A párizsi terrortámadások tragédiájának tanulsága, hogy a vallásközi párbeszéd nem korlátozódhat csupán a megismerésre, mint például a közös erkölcsi értékek felmutatására, vagy a tolerancia nyomainak kifürkészésére egymás szent szövegeiben. Számolni kell a vallások érvényességi igényéből következő, egymással versengő természetével és szembenézni azzal, hogy a vallások általában egymással való küzdelme az értéksemlegességét hangsúlyozó pluralista demokráciában valósul meg. Amennyiben elfogadjuk, hogy a vallások elfogadottságuk iránti igényét nem szabad az állam által elnyomni, vagy egyszerűen hagyni, hogy erőszak által valósuljon meg az az értékrend, amit képviselnek, úgy kérdés: az egyistenhívő vallások mennyiben képesek a vallási sokféleség eltűrésére? Mit kezd a vallásszabadság jogi kategóriájával a radikális iszlám vagy a fundamentalista kereszténység? 

A semleges jogállam, ahogyan a német alkotmányjogász, Ernst-Wolfgang Böckenfördefogalmaz: olyan előfeltételekből él, amelyeket sem megteremteni, sem biztosítani nem képes. Állítása mögött nyilván az a kérdés húzódik meg, hogy a „szekuláris államnak” mennyi vallásra van szüksége, helyesebben: mennyit képes „elviselni”.

A cikk ITT folytatódik.