörködnek bennünk, amikor felfedezik, hogyan szeretjük egymást, hogyan leszünk szerelmesek, hogyan születik új élet a földre. Az egyik ilyen csillag „lehullik” az égből, és elmondja, hogy onnan, föntről semmi sem az, aminek a földön látszik. A csillagok olyannak látnak minket a magasból, amilyenek valójában vagyunk, mert mi, emberek gyakran nem látjuk meg egymás valódi arcát, csak azt, amilyennek első látásra tűnik. Sokszor még azt sem ismerjük fel, ami az orrunk előtt játszódik. „Éppolyan könnyű nem észrevenni azt, ami nagy és nyilvánvaló, mint ami kicsi és jelentéktelen, és hogy az észre nem vett nagy dolgok gyakran okoznak problémát.”

Nem könnyű megítélni első pillantásra, hogy mi nagy dolog és mi jelentéktelen. Az észre nem vett nagy dolgok pedig gyakran okoznak problémát.

Ezt akár a betlehemi csillag is mondhatta volna. Vajon ő mit látott fentről? Ő látta, hogy megszületett Isten a földre, és leírhatatlanul boldog volt tőle: azért ragyogott annyira. Tündöklésével másoknak is fel akarta hívni a figyelmét: most nagy dolog történik, ne szalasszátok el! Volt, aki figyelt rá, és volt, aki nem. A napkeleti bölcsek – talán nem véletlenül nevezzük őket bölcseknek! – értették a csillag üzenetét, és a ragyogás felé fordultak. Heródes azonban nem akarta észrevenni, hogy egy látszólag ártalmatlan, jelentéktelen kisbaba is lehet az egész világ ura.

Tovább a KötőSzó blogra.