Bevezetőjében a felszabadítás teológia történeti hátterét mutatta be: ez az irányzat az 1970-as évek Latin-Amerikájából indult el, a katonai diktatúrák kegyetlenségeire adott válaszként. Jóllehet az egyházi hierarchia kollaborált az elnyomó rezsimmel, teológusok, papok és püspökök egy csoportja az ellenállást és a szegényekkel való szolidaritást választotta. Felléptek a diktatúra és annak kiszolgálói ellen, és a felszabadítás teológiáját hirdették, amelynek lényege, hogy az egyháznak az elnyomottak oldalára kell állnia, mivel Isten – Jézus példáján keresztül – a mindenkori szegények és számkivetettek pártján áll.

Az előadásból kiderült, hogy a felszabadítás teológiája nem lett népszerű hivatalos egyházi irányzat, sokan tévesen a marxizmussal azonosították, beleértve II. János Pál pápát is, aki nyíltan harcolt ellene. Az irányzat megítélésében Ferenc pápa tevékenysége hozott változást.

A „szegény egyház” álma XXIII. János pápával indul, majd a II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium című enciklikájában is megjelenik: „Miként Krisztust az Atya azért küldte, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, ...gyógyítsa a megtört szívűeket" (Lk 4,18), hasonlóképpen az Egyház is szeretettel veszi körül mindazokat, akiket az emberi gyengeség gyötör, sőt szegény és szenvedő alapítójának képmását ismeri föl a szegényekben és szenvedőkben, próbál könnyíteni nyomorúságukon és bennük Krisztusnak akar szolgálni.” Ezt az álmot erősítette az a titkos Katakomba-paktum is, amit a zsinat befejezés előtt negyven püspök írt alá a Róma melletti Domitilla-katakombában összegyűlve amiről mai is csak kevesen beszélnek.

Az előadásban megjelentek a vértanúhalált halt Óscar Romero érsek (1994) és a jezsuita teológus filozófus Ignacio Ellacuría (1989) gondolatai is, akik a diktatúrával szembeszállva a végsőkig elmentek Krisztus követésében: a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelmük és bátor kiállásuk miatt a milícia csapatai lemészárolták őket.

A folytatás a KötőSzó blogon olvasható.