Érthetőek is ezek a törekvések, hiszen az egyházak és a kereszténység hitelvesztettségével mégis kezdeni kellett valamit. A legkevésbé sem vagyok a kortárs kultúra és a mai kommunikációs csatornák használata ellen, sőt, de időnként az az érzésem, hogy ezen a lovon is fordítva ülünk, hiszen nem az a lényeg, milyen köntösbe bújtatjuk, hanem, hogy mit mondunk és mit teszünk valójában? Hogyan fordulunk (bármelyik) embertársunkhoz? Megvesztegethetőek vagyunk-e? Önzők vagyunk-e? A világ világossága, a föld sója vagyunk-e tényleg, vagy inkább a felszínes és múlandó népszerűség hajszolói, miközben mélységes és sötét titkok feszítik szét közösségeinket?

Egyházak a bizalom-lista alján

A kereszténység inkább attól lesz figyelemre méltó, hogy milyenek az azt képviselő emberek, nem attól, hogy baseball sapkát veszünk, elektromos gitárt kötünk a nyakunkba vagy attól, hogy a korszellemnek megfelelően tőlünk elvárt szólamokat hangoztatjuk. (Persze, ezt az elektromos gitáros műfajt is lehet jól csinálni, de az sem attól lesz menő, mert kínosan annak akar látszani, hanem attól, ha minőségi tartalmat és mondanivalót kínál).

De erőlködhettünk bármennyit, az mégis tény, hogy az egyházak nem állnak túl jól a társadalom, sem a fiatalok szemében. Ez pedig minden bizonnyal elválaszthatatlan a kereszténység megítélésétől is. A legutóbbi reprezentatív ifjúságkutatásból legalábbis az derül ki, hogy az egyházaknál még azoknak is több bizalmat szavaznak a 15-29 éves fiatalok, akikkel életükben először találkoznak. A bizalom-listán az egyházaknál már csak az országgyűlés, a kormány, a bankok és biztosítók, valamint általában a politikusok állnak rosszabbul.

Tovább a KötőSzó blogra.